A Hegyvidék közművelődéséért kitüntetve
A Magyar Köztársaság ezüst érdemkereszt kitüntetésben részesült Gonda Attila. A Hegyvidéki Önkormányzat oktatási és közművelődési irodájának közművelődési referensét a díjról, annak előzményeiről és további terveiről kérdeztük.
– Mielőtt kérdezne, hadd említsem meg, mivel időben is előbb volt, hogy az önkormányzat is elismerésben részesült – kezdte beszélgetésünket Gonda Attila. – Október közepén vehettük át Szombathelyen az „Önkormányzatok a Közművelődésért” díjat, Asszonyi Tamás szobrászművész plakettjét és a díszoklevelet. A Magyar Népművelők Egyesülete a „közművelődési feladatellátás terén végzett kiemelkedő munkája eredményeként” indoklással ítélte ezt nekünk. Ezek együtt valóban rangos elismerései munkánknak, de mutatja azt is, hogy mindkettőt közösen értük el.
Most mégis beszéljünk egy kicsit önről, hiszen óriási kitüntetés az, amiben részesült. Mikor, hogyan kezdődött a pályája?
– Már régóta, 1992-től vagyok az önkormányzatnál. Előtte népművelő – hivatalosabban: közművelődési előadó – voltam egy szállítmányozással foglalkozó nagy cégnél, és tanítottam is. Történelem–népművelés szakon szereztem az első diplomám, így nem volt véletlen ez a szakmai út.
Azt mondja, első diplomáját. Követte több is?
– Az Államigazgatási Főiskolát és az Iparművészeti Főiskolát is elvégeztem, utóbbit művészeti menedzser szakon.
Így tényleg egyenesnek tetszik az út mostani munkájához.
– Inkább hivatásomhoz.
Mit talált itt, amikor 1992-ben megérkezett?
– Egy szétesett irodát, amely kereste a maga helyét, feladatát, lehetőségeit. Ráadásul a kerületi közművelődési hálózat is mindössze két kis intézményből, a Virányosi Közösségi Házból és a Jókai Klubból állt, valamint egy helytörténeti szobából a Maros utcában. Ebből kellett építkezni. Mostanra működő rendszert alakítottunk ki, széles intézményhálózattal. Csak a legkiemelkedőbbeket említem: mi működtetjük a MOM Kulturális Központot is, a Barabás-villa kulturális térré vált, megalakult a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria két kiállítótérrel. A polgármesteri hivatal épületében is állandó kiállítótereink vannak, a földszinti folyosón fotósok, az első emeletin grafikusok és festők, a másodikon pedig iparművészek tárlatai láthatók rendszeresen. A terek kibővülésével természetesen a feladataink is sokasodtak.
Ismét többes számban beszél az eredményekről…
– Másként nem is beszélhetnék, mert minden, amit elértünk, közös munka eredménye, mint ahogyan a terveinket is csak közösen valósíthatjuk meg.
Említene néhányat az eredményekből? Mikre a legbüszkébb?
– Az intézményhálózat bővítése mellett, sőt annak köszönhetően igen változatos programjaink vannak, hogy csak néhányat emeljek ki: a hagyományteremtő rendezvényeink, mint például a Hegyvidéki Napok, a Hegyvidéki Ősz, a Hegyvidéki Esték, a gyereknap; a klubok programjai közül a Ghymes Klub, a Zurgó táncház, a Csillagszemű táncegyüttes vagy a László Gyula Egyesület előadóestjei. Nagyon fontos eredményünk az immár tizennegyedik alkalommal megrendezett Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelep, a hozzá kiépített partnerkapcsolat – mások mellett például Araddal vagy Reutlingennel. Emlékezetes a megszámlálhatatlanul sok nagyszerű kiállítás, amit az elmúlt évtizedekben itt láthattunk – nálunk mindig elsőbbséget élveznek a hegyvidéki alkotók, elsősorban nekik szeretnénk nyilvánosságot biztosítani. A rendezvények mellett kedves „gyermekeink” a Hegyvidéki Históriák sorozatban megjelenő helytörténeti kiadványok és a kerületben élt jeles személyek emléktáblái.
Úgy látom, ezek különösen a szívügyei.
– Bizonyára a bennem élő történelemtanár kívánja magasabb szintre emelni a helytörténetet. Tervezzük egy hegyvidéki monográfia megjelentetését is, hiszen ennek a fiatal – 1940 óta önálló – kerületnek a legtávolabbi múltig nyúló emlékeit tudomásunk szerint még senki nem dolgozta fel, pedig az őskorból származó leletek is előkerültek már – több jel utal arra, hogy valaha egy kovakőbánya volt itt. Örülök, hogy végre elindult egy pezsgő helytörténeti élet, fiatalokkal, rendszeres rendezvényekkel, élménybeszámolókkal, könyvbemutatókkal.
Eddig kitért a személyes szerepére vonatkozó kérdések elől, mégis, ha azt kérdezem, mit tart a saját legnagyobb sikerének, mit mond?
– Talán azt, hogy munkám során sikerült a kerületi művészek barátságát elnyernem. Nagy öröm számomra, hogy sokszor meghívnak olyan baráti eseményekre, születésnapokra, amelyeket egyébként csak egymás közt szoktak megrendezni. Ez már önmagában is sokat jelent.
És a kitüntetés?
– Közhelynek hangzik, mégsem tudok mást mondani: valóban megtiszteltetés. Különösen azért, mert ezzel a kollégáim munkáját is sikerül megbecsültetni, hiszen a kitüntetés az 1992 óta bejárt utunk értékelése.
A. I.