Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Délszaki karácsony különleges fával

Ami nálunk a karácsony elengedhetetlen kelléke – a hó, a hideg és a fenyő –, az a déli féltekén jószerivel pótolhatatlan. Kénytelenek ezek hiányában ünnepelni, hiszen december 24-e ott a nyár derekára esik. Sok helyen még egy fenyőre hasonlító fa beszerzése is nehézségekbe ütközik.

Az északról érkezettek délen is mindent elkövetnek, hogy a hagyományoshoz közeli hangulatot varázsoljanak karácsonykor. Még ha a családi összejövetelre verőfényes napsütésben, egy tengerparton kerül is sor. Az alkalomhoz illő öltözet pedig rövidnadrág és papucs, a menü – hal helyett – faszénen készített barbecue.
Amit az Öreg Kontinensről elszakadtak a legjobban hiányolnak karácsony környékén, az a fenyő és annak gyermekkorunkban belénk ivódó illata. A fa pótlására számtalan kísérlet van, mindenütt a helyben élő flóra felhasználásával. Díszítenek például szálas leveleket nevelő vasfát (Ausztráliában), vagy fenyőszerűen szúrós araukáriát is (Dél-Amerikában). Ahol pedig tényleg nincs más, ott a lombos bokrok, fák kerülnek sorra.
A földgolyó legtávolabbi pontján, Új-Zélandon a klíma sokban hasonlít a miénkre. Csak hát karácsonykor hétágra süt a nyári nap. Viszont a december végi időszakban borul virágba egy egykor elterjedt helyi fa, amelyet az angol gyarmatosítók – állítólag egy misszionárius által 1867-ben a virágzó fa alatt megtartott karácsonyi szertartás alapján – új-zélandi karácsonyfának neveztek el. A növény tudományos neve Metrosideros excelsa, ami görögül az anyaméh, mag és a vas szavakból tevődik össze, utalva kemény fájára.
Delszaki_karacsony_kulonleges_favalA mirtuszvirágúak közé tartozó fa általában a tengerparton él, a csupasz sziklák között. Ellenáll a legmostohább körülményeknek is, s közben 20 méter magas és akár 30 méter átmérőjű koronát nevel. Levelei szürkések, kicsik, kerekdedek. Virágai vörösek. Szépségüket nem annyira a szirmok, mint inkább a nagyszámú porzó alkotta félgömbök és a hatalmas tömeg adják. Egykor összefüggő állományt alkotott Új-Zéland északi szigetének partvidékén, ám a mezőgazdálkodás térnyerésével megritkult állománya. Szépsége miatt viszont a világ számos pontján elterjedt mint dísznövény.
Floridától Spanyolországig a szabadban nevelik, nálunk szobanövény, a szakkereskedésekben ritka vendég, de lehet vele találkozni. Cserépben tetszetős bokor, amely igénytelen, és néhány éves korától virágzására is számíthatunk. Persze a virágok nagysága és mennyisége jelentősen elmarad az új-zélandi tengerparton fejlődőkétől, mégis érdemes belekezdeni a különleges, legendákkal övezett növény nevelésébe.
Őshazájában ma már nem a földművelő ember, hanem az általa Ausztráliából behurcolt oposszumok fenyegetik, mert az eredetileg szőrméjükért tenyésztett éjszakai erszényesek lelegelik a lombját. Mivel az országban széltében-hosszában elterjedtek a macskánál nagyobb oposszumok, a kiirtásuk vagy visszaszorításuk egyáltalán nem könnyű feladat.
Az egyszerű emberek nem sokat tehetnek az őshonos fauna és flóra (benne az új-zélandi karácsonyfa) megmentéséért – gondolhatnánk. Vagy mégis. Az országban „polgári kezdeményezésre” hívják fel a figyelmet az út mellett elhelyezett táblák: „Kiwi – slow down, possum – speed up!”, azaz ha a sofőr kivit, ezt a ritka madarat, a nemzet szimbólumát látja az úton sétálni, taposson a fékre, de ha oposszum tűnik fel, akkor inkább a gázra! Az országutak mellett látható tetemek arról tanúskodnak, hogy a módszer hatásos. Bár nem igazán ünnepi és emelkedett megoldás, de a csodaszép karácsonyfák megőrzésében biztosan segít. Ráadásul ebben a kérdésben tökéletesen egyetértenek a gyarmatosító angolok leszármazottai és az őslakos maorik, akik saját nyelvükön pohutukawának nevezik a fát.
A maori mitológiában persze nem a karácsonyhoz kötődik a növény, hanem az alvilághoz. A legenda szerint a Tarawera nevű vulkán ködbe vesző tetején áll(t) egy ősöreg pohutukawa, amelynek gyökerein keresztül vándorol(t) a halott maorik lelke az egész polinéz kultúrában egységesen megjelenő másvilágba, a Hawaikibe.
Valószínűleg ez a példány már nem létezik, mert a Tarawera 1886-ban kitört, és ennek következtében jelentősen átformálódott. A kitörés előtti napon egy közeli tavon hajózó turistacsoport egy maori harci kenut látott, amely legénység nélkül sodródott a vízen, aztán eltűnt. A környéken nem volt senkinek ilyen hajója, így a törzsfőnökök a közeledő veszély jelét látták a „waka airua” nevű harci kenuban. A jóslat gyorsan beteljesedett a másnapi kitöréssel, amely tavastul elpusztította a környéket, és elpusztíthatta a legendában szereplő pohutukawát is. Szerencsére az új-zélandi karácsonyfa az ország számos pontján él vadon, és a kerteknek is kedvelt növénye, így vörös virágáradata még sok karácsonyt szépít meg a világ e legtávolabbi szegletén.

(Barta)