hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 8. szám

Uniós nyílt tér


Angyal Júlia a Történelem című képe előtt
Az Európa Parlament pozsonyi irodája nemzetközi festőtábort szervezett Pozsonyban az Európai Unió megalakulása ötvenedik évfordulójának tiszteletére. A festőtáborba az unió 27 tagországának egy-egy képviselőjét hívták meg. Magyarországról a XII. kerületben élő Angyal Júlia utazott (további hazai vonatkozások: Ausztriát a magyar származású - Dunaszerdahelyen született - Gabriela Medvedova, Franciaországot az évekig Budapesten élő, magyarul jól beszélő Elisabeth Forestier képviselte).


Európa elrablása
A résztvevő művészek festményeit, amelyeket a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola műtermeiben készítettek, egy kuratórium bírálta el. Az elfogadott képeket - köztük Angyal Júlia Európa elrablása és a régi pozsonyi pecsét (Posonensis sigillum) által ihletett Történelem című művét - az Andrej Smolák Galériában rendezett Európai Unió - Nyílt tér elnevezésű kiállításon mutatták be. A tárlat megnyitója előtt Ivan Gašparovič köztársasági elnök fogadta a művészeket az Elnöki Palotá

(kérész)     
Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia