hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 5. szám

Viteldíjemelés és nyílt nap a Gyermekvasútnál

Az ország kisvasútjairól tanácskoztak a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány szervezésében február elején. A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasútját Nagy Lajos csomóponti főnök képviselte. Itt kiderült, egyelőre nincs napirenden az az elgondolás, hogy a Gyermekvasút kikerüljön a MÁV Zrt. szervezetéből, így a kisvasút a jövőben is az állami társaság része marad.

Kevésbé megnyugtató viszont, hogy - hasonlóan az ország többi vasútjához - február után májusban itt is újabb viteldíjemelés várható. Ezt kompenzálhatják majd valamelyest a körülbelül a mai vonaljegyek áráért kínált szakaszjegyek. Ezek minden utazásnál érvényesek lesznek, amelyek nem végállomástól végállomásig tartanak, tehát a Széchenyi- hegytől maximum a Hárshegy állomásig, illetve Hűvösvölgytől a Normafáig.

A tanácskozáson bemutatták a Gyermekvasút új, színes, digitális és stilizált plakátját, amely hamarosan kikerül az állomásokra is. A tervek szerint nemsokára üzembe állítják a felújított sínautót: a szerencsések a Gyermekvasút bemutatkozó napján, április 7-én utazhatnak majd rajta. Ezen a napon számtalan programmal, a máskor elzárt üzemi területek és a kocsiszín bemutatásával várják az érdeklődőket. Szintén ekkor szeretnék üzembe állítani a korábban Hűvösvölgyben kiállított 409.039-es pályaszámú gőzmozdonyt, amely a nosztalgia különvonatot húzza majd. Erre elővételben a felnőtteknek 800, a gyerekeknek 400 forintba kerül a jegy, ebben benne van egy vadasparki kirándulás és egy ebéd költsége is.

Az országban több helyen épül kisvasút, illetve helyreállítanak vonalakat: a többi között új vasút várja a látogatókat Hortobágyon, készül a Szob és Márianosztra közötti, és rendbe hozzák a Gyöngyös- Lajosháza vonalat, amelyet jövőre 3.5 kilométerrel meghosszabbítanak.

(K. I.)     
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia