Amikor az ismerős dudaszó felhangzott az utca felől, Apu elhúzta a szoba függönyét.

- Megérkezett Gyula bá'- fordult titokzatos mosollyal az ikrek felé. Kari és Vali éppen a földön hasaltak, fejtől fejig, s ugyanazon a papíron rajzolták ugyanazt a Marslakót. Így egyáltalán nem volt csoda, hogy ugyan csak egy feje volt a szerencsétlen űrszökevénynek, de valamiképpen két szája, négy szeme, négy füle, négy keze és négy lába sikeredett a mesterműben. Apjuk szavai hallatán ledobták ceruzáikat, felugrottak és a bejárati ajtóhoz rohantak. Öreg erdész barátjuk éppen akkor fordult be a kitárt kertkapun a viharvert erdészeti terepjáróval. Vadul integettek neki, de Gyula bá' azzal volt elfoglalva, hogy ne hajtson a bejáró két oldalán ültetett rózsabokrokba.

Az öreg korát meghazudtoló frissességgel ugrott ki az autóból, körbesétált és kinyitotta az utasajtót.

Egy pillanat múltán Kari és Vali az ebédlőasztal alatt kucorgott, félelemtől kerekre tágult szemekkel. A terepjáróból hatalmas kamcsatkai medve szállt ki lassú, komótos mozdulatokkal! Hogy honnét tudták a gyerekek, hogy a meglepetésállat valóban kamcsatkai medve volt? Onnét, hogy anyukájuk szokta azt mondani: "ha rosszak lesztek, odaadlak benneteket a kamcsatkai óriás medvének!"

Márpedig Gyula bá' utasánál óriásibb medvét az ikrek el sem tudtak képzelni.

- Hahó! - harsogott az öreg -, gyertek elő, Kari és Vali, ez az uraság itt a barátom, s nem bánt benneteket. Soha nem evett gyerekeket még reggeli után, ha-ha.

Az ikrek kioldalogtak az előszobába, és bizonytalanul ácsingóztak a bejárat szemöldökfája alatt. A medve karba tett kezekkel álldogált a gépjármű előtt. Két lábon állva valóságos toronynak látszott. Megpróbált mosolyogni, már amennyire egy ekkora mackó mosolyogni tud, ezért afféle barátságos vicsorgás lett belőle.

- Látjátok, mennyire örül nektek Dönci! - veregette meg a medve kétaraszos felsőkarját Gyula bá'. Ekkor már Anyu is az ajtóban állt, kissé sápadtan, de nem szólt egy szót sem. Apu már jó előre felkészítette erre a különös vendéglátásra.

- Gyertek, kölykök, bemutatkozunk Döncinek! - mondta Apu, s kézen fogta az ikreket. A medve a fenekére huppant, hogy mégse legyen olyan rémisztően magas. Előrenyújtotta a mancsát, s dörmögött valamit.

- Azt mondja, csapjatok bele - közölte Gyula bá', aki ezek szerint a medvék népének nyelvén is értett. Sorban megpaskolták a mackó párnás tenyerét, majd ő tette meg ugyanezt mindenkivel, végül összeütötték kezeiket, mancsaikat a levegőben mind a négyen, s megvolt a bemutatkozás.

- Dönci Veresegyházáról jött hozzánk látogatóba, a Vadas parkba, mert Igazi Nyuszival akart találkozni. Emlékeztek, a farsangi bál után Igazi Nyuszit az állatok közfelkiáltással megválasztották szószólójuknak. Igazi Nyuszi azóta sok jót és okosat tett a Park állataiért, s híre eljutott a veresegyházi Medve Otthonba is, ahol Dönci volt a harminchat mackót számláló falka vezére. Dönci úgy gondolta, tanulhat egyet s mást Igazi Nyuszitól. Főleg egy dolog érdekelte: a kerítések ügye. Erről kívánt komolyan, négyszemközt tárgyalni Igazi Nyuszival.

A medve fölkászálódott, és halkan valamit az erdész fülébe mormolt.

- Ahá! Éhes a picikém, kimerítette az utazás.

- Jöjjenek be, Gyula bá' - sürgette a vendégeket egy fokkal rózsásabb arccal Anyu.

Az asztalnál Dönci félretolta a mézes csuprot.

- Azért, mert Micimackó állandóan mézes hordókat nyalogat, nem jelenti azt, hogy mi, a kamcsatkai nemzedék is édesszájúak lennénk. A kamcsatkai medvék csak a lazacot szeretik - mondta Gyula bá' fordításán keresztül az asztal körül ülőknek.

- Lazac?! - kapott a fejéhez Anyu. - Honnét szerezzek a hosszú hétvége előestéjén néhány vödör lazacot Döncinek?

Dönci medve a neve hallatán próbált ismét mosolyogni, de csak azt érte el, hogy a nyála belecsöppent az üres tányérba. Az éhség rettenetesen marcangolta a gyomrát.

- Tálaljon csak, Anyuka! - adta ki a vezényszót Gyula bá'. - Ha egy medve éhes, az megeszi a tányért is.

No, erre meg az ikrek kapták fel a fejüket. Még sohasem láttak medvét tányért enni! Ez lesz csak az igazi mulatság: Anyu féltett porcelánjait majszolja egy kamcsatkai mackó! Alig várták, hogy odáig fejlődjenek az események. Ekkor megjelent Anyu a konyhában található lábasok legnagyobbikával. Letette a gőzölgő ételt az asztal közepére.

- Az mi? - kérdezte Dönci Gyula bá'-tól, az étel tetején úszkáló fehér labdákra bökve egyik körmét.

- Kemény tojás. Megkóstolod, Döncikém?

A medve bólintott. Anyu kivett egyet a lábasból, és Dönci tányérjára helyezte. A csupasz tojás csillogó fehérjén zöld színű főzelék nyomai látszottak.

- Ez mi? - kérdezte ismét a medve.

- Spenót. Ízleld meg!

Dönci lenyalta a spenótot a tojásról, és felderült az arca.

- A kamcsatkai medvék imádják a spenótot - jelentette ki. Aztán beleharapott a tojásba. - És imádják a kemény tojást is - tette hozzá boldogan bólogatva.

Az asztal körül kitört a nevetés.

- Nem is gondoltam volna, hogy a kamcsatkai medvék ilyen szorgalmasan tanulmányozzák Micimackó és barátainak történetét - jegyezte meg Apu elmélázva.

Anyu körbetálalt mindenkinek. Dönci maradt utoljára. Mancsával félúton megállította a merítőkanalat, és kivette Anyu kezéből.

- Ne tessék ilyen apróságokkal törődni - dörmögte egy lovag udvariasságával, s azzal magához húzta a lábast. A következő öt percben a család csak elégedett csámcsogást, cuppogást, nyelvcsettintést hallott az asztal vége felől.

Amikor eltolta maga elől a kinyalt lábost, Dönci csak ennyit mondott:

- Egy véka lazacért sem cseréltem volna el ezt a mai ebédet... Érdemes volt ezért Budakeszire zötykölődnöm abban a kényelmetlen erdészautóban!

- Nan-na! Vigyázz mit mondsz, Dönci! - bökte a kanalát tréfásan a medve felé Gyula bá'. - Különben is, ne feledd, Igazi Nyuszi vár reád a Vadasparkban.

A medvét elfogta az ebéd utáni álmosság. Nagyokat ásított, vakargatta a fejét.

- Miért is találkozunk Igazi Nyúl úrral? - kérdezte üvegesedő szemekkel. Gyula bá' válasza azonban már süket fülekre talált. Dönci, a kamcsatkai medve mély álomba zuhanva lefordult a székről, s elterült a padlón. Hiába próbálták mind az öten a sarokba vonszolni őt, olyan nehéznek bizonyult, hogy nem bírtak vele. Apu ráterített egy pokrócot, és ott kerülgették egész este, ahová pottyant. Dönci álmában olykor kapkodó mozdulatokat tett az elülső mancsaival.

- Akár hiszitek, gyerekek, akár nem, Dönci arról álmodik, hogy egy kamcsatkai gleccserpatak medréből kiugráló lazacokra vadászik. Spenót ide, kemény tojás oda, honvágya van a szerencsétlen ördögnek. Ezért jelentette ki az ebéd elején, hogy a kamcsatkai medvék csak a lazacot szeretik.

Ti talán emlékeztek gyerekek, hogy Igazi Nyuszi a farsangi bál után kérvényt nyújtott be a Vadaspark vezetőségének, hogy engedélyezze a kerítések lebontását a kifutók körül. Hadd járjanak össze és játsszanak együtt a különféle állatok! Nos, a vezetőség csak részben engedett a kívánságnak. S még ez is rengeteg utánajárásába került Igazi Nyuszinak. Csak az esti záróra után lehet egybenyitni a kapukat, ekkor szabad a kölcsönös látogatás bárkinek bárkihez, egyetlen kikötéssel. A reggeli nyitásra minden egyes állatnak ismét a rácsok mögött a helye. S tudjátok, mivel indokolta ezt a döntést a Park vezetősége? Azzal, hogy az emberek félnek a szabadon kószáló vadállatoktól! Ezt még Igazi Nyuszi sem érti, akit pedig kétszer annyi ésszel áldott meg a sors, mint például Rongyos bölényt. Ezen az éjjelen ráadásul reggelig azon töprengett, vajon mi történhetett Dönci mackóval, amiért nem látogatta meg őt, Igazi Nyuszit, az ígérete szerint. Tudomása szerint a kamcsatkai medvék a szavahihető népségek soraiba tartoznak...

Hogy miképpen engesztelte meg Dönci medve Igazi Nyuszit, megtudjátok a következő alkalommal.