hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 6. szám

Emlékfilm Németh Józsefről

A XII. kerület egykori lakója, Németh József (1911-2006), korszakos jelentőségű grafikus és fotóművész halálának első évfordulóján megemlékezésre jöttek össze lánya, barátai, tisztelői, pályatársai a Mai Manó Házban. Ebből az alkalomból mutatták be a róla szóló, 26 perces portréfilmet, amelyet alkotói - Lugosi Lugo László rendező, Marton Éva szerkesztő és Dávid András operatőr - egy sorozat első darabjának szánnak.

- Amikor a forgatást 2004-ben elkezdtük Németh Józseffel, még nem tudtuk, hogy az élet tragikusan közbeszól, és már nem éri meg a bemutatót. Filmünket az ő emlékének ajánljuk - nyilatkozták az alkotók, akik a teljes, háromórányi dokumentációt, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, illetve a Mai Manó Ház archívumába elhelyezve, kutathatóvá is kívánják tenni.

m.a.     
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia