hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 7. szám

2007: Batthyány-emlékév

Magyarország első felelős miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos (1807-1849) születésének 200. évfordulója tiszteletére a kormány az idei esztendőt Batthyányemlékévvé nyilvánította, amit országszerte és határainkon túl is számos jelentős eseménnyel kívánnak megünnepelni.

A központi rendezvények között szerepelnek koszorúzások, országházi emlékülés az áprilisi törvények szentesítésének tiszteletére, kiállítások a budai Várban, valamint szeptemberben "reformkori bál". Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a jeles férfiú köztéri szobrát avatja fel a Batthyány téren, lesznek tudományos és közművelődési pályázatok, tanulmányi kirándulások, és Bécsben, Pozsonyban, Rómában, Milánóban, Ljubljanában, Moszkvában, Berlinben, Stuttgartban, Londonban, illetve hazánk külképviseletein is rendezvények sora juttatja el a nagyvilágba Batthyány Lajos történelmi jelentőségét.

A Honvédelmi Minisztérium, amely a magyar honvédség megteremtőjét tiszteli benne, pályázatokat ír ki, kiállításokat, történészkonferenciákat, hagyományőrző táborokat szervez, hadtörténeti vetélkedőt rendez középiskolásoknak. Vas megye, amely az ott elterülő Batthyány-birtokokon túl képviselőként küldte az országgyűlésbe a grófot, szombathelyi, ikervári, jánosházai, kőszegi, sárvári és körmendi programokkal csatlakozik az emlékévhez.

A Magyar Nemzeti Bank 5000 forintos címletű, húszezer példányban vert emlékérem kibocsátásával (Csikai Márta tervezőművész alkotása), a Magyar Posta a "jeles magyarok bélyegeken" sorozat részeként "200 éve született gróf Batthyány Lajos" elnevezésű, 135 forint névértékű bélyeg kiadásával ünnepli a bicentenáriumot.

m.a.     
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia