Molnár Imre a 2006-os pólóbajnoki trófeával

Sportvezetőnek lenni ma nem egyenlő egy jó életbiztosítással. A második világégést követő három- négy évtizedben akár egy kisebb klub elnöke is minden szempontból biztonságban érezhette magát, hiszen az állami "apanázs" előre tervezhető módon, havonta pontosan érkezett. Ám a kilencvenes évek elején megváltoztak a viszonyok, az egymást követő kormányok folyamatosan csökkentették a támogatás mértékét, arra alapozva, hogy az új gazdasági potenciálok átveszik a szerepüket. Ez mind a mai napig csak elvétve történt meg: a központi támogatás mérséklődése azt jelenti, hogy a sportra fordított összegek egyre csökkennek.

Mi lehet egy ilyen "diétás" helyzetben a mozgatóerő valakiben, hogy elvállalja a közismerten nagy gondokkal küzdő, a korábbi érában "mamutsportkörnek" is nevezett egyesület, a Budapesti Honvéd (BHSE) vezetését? Az olimpiai bajnokok tucatjait soraiban tudó sportegyesületnél ugyanis már a nyolcvanas években megindult a karcsúsítási folyamat. Olyan eredményes szakosztályokat zártak be, mint a birkózókét, ahol Varga János személyében olimpiai, világ- és Európa- bajnok is volt a tagok között. Ám ez a tény sem bizonyult halasztó hatályúnak: minden egyéb megfontolás, érdem és egyebek ellenére is lemondani kényszerült a klub a szakosztály működtetéséről, mivel a szükséges pénz egyszerűen nem állt rendelkezésre. Mindezek ellenére a BHSE - a Honvédelmi Minisztérium támogatása és a korábbi vezetők olykor bűvészmutatványokat idéző produkciói révén - napjainkban még mindig tartja helyét a hierarchiában: a foglalkoztatott sportolók számát illetően is az egyik legnagyobb sportegyesület, eredményesség tekintetében pedig egyenesen az első. A klub ügyvezető elnöke 2005 áprilisa óta Molnár Imre, aki öt évre szóló megválasztását megelőzően éppen három évtizedig állt a BHSE szolgálatában.

- Röplabda szakos testnevelő tanárként végeztem a Testnevelési Főiskolán 1974-ben - mesélte Molnár Imre, aki egyébiránt hegyvidéki szomszédunk. - A diplomázást követően még három évig játszottam a MALÉV együttesében, amikor kaptam egy ajánlatot a Honvéd akkori vezetőitől: legyek a férfi junior röplabdacsapat edzője, s ezzel egyidejűleg a BHSE sportiskolájának a vezetését is rám bízták. Egészen 1990-ig nagyon jól mentek a dolgok, amikor megkaptam az első hideg zuhanyt! Felső utasításra ugyanis bezárták az iskolát, amely pedig kimondottan eredményesen működött: folyamatosan nevelte a felsőbb korosztályok számára az utánpótlást.

- A sportiskolák élete alapvetően fontos tevékenység volt, amelynek során nem máról holnapra kellett csodákat tenni. A nevelőtevékenység ugyanis hoszszú távú, következetes munkát feltételezett a kiválasztástól a képzés különböző fázásain át egészen addig, amíg a fiatalok elérték a tizenhat-tizennyolc éves kort, s felkerülhettek az egyes versenyszakosztályokba. Ma ismét „éledeznek” a sportiskolák, de most önállóan próbálnak megélni. Az alaphelyzet azonban sokszorosan nehezebb, s nem csak az anyagiak miatt. Annak idején ugyanis a sportiskoláknak Budapest területén mindenhol megvoltak a sportágakra épülő partneriskolái - ám ezt a kapcsolatrendszert egy tollvonással megszüntették. A mai viszonyok között ezeket a jól működő kapcsolatokat sokkal nehezebb újraéleszteni és folyamatosan működtetni, mint korábban.

- Ott a kitűnő versenyzők - Borkai Zsolt, Guczoghy György, Boda László, Csollány Szilveszter - és a magasan kvalifikált edzők - Csányi Rajmund, Sánta Lajos, Vígh László, Kisteleki Antal, Gerber László, Kelemen Zoltán - révén egészen a legutolsó időkig sikerült tartani a színvonalat. Jelenleg az utolsó fecske Fekete Levente, utána viszont egyre nagyobb az űr. Elfogytak a jó versenyzőink.

- Eredményes egyesületet örököltem 2005-ben, amelynek jelenleg tizenegy szakosztálya van, mintegy ezerötszáz versenyzővel. A legnagyobb nehézséget ezekben az években a létesítmények nagyfokú elhasználtsága okozza, ami természetesen kihat a szakmai munkára. A létesítmények működtetése óriási pénzt emészt fel, s ezt mi képtelenek lennénk előteremteni. Ezeket a költségeket a Honvédelmi Minisztérium egyenlíti ki, s ez nekünk az életben maradást jelenti. Nagy szerencsének tartom, hogy Szekeres Imre személyében kimondottan sportkedvelő ember áll a minisztérium élén, aki a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a triatlonszövetség elnöke. Tisztségeiből adódóan napi kapcsolatban áll a sportolókkal, ismeri örömeinket és gondjainkat egyaránt. A tőle kapott ígéretek számunkra garanciát jelentenek a túlélésre, a fennmaradásra. A Budapesti Honvéd természetesen mindent igyekszik elkövetni azért, hogy kapcsolatait szorosabbra fűzze a Honvédelmi Minisztériummal, s hogy a lehetőségeken belül igyekezzen kompenzációkat, viszontszolgáltatásokat nyújtani.

- Az eredményességi sorban legelöl a kajak-kenu, a vízilabda, a vívás és az öttusa áll. Ezekben a sportágakban olimpiai és világbajnokok egész sorával rendelkezünk, akik többségétől a következő világversenyeken is érmeket várunk. Ígéretesen fejlődnek a cselgáncsozók és az atléták, míg a tornászok és a sportlövők jelenleg közepes színvonalat képviselnek. Három szakosztályunkban, kézilabdában, kosárlabdában és úszásban kizárólag utánpótlás-nevelő tevékenység folyik. Mivel a sportkör központi költségvetése igen szerény, így valamennyi szakosztály munkatársai folyamatosan "szponzorvadászaton" vesznek részt, támogatók bevonásával próbálják magukat életben tartani.

- Az elért eredmények, amelyek összesítése alapján a Budapesti Honvéd a Magyar Olimpiai Bizottság és a Sportegyesületek Országos Szövetsége pontversenyében egyaránt évek óta listavezető. A pekingi olimpia közeledtével az is mindinkább motivál, hogy minél több honvédos sportoló jusson ki a 2008-as ötkarikás játékokra.

- Szerencsére a feleségem, Kalmár Zsuzsa is sportember, aki korábbi válogatott tornászként, szövetségi kapitányként, jelenleg pedig a Testnevelési Egyetem tanáraként alapvetően megérti és elfogadja a helyzetemet. Kisfiunk, Bence külön doppingot jelent: ő hatéves, és a Buda Juniors FC-ben a volt honvédos válogatott játékos, Bánfi János irányítása mellett már megkezdte a labdarúgással való barátkozást.