Antik tárgyak és századfordulós fényképek környezetében, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményben mutatták
be zenetudásukat a Solti György Zeneiskola Kiss János altábornagy utcai tagozatának diákjai március 29-én.
A legkisebbektől az idén érettségiző végzősökig minden korosztály képviseltette magát a rendezvényen, volt,
aki hegedűjátékával, egy első osztályos kislány és idősebb iskolatársa pedig négykezes zongorajátékkal
szórakoztatta a közönséget.
A két intézmény célja egy hoszszú távú együttműködés kialakítása, amelynek keretében a zeneiskola
diákjai minden hónap utolsó csütörtökén 17 órától koncertet adnak a helytörténeti gyűjtemény Beethoven
utcai épületében. Pedagógiai szempontból is hasznos a koncertsorozat: az ifjú zenészek így hamar
megszokhatják, hogy közönség előtt kell játszaniuk, ezért a későbbiekben nem okozhat majd gondot számukra,
hogy kiálljanak egy hangversenyterem színpadára.
A rendezvény vendégeit a koncertet követően - miközben megismerkedhettek a kerület múltját bemutató
kiállítással - egy pohár teával látták vendégül a gyűjtemény munkatársai. A zeneiskolások következő
fellépése a helytörténeti gyűjteményben április 26-án lesz.
B. A.