„Ne a pillanatnak éljünk!”

Zana Albertet 1953. június 8-án kísérték a bitófa alá. A szaléziánus szerzetesek perének elsőrendű vádlottja életét áldozta a magyar szabadságért. Bár az ÁVH kötelékében szolgált, a szerzetesekkel kapcsolatba kerülő társaival felismerte, hogy a rendszer megérett a változtatásra – idézte fel a több mint fél évszázada történteket Balás-Piri László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke. Zana Albert szaléziánus árvaházban nevelkedett, később tagja volt a 205-ös Zrínyi  Miklós cserkészcsapatnak, több ponton kapcsolódott tehát a szerzetesrend tagjaihoz.

A szaléziánusok meghurcolása élénken él a történelmi emlékezetben, azonban a pártőrség tagjairól kevés szó esik. Pedig a sors abszurd drámája, hogy a legkeményebb Rákosi-időkben éppen abban az ÁVH-s őrezredben ütötte fel a fejét az elégedetlenség, amelynek feladata a legmagasabb vezetők védelme volt. Ártatlan beszélgetések, eszmecserék zajlottak csupán, hiszen mindössze elvileg akarták tisztázni azt, hogy a rendszer rossz és tűrhetetlen. A hatalom szempontjából azonban veszélyt jelentettek, rájuk fogták, hogy meg akarták ölni a vezetőket, ami bőven elég volt a halálos ítéletekhez.

Csak a véletlenen múlt, hogy ki milyen büntetést kapott. A rendtartomány főnökét, Ádám Lászlót másodfokon akarták halálra ítélni – életét az ügyvédjének köszönheti, aki lebeszélte a fellebbezésről. Végül Zana Albertet, Farkas Ferencet és Sándor István szalézi szerzetest kivégezték, Ari László halálos ítéletét életfogytiglanira változtatták, míg öt szerzetes, két civil és kilenc ÁVH-s őr súlyos börtönbüntetést kapott. A sors azonban igazságot szolgáltatott, az 1956-os forradalom és szabadságharc „kinyitotta” cellájuk ajtaját. Egyedül a legkisebb büntetést kapó vádlott nem szabadulhatott ki, őt eddig tisztázatlan körülmények között agyonverték a börtönben.

„Kicsit helyrezökken az idő, elégtétel, igazságtétel egy ilyen esemény. Már önmagában ez is elég ok, hogy emléket állítsunk, s a magunk módján elmondjuk a kommunista diktatúra embertelenségeit” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán. Hozzátette: ezúttal létezik ennél fontosabb ok is: Zana Albert a Hegyvidéken nőtt fel, a Városmajor utcában járt iskolába. Alakja mára feledésbe merült, az emlékmű azonban segíthet abban, hogy az iskola mai növendékei kérdéseket tegyenek fel. „Bízzunk abban, hogy nekik elmondják az igazat, és nem intik csendre a kérdezőt, mint tették több mint három évtizeden keresztül. Emlékezzünk történelmünk fájdalmas eseményeire is, mert ezek sokszor több erőt, tartást és gerincet adnak, mint piros betűs ünnepeink. Fontos, hogy ne a pillanatnak éljünk, ismerjük azt is, mi áll a háttérben, mert így jobban meg tudjuk ítélni korunk dilemmáit. Ezért kell felidézni és megismertetni a gyerekekkel Zana Albert alakját. Nemcsak a múlt helyrebillentése miatt, hanem azért is, hogy teljes világot lássanak maguk körül” – mondta a polgármester.

Hogy minél többen megismerjék Zana Albert és a hozzá hasonlók történetét, az önkormányzat kezdeményezi egy olyan kiadvány elkészítését, amelyben a Városmajor utcai iskola összes egykori jeles diákja helyet kap.

mm.