hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 5. szám

Tanítványból tanár

Az egykor 67 százalékos rokkant beteg, a 45 éves Szalai István a napokban vette át a Testnevelési Egyetemen rekreáció-irányító diplomáját. Célja, hogy a világ egyik leghajlékonyabb emberévé fejlessze magát.


Szalai István, a gumiember
Előadásaiból tudjuk, hogy felesége halála után pszichoszomatikus betegségek sora ásta alá egészségét.

- Gyomor-, vékony- és vastagbélhurut mellett vérző vastagbélgyulladással kezeltek. Volt hasnyálmirigy-gyulladásom, krónikus fülzúgásom. Asztmatikus panaszok, pánikszindró ma, faridegzsába, gerinccsatorna-szűkület keserítették életem. Gerincfájdalmaimat és lábzsibbadásom két kiszakadt gerincsérv okozta. Már előjegyeztek gerincműtétre, amikor egy tévés műsorban meghallottam a nyolcvanas éveiben járó Etka anyó biztató kijelentését: a betegségeinkből való kilábaláshoz létezik más megoldás is. Korábban is hallottam már a jóga terápiás hatásairól, például egy szanatóriumi kezelés során attól a gyógytornásztól, akihez egyéni gerinctornára voltam beosztva. Nem volt veszítenivalóm, Budapesten kapcsolatba kerültem Etka anyó tanítványaival, többek között a tizenkettedik kerületben Tóth Líviával. Nagyon rövid idő alatt, két hónap elteltével kezdtem érezni a kedvező változást.

Mostani, szálfaegyenes testtartását milyen úton érte el?

- Azt a tanácsot kaptam mestere- imtől: ha kidomborítom a mellkasom, "helyére teszem a fejem", megváltoztatom a gondolkodásmódomat, az élethez való hozzáállásomat, megtanulom elfogadni és szeretni önmagam, tisztelni az életet, akkor megbánthatatlan és megsérthetetlen leszek.

Mennyi időt gyakorolt naponta?

- Betegségeim meglétekor napi tíz-tizenöt percet voltam képes gyakorolni, amit fokozatosan növeltem. Két hónap elteltével már napi hat órára emeltem az adagot, amit közbeiktatott lazításokkal végeztem. A speciális gyakorlatokkal kilazítottam ízületeimet, az egész gerincoszlopot, kidolgoztam izmaimat. Különös hangsúlyt fektettem a két lapocka közötti csigolyaszakaszra, amit a szív érzőközpontjának neveznek. Ezáltal szinte fáradhatatlanná váltam. Elfogott a tanulási vágy. A napokban a harmadik diplomámat vettem át a TF-en.

A gyakorláson és önképzésen túl mivel foglalkozik?

- Tanfolyamokat és előadásokat szervezek, itt további tapasztalatokat szerzek a résztvevőktől. Bemutatom azokat a gyakorlatokat, amelyeken keresztül mások is javíthatnak egészségi állapotukon, illetve a még ki nem alakult betegségeket is képesek megelőzni. Házhoz járok súlyos betegekhez. Személyes jelenlétemmel hitet akarok önteni az útkeresőkbe, hogy amit én már elértem, arra mások is képesek.

Melyek a távolabbi céljai?

- A világ egyik leghajlékonyabb emberévé szándékozom fejleszteni magam. Arra vágyom, hogy minél kevesebb beteg ember legyen körülöttem. Terjesztem azt az erőgyűjtő módszert, aminek lényege, hogy a velünk született ősi, természetes képességeinket újra felszínre hozzuk.

Mi a helyzet az idősebb korosztállyal?

- A javulás egyáltalán nem kor függvénye. Saját gondolatunk irányítása, valamint a rendszeres napi gyakorlás által bárki javulást érhet el, bizonyítja mindezt követőink sokasága.

Kiss Erzsébet     
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia