Alaposan meg kell húzni a nadrágszíjat jövőre

A gazdasági válságnak milyen jelei vannak a Hegyvidéken?
– A gazdasági válság már kerületünkben is durván érezteti hatását. Ennek egyik tipikus jele, hogy egyre több kis cég, üzlet kéri a bérleti díj csökkentését, vagy mondja fel helyiségbérleti szerződését, mert megszüntetik tevékenységüket – borozó, fitneszstúdió és fürdőszobakellékeket árusító bolt egyaránt szerepela tönkrement vállalkozások hosszú listáján. Az irodaházaink is egyre alacsonyabb kihasználtsággal működnek, emellett a fővárosi forrásmegosztási rendszeren keresztül kapott iparűzési adóbevételek ránk eső része is drasztikusan csökken. Az ingatlanértékesítésekből tervezett – fejlesztésekre, beruházásokra szánt – bevételek elmaradnak; a legutóbb meghirdetett telkeinkre nemhogy vételi ajánlat nem érkezett, de még a pályázati dokumentációt sem vásárolta meg senki, holott korábban tömeges érdeklődés mutatkozott hasonló ingatlanok iránt. Most először érezzük az önkormányzat gazdálkodásában azt, hogy alaposan meg kell húzni a nadrágszíjat, különben nem tudjuk majd ellátni feladatainkat. Szerencsére még nincsenek likviditási gondjaink, és remélem, nem jutunk el odáig, hogy a működésre kölcsönt kelljen felvenni, de már most jelentősen takarékoskodnunk kell. Az adókötelessé tett étkezési hozzájárulást például nem tudjuk biztosítani közalkalmazottjainknak a jövő évi költségvetésünk elfogadásáig, továbbá jutalmak kifizetésére sincs keret. Az iskolai nyelvoktatásban kevesebb osztálybontás finanszírozására van lehetőség, az óvónők mellé nem tudunk elegendő dadát felvenni, és több óvodai fejlesztőpedagógus foglalkoztatására sincs elég pénz. Az intézményi korszerűsítések egy részét csak később tudjuk végrehajtani, továbbá egy fontos beruházástól is el kell tekintetnünk: jelen pénzügyi körülmények között lehetetlenné vált a Királyhágó tér és környékét érintő sétálóutca-tervek megvalósítása.

A 2010-es állami költségvetés hogyan érinti az önkormányzat gazdálkodását?
– A jövő kifejezetten aggodalmas számunkra. A parlament által elfogadott költségvetési fejezetek számai alapján olyan mértékű visszavágás történik az alapellátások finanszírozásában, amire korábban nem láttunk példát. Ez a helyzet még az olyan stabil, jól működő önkormányzat számára is veszélyt jelent, mint amilyen a miénk. Ezért fogalmazott úgy a jövő évi kerületi gazdálkodást előkészítő képviselő-testületi anyag, hogy nem látjuk biztosítottnak az alapfeladatok ellátását ezekkel a költségvetési kiindulópontokkal. Az önkormányzatnak durván három hónapja van, hogy valahogy megoldja a „feladványt”, ám ezt én egyelőre gyakorlatilag megfejthetetlennek tartom. Nagyon bízom benne, hogy tavasszal a választások változásokat hoznak, és az új kormány a 2010-es költségvetést a lehető legrövidebb időn belül módosítani fogja. Addig is igyekszünk egy spórolós kerületi büdzsét készíteni. Igyekszünk elkerülni, hogy be kelljen zárni bármelyik intézményt, legyen szó bölcsődéről, óvodáról, iskoláról vagy gondozási központról.

Mely területeken csökken a legnagyobb mértékben a központi támogatás?
– Az elvonások legsúlyosabban a szociális területet érintik, ahol 2005 óta reálértékben 40%-kal csökkent a támogatás. Jövőre az idősek nappali ellátására, azaz a gondozási központok fenntartására 40%-kal kevesebbet adnak az idei összeghez képest. A szociális étkeztetésre 30%-kal kevesebb jut, házi segítségnyújtásra 15%-kal kevesebbet kapunk – tehát ennyivel többet kell hozzátennünk az ellátás működtetéséhez, ha fenn akarjuk tartani a jelenlegi színvonalat. Nagy gondok várhatók az oktatásban is, ahol 10% körüli támogatáscsökkenéssel kell számolni. Ráadásul erre a korábbi gyakorlattól eltérően nem a következő tanév elején, hanem tanév közben, jövő év január elsejétől kerül sor, így szinte semmilyen felkészülési lehetősége nincs sem az önkormányzatnak, sem az iskoláknak. A helyzet azért különösen súlyos, mert az elvonás már évek óta tart: míg régebben ezek a támogatások kismértékben nőttek – hol lépést tartottak az inflációval, hol fölötte voltak –, az elmúlt négy-öt évben nominálisan is csökkentek. Például egy első osztályos tanuló után 2002-ben 187 ezer forint állami támogatás járt, most már csak 134 ezer forint a normatíva, holott a hét évvel ezelőtti összeg ma reálértéken körülbelül 300 ezer forintnak felel meg. Évek óta látható a tendencia, hogy a kormány egyre inkább az önkormányzatokra hárítja az iskolák működtetésének terheit, amelyek kénytelen-kelletlen magukra is vállalják ezt, mert nem akarják bezárni az intézményeket, az azonban példa nélkül álló, hogy egy már elindult tanévet kelljen az iskolákban átalakítani az időközbeni pénzelvonások miatt. A mostani támogatáscsökkentés csak a Hegyvidéken több százmillió forint mínuszt jelent, a kormány forráselvonása miatt körülbelül egy-másfél óvoda fenntartására elegendő finanszírozási összeg tűnik így el.

Az oktatási területet jól ismerő politikusként milyen megoldási lehetőségeket lát az iskolák finanszírozásában?
– Az oktatásfinanszírozás átalakításra vár, szükség lenne például a központi bérfinanszírozás bevezetésére: a központi költségvetés garantálná legalább a pedagógusok bérének fedezetét. Ez nagyobb arányú központi szerepvállalást jelentene a maihoz képest. Ma az országban – bár helyenként vannak jelentős elérések – nagyjából fele-fele arányban adják a pénzt az iskolák működéséhez az önkormányzatok és az állam. Ha a béreket egyedül az állam fizetné, az önkormányzatokra pedig csak a fenntartási feladatok hárulnának, 80–20% lenne a finanszírozási arány. Ez már a mi helyzetünket is nagyban megkönnyítené, de igazi segítséget a kistelepüléseknek jelentene, amelyeknek szinte semmilyen saját forrásuk nincs. A differenciált finanszírozási rendszer figyelembe venné azt is, hogy a kistelepülések iskolái sokkal nehezebben kapnak szaktanárokat; ezen további pótlékokkal, ösztöndíjjal, kiegészítő támogatással lehetne segíteni. Persze a nagyobb arányú állami szerepvállalás erősebb kontrollt is jelent – például az állam megmondhatná, hogy egy adott feladatra mennyi pedagógust lát indokoltnak. Ma a közoktatás erőssége, s egyben gyengesége a differenciáltság: sokszínű a rendszer, de annyira különbözőek a minőségek, hogy az már szinte tűrhetetlen, hiszen a legmagasabb színvonalú intézményeken kívül megtalálhatók az országban azok az iskolák is, ahol a világ legelmaradottabb térségeire jellemző feltételek mellett zajlik az oktatás.

z.