hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 7. szám

Búcsúműsor Emmától

Akaratlanul is szomorú-emlékezőre sikeredett az a Juhász Gyula Irodalmi Délután, amelyet a budahegyvidéki evangélikus közösség Kékgolyó utcai templomába szervezett Csománé Forgács Emma. Összeállítot ta, be tanította, megszervezte - aztán már nem tudott részt venni rajta.

Pedig mennyi szép műsort hozott tető alá az évek során ez az apró, de hittel teli nyugdíjas tanárnő ezzel a kis amatőr szavalókörrel! Magam is többször számoltam be róluk, mint ahogy alig fél éve írhattam meg Emma portréját a Hegyvidékben. Írtam Huduska gyermekkoráról és tanári éveiről, irodalomszeretetéről, és arról, hogy miközben öt fiút nevelt emberré, éjszakánként élete meséit írta meg regényekben, novellákban. S arról is, hogy Zsiga, a kertészmérnök, Gergely, a szobrászművész, Bálint a gordonkatanár, Balázs, az elektromos üzemmérnök és Gábor, a festőművész azt adta édesanyjának 80. születésnapjára, hogy 2006-ban kötetekbe rendezve sorra megjelentette az életművet.

Teremtés és szolgálat, Nyári tábor, Siófoki portya, Politikai divatok, Öregedünk, bolondulunk, Teri néni, Zsófi néni, Agna Dei, Bokor akart lenni, Fészek és fiókák, Állati históriák - megannyi önéletrajzi dokumentum, vagy annak tanulságaival átszőtt szép fikció. Rendet hagyva maga körül úgy ment el, ahogy a szeretett József Attila fogalmaz: "...immár kész a leltár./Éltem - és ebbe más is belehalt már."

Több mint harminc vers, tizenöt versmondó, egy sikeres irodalmi délután hirdette, hogy a tanár-írónő élete a magvetésé volt, s ha a mag meghal, abból új élet fakad. Köszönet érte, kedves Emma!

m.a.     
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia