Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Muveszeti_aukcio_jotekony_cellal

Művészeti aukció jótékony céllal

A Hegyvidék Galéria ismét, immár másodszor biztosított lehetőséget a kerület képzőművészeinek, hogy aukció keretében értékesítsék eladásra szánt alkotásaikat. Az árverésen, amelyet a BÁV Aukciós Ház hivatalos kikiáltója vezetett, ötvennyolc művész százhatvan munkájára lehetett licitálni.
A rendezvényt köszöntő Fonti Krisztina alpolgármester elmondta, az volt a cél, hogy segítsék a hegyvidéki művészek és a műkedvelő közönség egymásra találását. Örömteli, hogy a XII. kerületben, ahol kiemelkedően nagy számban élnek képzőművészek, az emberek áldoznak arra is, hogy képzőművészeti alkotásokat vásároljanak. Mint mondta, megalapozottnak érzi a reményt, hogy az árverés később egyre nagyobb kört vonz majd, mert a tapasztalatok azt mutatják, évek kellenek ahhoz, hogy egy-egy aukció igazán „bevezetetté” váljon.
Szavait igazolja, hogy a II. Hegyvidéki Művészeti Aukció eredményesebbnek bizonyult az előző esztendeihez képest, a felkínált alkotások közül negyvenegy mű talált gazdára, összesen több mint egymillió forint értékben.

Mindnyájan hegyvidéki művészek, akik elhozták munkáikat? – kérdeztük az alpolgármestert.

– Többségük kerületi lakos, vagy volt már kiállításuk a Hegyvidék Galériában. A beadott műtárgyak, a festmények, grafikák, kisplasztikák, textilek, fotók, ékszerek, porcelán és üveg dísztárgyak önmagukért beszélnek.

A megnyitón elhangzott, hogy jótékony célt is szolgál az árverés. Ez mit jelent?

– Hat festmény a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepről származik, kilenc akvarell pedig hagyatékból. Az e képek árveréséből befolyó összeget a Vakok Batthyány László Gyermekotthonának ajánlottuk fel. Igazán nagyszerű, hogy végül nyolc műalkotás ára segítheti az intézmény munkáját.

Aki korábban még nem járt aukción, de a november végi árverésen átérezte a licitálás izgalmát – miközben azt is láthatta, milyen kiváló művek keresték új gazdájukat –, minden bizonnyal már most várja, hogy jövőre ismét koppanjon az árat leütő kalapács.

AI