Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A magyar gyermek elveszett paradicsoma

A Kiss Áron Tisztelőinek Köre által szervezett hagyományos előadássorozaton idén Kodály Zoltán munkásságának tükrében méltatták a "tanítók tanítóját", bemutatót rendeztek a XII. kerületi óvónők által készített játékokból, továbbá átadták a Pro Ludo-díjat.

A programot a Magyar Örökség és Prima Primissima-díjas Csillagszemű Táncegyüttes rövid műsora nyitotta meg a Virányosi Közösségi Házban. A sajátosnak tűnő kezdés nem volt véletlen, hiszen Kiss Áron (1845–1908) a tárgyi játékok kutatásán túl igen komolyan foglalkozott a régi mondókák, dalocskák gyűjtésével is. Kodály Zoltán születésének 125., halálának 40. évfordulója mindennek különös aktualitást ad, továbbá lehetőséget kínál a két kiválóság életművében található párhuzamok taglalására.

A magyar gyermek elveszett paradicsoma
A Zugligeti Óvoda gyermekjátéka

A kecskeméti főiskola docense, Lackóné Pálfí Alojzia előadásában elmondta: Kiss Áron 1891-ben megjelent Magyar Gyermekjáték Gyűjtemény című kötete mindmáig a téma egyik legjelentősebb forrásának számít. A munkából 48 vármegye mintegy 240 tanítója vette ki a részét. Kodály szerint a kötet a magyar gyermek elveszett paradicsomát adja, amit mindenkivel meg kell ismertetni. A jeles zeneszerző számos kórusművében merített a Kiss Áron-i gyűjtésből. Egyetlen kritikai megjegyzése az volt, hogy több éneknek nem jegyezték le a dallamát. Mindez azért történhetett, mert a sok közreműködőből többen nem tudtak kottát olvasni – jegyezte meg a főiskolai docens.

A magyar gyermek
Orosz iStván kapta a Pro Ludo-díjat
A múlt felidézésén túl manapság különös jelentőséggel bír, hogy mi milyen játékokat adunk gyermekeink kezébe. Ebben, az előadásokat kísérő bemutató bizonysága szerint, a hegyvidéki óvodák igen jól állnak. Kreatív, saját készítésű játékaik a tananyaghoz igazodva fejlesztik a kicsiket. Szórakozva, közösségösszekovácsoló módon ismerik meg általuk a növényeket, állatokat, színeket, verseket, meséket, dalokat. A kiállításra benevezett Mackós, Normafa, Orbánhegyi, Süni, Táltos, Városmajori és Zugligeti óvodák óvónői egy-egy játékot szóban is bemutattak.


A rendezvény szünetében a résztvevők átsétáltak a közeli Gálbory-villához, ahol Joób Árpád, a nyíregyházi főiskola énekzene tanszéke vezetőjének méltató szavai után megkoszorúzták az utcanévadó Kiss Áron emléktábláját. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a nagy játékkutató szülőhelyének, Porcsalmának a polgármestere, Kanyó Imre és református lelkésze, Kormos Csaba is. A megemlékezéshez hasonlóan az ankét hagyományaihoz tartozik a Pro Ludo-díj átadása. Az elismerést mindig a hazai játékkultúra egy-egy kiemelkedő személyisége kapja: ezúttal Orosz István grafi kusművész vehette át a gyűrűt Szentiványi Tibor művelődéstörténésztől.


Janzsó Tamás