hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 8. szám

Szponzorvadászat a létfenntartásért

Az olimpiai bajnokok egész sorát foglalkoztató Budapesti Honvédot sem kerülték el a kilencvenes évek változásai, amelyek meglehetősen hátrányosan érintették a hazai sportegyesületeket - igaz, a régen kiváltságos helyzetben lévő klubnak továbbra is nagy segítséget nyújt a Honvédelmi Minisztérium. Ennek ellenére Molnár Imre ügyvezető elnök, aki 2005 óta irányítja a sportegyesületet, munkatársaival közösen szó szerint napi küzdelmet folytat a szakosztályok fennmaradásáért.


Molnár Imre a 2006-os
pólóbajnoki trófeával
Sportvezetőnek lenni ma nem egyenlő egy jó életbiztosítással. A második világégést követő három- négy évtizedben akár egy kisebb klub elnöke is minden szempontból biztonságban érezhette magát, hiszen az állami "apanázs" előre tervezhető módon, havonta pontosan érkezett. Ám a kilencvenes évek elején megváltoztak a viszonyok, az egymást követő kormányok folyamatosan csökkentették a támogatás mértékét, arra alapozva, hogy az új gazdasági potenciálok átveszik a szerepüket. Ez mind a mai napig csak elvétve történt meg: a központi támogatás mérséklődése azt jelenti, hogy a sportra fordított összegek egyre csökkennek.

Mi lehet egy ilyen "diétás" helyzetben a mozgatóerő valakiben, hogy elvállalja a közismerten nagy gondokkal küzdő, a korábbi érában "mamutsportkörnek" is nevezett egyesület, a Budapesti Honvéd (BHSE) vezetését? Az olimpiai bajnokok tucatjait soraiban tudó sportegyesületnél ugyanis már a nyolcvanas években megindult a karcsúsítási folyamat. Olyan eredményes szakosztályokat zártak be, mint a birkózókét, ahol Varga János személyében olimpiai, világ- és Európa- bajnok is volt a tagok között. Ám ez a tény sem bizonyult halasztó hatályúnak: minden egyéb megfontolás, érdem és egyebek ellenére is lemondani kényszerült a klub a szakosztály működtetéséről, mivel a szükséges pénz egyszerűen nem állt rendelkezésre. Mindezek ellenére a BHSE - a Honvédelmi Minisztérium támogatása és a korábbi vezetők olykor bűvészmutatványokat idéző produkciói révén - napjainkban még mindig tartja helyét a hierarchiában: a foglalkoztatott sportolók számát illetően is az egyik legnagyobb sportegyesület, eredményesség tekintetében pedig egyenesen az első. A klub ügyvezető elnöke 2005 áprilisa óta Molnár Imre, aki öt évre szóló megválasztását megelőzően éppen három évtizedig állt a BHSE szolgálatában.

- Röplabda szakos testnevelő tanárként végeztem a Testnevelési Főiskolán 1974-ben - mesélte Molnár Imre, aki egyébiránt hegyvidéki szomszédunk. - A diplomázást követően még három évig játszottam a MALÉV együttesében, amikor kaptam egy ajánlatot a Honvéd akkori vezetőitől: legyek a férfi junior röplabdacsapat edzője, s ezzel egyidejűleg a BHSE sportiskolájának a vezetését is rám bízták. Egészen 1990-ig nagyon jól mentek a dolgok, amikor megkaptam az első hideg zuhanyt! Felső utasításra ugyanis bezárták az iskolát, amely pedig kimondottan eredményesen működött: folyamatosan nevelte a felsőbb korosztályok számára az utánpótlást.

Miért tudott annak idején jól működni a sportiskolai rendszer, s ha már megszüntették, mivel pótolták?

- A sportiskolák élete alapvetően fontos tevékenység volt, amelynek során nem máról holnapra kellett csodákat tenni. A nevelőtevékenység ugyanis hoszszú távú, következetes munkát feltételezett a kiválasztástól a képzés különböző fázásain át egészen addig, amíg a fiatalok elérték a tizenhat-tizennyolc éves kort, s felkerülhettek az egyes versenyszakosztályokba. Ma ismét „éledeznek” a sportiskolák, de most önállóan próbálnak megélni. Az alaphelyzet azonban sokszorosan nehezebb, s nem csak az anyagiak miatt. Annak idején ugyanis a sportiskoláknak Budapest területén mindenhol megvoltak a sportágakra épülő partneriskolái - ám ezt a kapcsolatrendszert egy tollvonással megszüntették. A mai viszonyok között ezeket a jól működő kapcsolatokat sokkal nehezebb újraéleszteni és folyamatosan működtetni, mint korábban.

