hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 5. szám

Jókai és a Svábhegy

Jókai Mór és a Svábhegy volt a témája annak a tudományos konferenciának, amelyet a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény szervezett, és február 26-án rendeztek a XII. Kerületi Művelődési Központban. Az érdeklődők számos előadást hallgathattak meg Jókai munkásságával és svábhegyi kertjével kapcsolatban. Ez a konferencia volt az utolsó állomása annak a rendezvénysorozatnak, amelyet a kerület különböző helyszínein Jókai Mór emlékére szerveztek. A mostani tudományos ülés a II. Hegytörténeti konferencia volt - az elsőt 2000-ben tartották, a kerület magalakulásának hatvanadik évfordulóján.


Jókai a dolgozószobájában
A kilenc előadáson a jelenlévők minden aspektusból megismerhették a nagy mesemondót. Elhangzott, hogy milyen szempontok szerint rendezte be Jókai a dolgozószobáját, illetve hogy a képviselői munkája hogyan köszön vissza a regényeiben. Szóltak a fényképészethez való viszonyáról, csakúgy, mint az újságszerkesztői tevékenységéről. A meghívottak húsz-huszonöt perces előadásokkal készültek, amelyeket többször is vetítéssel színesítettek, illusztráltak. A konferencia előadói és témáik: Katona Csaba (Magyar Országos Levéltár): Jókai Mór a Svábhegyen és Balatonfüreden: azonosság és különbözőség; Fábri Anna (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Az élet komédiásai - a képviselő Jókai-regényt ír; Csoma Zsigmond (Magyar Mezőgazdasági Múzeum): Jókai és a svábhegyi szüretek; E. Csorba Csilla (Petőfi Irodalmi Múzeum): Jókai Mór és a háromlábú szörnyeteg; Kalla Zsuzsa (Petőfi Irodalmi Múzeum): Dolgozószoba mint műalkotás - Jókai Mór relikviái a Petőfi Irodalmi Múzeumban; Balázs Attila (Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény): "Oh, mily nagyon szerettük mi a fákat!" - Jókai, a gazdálkodó; Buzinkay Géza: Jókai a redakcióban - az újságíró és szerkesztő Jókai Mór; Sinkóné Póka Mária (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium): A Jókai-kert "regénye" a természetvédelem szemszögéből; Szatu csek Tibor: Jókai temetése és sírja a Kerepesi temetőben.

A szervezők igyekeztek olyan programot összeállítani, az előadók pedig úgy készültek, hogy a konferencia mindenki számára élvezhető legyen, és tartalmilag is tudjon újat mondani. Az előadások szerkesztett anyaga tanulmánykötet formájában is napvilágot lát.

B. A.     
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia