A hagyma magától értődő tartozéka konyhánknak. Talán éppen ezért nem szentelünk neki nagy figyelmet, holott értékes gyógyés egészségvédő hatásai miatt többet érdemelne.

Világszerte különféle nagyságú, formájú és színű vöröshagymákat termesztenek - csak a franciák vagy húszfélét ismernek -, melyek hatóanyagaikban is eltérőek. Mintegy hatezer éve kedvelt ízesítője a különféle nemzetek konyháinak. Mi csak a XV. század óta termesztjük, használjuk. Bonfini feljegyzése szerint Mátyás király hitvese, Beatrix boldogan várta Itáliából a hagymaküldeményeket, amelyekből szakácsa mindössze annyit használt, hogy íze éppen csak kiérződjön az ételből. Ettől kezdve számíthatjuk a magyar konyha és a hagyma "nagy találkozását", ami azóta is tart.

Már az ókori egyiptomiak és rómaiak is tudták, hogy erősíti a szervezetet, kiváló vizelethajtó, segíti az emésztést, de bevált szernek bizonyult a fertőzéseknél, vérnyomásmérséklőként és szerelmi vágyat fokozó afrodi ziákumként is. Csökkenti a vérkoleszterinszintet - különösen zsíros ételek fogyasztása mellett ajánlatos 4-6 deka nyers vagy bármilyen módon elkészített vöröshagymát megenni -, egyúttal növeli a jó típusú HDL-koleszterin szintjét.

Fokozott véralvadás esetén megakadályozza a vérrögképződést. A hagyma egyik hatóanyaga (a difenilamin) serkenti a hasnyálmirigyből az inzulin kiáramlását, míg a másik mérsékli az étkezés utáni vércukorszint-emelkedést, így kettős szerepet tölt be a vércukorszint csökkentésében. Illóolajai részben a tüdőn át távoznak, s közben fellazítják a légutakra rátelepedő nyákos hurutokat. Ki ne ismerné a hagymatea gyógyító hatását a makacs köhögésnél? A növény asztmaellenes hatását is kimutatták laboratóriumi kísérletekben. Pasteur és később orosz tudósok kutatásai bebizonyították, hogy mintegy százötven növény közül a vörös- és a fokhagyma a leghatásosabb baktériumölő, igaz, főleg nyersen. Széles körű alkalmazása ellenére önálló ételként ritkán, ízesítőként annál gyakrabban használjuk. Éppen emiatt ajánlunk figyelmükbe egy valódi hagymás fogást.

Töltött hagyma

Válasszunk ki nyolc nagyjából egyforma nagyságú hagymát. Megtisztítás után vágjunk le az aljukból egy vékonyabb, a tetejükből egy vastagabb szeletet, hogy könnyebben megálljanak a talpukon, illetve ha megtöltöttük őket, legyen kalapjuk. A hagymák belsejét kivájjuk, erre legjobb a karalábévájó, de vigyázzunk, maradjon kb. egy centis vastag fala! A hagymaforgácsot fölaprítjuk, és 4 evőkanál olajon épp csak megkapatjuk. Dobjunk rá 30 deka darált sertéshúst, 15 deka magtisztított, fölaprított gombát. Úgy 5 percig kevergetve megpirítjuk a masszát. Sózzuk, borsozzuk, fél kiskanálnyi kakukkfűvel, 1 késhegynyi őrölt szerecsendióval, 1 kiskanál majoránnával fűszerezzük, jól összekeverjük, s 1 kiskanál mustárral pikánsra ízesítjük. Lehúzzuk a tűzről, de még forrón beleütünk 1 tojást, meghintjük fél csokor finomra vágott, friss petrezselyemmel, átkeverjük.

Kivajazunk egy tepsit vagy tűzálló tálat, megtöltögetjük a hagymákat a húsos masszával, mindegyik megkapja a maga kalapját, majd körülöntjük másfél deci főzőtejszínnel. Alufóliával beborítjuk, óvatosan, nehogy a fólia a "kalapokhoz érjen", és közepesen meleg sütőben először kb. 30 percig sütjük. Ekkor levesszük róla a fóliát, a lángot erőteljesebbre véve még 5 percig sütjük, hogy a hagyma enyhe pírt kapjon - ha kell, egy kevés tejszínt még ráönthetünk. Illik hozzá a behűtött somlói olaszrizling.