Ön az elnöki kinevezéséig másfél évtizeden keresztül a tornaszakosztályban dolgozott.

- Ott a kitűnő versenyzők - Borkai Zsolt, Guczoghy György, Boda László, Csollány Szilveszter - és a magasan kvalifikált edzők - Csányi Rajmund, Sánta Lajos, Vígh László, Kisteleki Antal, Gerber László, Kelemen Zoltán - révén egészen a legutolsó időkig sikerült tartani a színvonalat. Jelenleg az utolsó fecske Fekete Levente, utána viszont egyre nagyobb az űr. Elfogytak a jó versenyzőink.

Beszéljünk az elnöki tevékenységéről!

- Eredményes egyesületet örököltem 2005-ben, amelynek jelenleg tizenegy szakosztálya van, mintegy ezerötszáz versenyzővel. A legnagyobb nehézséget ezekben az években a létesítmények nagyfokú elhasználtsága okozza, ami természetesen kihat a szakmai munkára. A létesítmények működtetése óriási pénzt emészt fel, s ezt mi képtelenek lennénk előteremteni. Ezeket a költségeket a Honvédelmi Minisztérium egyenlíti ki, s ez nekünk az életben maradást jelenti. Nagy szerencsének tartom, hogy Szekeres Imre személyében kimondottan sportkedvelő ember áll a minisztérium élén, aki a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a triatlonszövetség elnöke. Tisztségeiből adódóan napi kapcsolatban áll a sportolókkal, ismeri örömeinket és gondjainkat egyaránt. A tőle kapott ígéretek számunkra garanciát jelentenek a túlélésre, a fennmaradásra. A Budapesti Honvéd természetesen mindent igyekszik elkövetni azért, hogy kapcsolatait szorosabbra fűzze a Honvédelmi Minisztériummal, s hogy a lehetőségeken belül igyekezzen kompenzációkat, viszontszolgáltatásokat nyújtani.

A működő tizenegy szakosztály között nyilván vannak eredményesebbek és kevésbé sikeresek is. Hogyan rangsorolná őket?

- Az eredményességi sorban legelöl a kajak-kenu, a vízilabda, a vívás és az öttusa áll. Ezekben a sportágakban olimpiai és világbajnokok egész sorával rendelkezünk, akik többségétől a következő világversenyeken is érmeket várunk. Ígéretesen fejlődnek a cselgáncsozók és az atléták, míg a tornászok és a sportlövők jelenleg közepes színvonalat képviselnek. Három szakosztályunkban, kézilabdában, kosárlabdában és úszásban kizárólag utánpótlás-nevelő tevékenység folyik. Mivel a sportkör központi költségvetése igen szerény, így valamennyi szakosztály munkatársai folyamatosan "szponzorvadászaton" vesznek részt, támogatók bevonásával próbálják magukat életben tartani.

Ebben a tevékenységben önnek is rengeteg dolga van, a hagyományos elnöki teendők ellátásáról nem is beszélve. Mi jelenti az elégtételt a meglehetősen egyoldalú "létfenntartási harcban"?

- Az elért eredmények, amelyek összesítése alapján a Budapesti Honvéd a Magyar Olimpiai Bizottság és a Sportegyesületek Országos Szövetsége pontversenyében egyaránt évek óta listavezető. A pekingi olimpia közeledtével az is mindinkább motivál, hogy minél több honvédos sportoló jusson ki a 2008-as ötkarikás játékokra.

Hét közben az ügyek intézése, hét végén a versenyek látogatása jelenti a programot. Mi egyébre marad ideje?

- Szerencsére a feleségem, Kalmár Zsuzsa is sportember, aki korábbi válogatott tornászként, szövetségi kapitányként, jelenleg pedig a Testnevelési Egyetem tanáraként alapvetően megérti és elfogadja a helyzetemet. Kisfiunk, Bence külön doppingot jelent: ő hatéves, és a Buda Juniors FC-ben a volt honvédos válogatott játékos, Bánfi János irányítása mellett már megkezdte a labdarúgással való barátkozást.

Jocha Károly     
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia