hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 14. szám

Ambiciózus tervekkel készül az ELTE

A kerület által fenntartott Kiss János Általános és Középiskola szeptembertől az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlóiskolájának részeként folytatja tovább működését. Az integráció okait és körülményeit előző számunkban ismertettük – most az egyetem elképzeléseiről kérdeztük Dr. Hudecz Ferencet, az ELTE rektorát.
Ambíciózus tervekkel...
Szeptembertől az ELTE működteti a Kiss János iskolát
Az ELTE nagy felelősséggel járó döntést hozott, amikor a Kiss János iskola átvételéről határozott. Milyen érvek szóltak a gyakorlóiskola kibővítése mellett?
– Örültünk, amikor a hegyvidéki önkormányzat megkeresett bennünket azzal a javaslattal, hogy a gyakorlóiskolánk vegye át szeptembertől a Kiss János iskola működtetését. Mivel tavaly a Kiss János altábornagy utcai óvodát már átvettük a kerülettől, s ez a fenntartóváltás minden érintett fél, így a szülők részéről is kedvező fogadtatásra talált – az óvoda növekvő népszerűségét jelzi a jelentkezők számának emelkedése –, biztosak voltunk abban, hogy a Kiss János Általános és Középiskola gyakorlóiskolává alakítása is pozitív folyamatokat indít el. A legtöbb lehetőséget az eddigi Gyakorló Általános Iskola tizenkét évfolyamos iskolává való átalakításában látjuk, hiszen a Kiss János középiskoláját is intézményünk keretein belül működtetjük tovább. Az ELTE, valamint az eddig nyolcosztályos gyakorlóiskolába járó diákok és szüleik számára egyaránt előnyös, hogy most már nem kell a hatodik, illetve a nyolcadik osztály után más iskolát keresni – a gyerekek a tizenkettedik évfolyam végéig magas színvonalon folytathatják tanulmányaikat. A gyakorlóiskola bővítése az ELTE hallgatói szempontjából is előnyös, hiszen a tanítóképzősök zömét már nem kell külső gyakorlóhelyekre, azaz más általános iskolákba küldeni, ahol nehezebb megoldani a szakmai felügyeletüket. Rajtuk kívül az egyetem tanárjelöltjei is újabb gyakorlóhelyhez jutnak az átvett középiskola révén.

Vannak-e olyan közelebbi terveik, amelyek megvalósulásából az öszszevont intézmény valamennyi diákja profi tálhat?
– Mindenekelőtt az idegen nyelvű oktatást említeném ki: szeretnénk, ha már az általános iskolától kezdve néhány tárgyat angol vagy német nyelven tanulhatnának a diákok, akik aztán a középiskolában a tárgyak java részét már e nyelvek valamelyikén hallgathatnák. Az iskolában tehát lényegében két tannyelvű képzést alakítanánk ki annak érdekében, hogy érettségi után a diákok legalább egy idegen nyelven már képesek legyenek magas szinten kommunikálni. További elképzelésünk, hogy különféle felsőfokú szakképzéseket kínáljunk az érettségizett fiataloknak. A Kiss János iskola szervezésében eddig is volt informatikai szakképzés, amit folytatni kívánunk, de újabbak indítását is tervezzük – a kommunikációs és pedagógiai kurzusoktól a mikro biológiai asszisztensképzésig számos új szakiránynak helyet adnánk. A felsőfokú szakképzéseink mind az úgynevezett bolognai képzési rendszerbe illeszkednének, azaz akik nálunk szakképesítést szereznek, és úgy döntenek, hogy tudásukat egyetemi alapképzésen mélyítik tovább, a szakképzés során teljesített vizsgáikat beszámíthatják majd egyetemi tanulmányaikba. A jövőben a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni az integratív pedagógiára: szeretnénk, ha a jó szellemi képességű, de hátrányos helyzetű, például mozgás- vagy látássérült gyerekek egy közösségben tanulhatnának az egészségesekkel. E pedagógiai módszerrel ugyanis nemcsak a sérültek gyorsabb fejlődését segíthetjük elő, hanem az egészséges gyerekek körében is erősíteni tudjuk az egymás iránti szolidaritás képességét.

Azok a diákok, akik eddig a Kiss János Általános és Középiskolába jártak, milyen változásokkal szembesülhetnek szeptembertől?
– A következő tanév az átmenet ideje lesz, azaz a gyerekek az elkezdett pedagógiai program keretében, a megszokott környezetükben folytathatják tanulmányaikat – egyedül a tanárok személye változhat. A folyamatos átalakulás hívei vagyunk, minden változást csak oly módon kívánunk végrehajtani, hogy minél kevésbé zavarjuk meg a diákok életét.

A két összevont iskola eszközparkjának fejlettsége jelenleg eltér egymástól bizonyos területeken. Hogyan kívánják elérni, hogy ezentúl minden tanuló ugyanolyan fejlettségű taneszközökhöz tudjon hozzájutni?
– Az a törekvésünk, hogy mindent magasabb szintre emeljünk: ha az egyik iskolaépületben valamilyen téren fejlettebb az eszközállomány, mint a másikban, akkor ez utóbbiban is fejlesztéseket hajtunk végre. Ehhez központi forrást is igénybe kívánunk venni: már készülünk arra a kétszázötvenmillió forint keretösszegű pályázatra, amelyet az állam írt ki kifejezetten a gyakorlóiskolák számára, eszköz- és infrastruktúrafejlesztés céljából.


-z-

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia