Alacsony tölgyes társulás

Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzatának 13/1994. (V. 3.) rendelete, amely az egyes helyi (kerületi) jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánításáról szól, a címben jelzett területet a Kázmér út 22. szám alatt jelöli meg. A helyszínen járva azonban nem könnyű megtalálni a keresett erdőt, mert még a környéken lakók sem tudnak eligazítást adni. A Kázmér út felől csak egy telkek között vezető, keskeny bozótoson áthatolva közelíthető meg a karszt bokorerdő felső vége.

A térkép a Rácz Aladár út, a Kulacs, a Vadrózsa és az Arató utca vakon záródó vége között jelez egy, a rendeletnek megfelelő, nagyjából másfél hektáros, beépítetlen területet. A déli kitett ségű domboldal meredeken emelkedik az Edvi Illés utcától a már említett Kázmér útig. A területen található molyhos tölgyes társulás, illetve a fák közötti lejtős sztyepp növényeinek megközelítése, megismerése tehát nem ígérkezik egyszerű feladatnak.

Az alacsony fákból álló erdő lakott területekhez közeli részein jól megfigyelhető, hogy a kerti - és sajnos nem csak kerti - szemét hogyan vándorol a fák közé. Pedig aki ide költözött, azért választotta ezt a helyet, mert a "zöldben" szeretett volna lakni. A belső részek szerencsére nehezebben megközelíthetők, itt még megfigyelhető a sziklás talajon, a sekély termőrétegen kialakuló erdő jellege. A fák - elsősorban a molyhos tölgy és a társulásra jellemző virágos kőris - koronája nem záródik, ezért a napfény utat talál a talajra, és dús aljnövényzetet éltet.

A meredek domboldal, a sziklák, a meleg és a viszonylagos szárazság hatására a növények, amelyek fajtársai jó adottságok között óriásokká nőhetnek, itt bokor méretűek maradnak. Alakjukon szinte látszik a természet mostoha körülményei között folytatott élethalálharc minden erőfeszítése. A koronájuk alját gyakran elérő cserjeszintet az alacsony fák mellett főleg az ősszel vörösesre színeződő cserszömörce, az ehető gyümölcsöt érlelő húsos som és a termés idején izzó galagonya alkotja. A facsoportok és nyitott füves részek elhelyezkedése hosszabb időtávlatban jól megfigyelhető változásokat mutat. A gyep fejlődésével megjelennek a cserjék, majd lassan a fák is, ugyanakkor a facsoportok a talaj szegényes tápanyagkészletét felélve kidőlnek, elsilányulnak, és átengedik helyüket a lágy szárú növényeknek.

A jogszabályban egy paragrafussal, a valóságban pedig néhány házszámmal arrébb található egy mészkedvelo tölgyes. Az Edvi Illés utca 9-15. szám a Törökbálinti út feletti lakópark utáni részre tehető. A védetté nyilvánítás célja itt a mészkedvelő tölgyes és az abban fellelhető védett növények élőhelyének oltalmazása.

Szinte önkéntelenül vetődik fel a kérdés: mi a különbség a mészkedvelő tölgyes és a néhány száz méterre fejlődő karsztbokorerdő között? Felszínes vizsgálódás alapján nem sok. Mindkét növénytársulás jellegét alapvetően a domborzat határozza meg, olyan helyen alakulnak ki, ahol az alapkőzet mészkő vagy dolomit, és ahol a domboldal meredek, délre néző, és ezért melegebb a környezeténél. Így fordulhatnak elő nálunk, a mérsékelt égövben ilyen mediterrán jellegű növénytársulások.

A mészkedvelő tölgyes a karsztbokorerdőhöz képest jobb talajokon alakul ki, állománya magasabb és zártabb is a bokorerdőénél. A fafajok száma is jelentősebb: megjelenik a molyhos mellett a kocsánytalan és az elszáradt leveleit télen is megőrző csertölgy is. Bár a fák koronája szinte teljesen összeér, sok fény és meleg jut a talajszintre, ezért gazdag a cserjeszint és a törzsek közötti aljnövényzet.

Több az árnyékkedvelő virág, mint amilyen a rendeletben is kiemelt nagyezerjófű és a védett törpe - vagy apró - nőszirom, amely inkább a napsütötte foltokat részesíti előnyben. Alacsony száron fejlődő virágai lila és sárga színben is előfordulnak. Bár a kerti és virágbolti testvérekhez képest csenevésznek tűnhet, szépségét megsokszorozza a tudat, hogy lakóhelyünk tőszomszédságában természetes környezetében él mind a mai napig.

Kilátás az Ördög-oromról

Újabb ugrás a következő jogszabályi szakaszra és az utca túloldalán lévő védett területre, az Ördögoromhoz. A kedvelt kirándulóhely nevének írásában eltérnek a források, a rendelet egy szóban írja a földrajzi nevet, a térképek pedig követik az általános elvet, és kötőjelet használnak, így létezik Csillebérc és Csille-bérc, Farkasvölgy és Farkas-völgy, Hunyadorom és Hunyad-orom, illetve Ördögorom és Ördög-orom. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvi Közönségszolgálata szerint mindkét írásmód helyes, bár nem szerencsés a kettősség. A kötőjeles formát a földrajzi nevekre vonatkozó szabály igazolja, az egybeírt pedig a területekre, városrészekre alkalmazott formula. Tehát a szöveg értelme szerint kell az írásmódot megválasztani: ahol földrajzi értelemben használjuk, ott a kötőjel az elfogadott, ahol - például az önkormányzati rendeletben - városrészként, ott egybeírjuk. A két megközelítés egyértelmű elkülönítésére azonban nincs elfogadott szabály.

Az Ördög-oromra vezető ösvény Edvi Illés utca felőli végénél még a fővárosi önkormányzat - erősen megrongálódott - táblája nyújt eligazítást. Tizenhárom éve azonban a terület helyi védettséget élvez a dolomithegyekre jellemző rendkívül tagolt felszínen kialakult, változatos ökológiai adottságú élőhelyek és az itt élő fajgazdag növénytársulások megőrzése érdekében, illetve a Budaihegység egyik jellegzetes felszíni formájának védelme miatt.

Aki vállalkozik a meredek utacska megtételére, gyorsan belátja, hogy a változatosság itt tényleg adott; a csupasz sziklától a sűrű erdőig mindenféle növényzet megtalálható. A fő vonzerőt mégsem a botanikai értékek, hanem a kőfejtő fölötti részről nyíló kilátás adja. Észak felé a kerület zöld dombjai látszanak (a két szomszédos védett területtel együtt), dél felé tekintve pedig messze ellátni a dél-budai városrészek felé.

Bár a védettség csak kicsit több mint egy hektárra vonatkozik, növénytani értékekben itt sincs hiány. A turistautak és az ismertség azonban kevésbé a részletek felé irányítják a figyelmet, sokkal inkább a bejárt út leküzdésére és a már ismert, de mindig lenyűgöző kilátás felelevenítésére.