Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Semmelweis-napi_kituntetesek1

Semmelweis-napi kitüntetések

Minden évben Semmelweis-napon köszönti a kerületi alapellátásban tevékenykedő egészségügyi dolgozókat az önkormányzat. Az idei ünnepségen dr. Tulipánt Katalin felnőtt háziorvos Hegyvidék Egészségügyi Ellátási Díjat, míg Szalai Lászlóné körzeti nővér Polgármesteri Elismerő Oklevelet vehetett át.

„Manapság sok helyütt olvashatunk a Semmelweis-tervről, amely számos ponton lefedi a kerületben már korábban megkezdett törekvéseket. A programban kiemelt szerepet kap az alapellátás és a prevenció megerősítése, azok a területek, amelyekre a Hegyvidéki Önkormányzat eddig is kiemelt figyelmet fordított” – hívta fel a figyelmet a Jókai Klubban megtartott Semmelweis-napi ünnepséget megnyitó Kovács Lajos alpolgármester. Hozzátette: büszkék lehetünk arra, hogy a tavaszi családi és egészségnapon 1500-an vettek részt valamilyen ingyenes orvosi vizsgálaton, ami országos összehasonlításban is rekorderedménynek számít.
„Az elmúlt években sikerült megerősíteni a házi betegápolás rendszerét, illetve a védőnői hálózatot, és a háziorvosi praxisokat is segíti az önkormányzat. Mindezek mellett elengedhetetlen az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítása, amit a kerület egyedül biztosan nem tud megoldani. Annyit tehetünk, hogy a folyamatos ágazati fejlesztésekkel és a Semmelweis-napi kitüntetésekkel megpróbáljuk elismerni a kerületi dolgozók áldozatos munkáját” – mondta az alpolgármester, aki az önkormányzat népjóléti irodáját vezető Müller Csabával közösen adta át az idei díjakat.
A legmagasabb kerületi szakmai elismerésnek számító Hegyvidék Egészségügyi Ellátási Díjat a huszonnégy éve a kerületben dolgozó dr. Tulipánt Katalin érdemelte ki. Az indoklás szerint a felnőtt háziorvos részt vesz a kerületi egészségmegőrző programokban, egyebek között rendszeresen szervez ingyenes rákszűréseket. Polgármesteri Elismerő Oklevélben részesült Szalai Lászlóné, aki harmincöt éve ugyanabban a rendelőben dolgozik a hegyvidéki betegekért. Szívén viseli az idős, rászoruló emberek sorsát, segít nekik a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, ha kell, az étkeztetésben.
A díjak átadása után dr. Dolowschiák Annamária gyermekorvos a gyermek-egészségügyi ellátórendszer helyzetét mutatta be. Mint kiemelte, a XII. kerület országos összehasonlításban is irigylésre méltó helyzetben van, a Hegyvidéken az ellátás színvonala és a gyógyítás tárgyi feltételei is lényegesen kedvezőbbek az átlagnál. Országos szinten azonban már nem ennyire jó a helyzet: a kétmillió gyerek háromnegyedét 1560 házi gyermekorvos látja el, átlagéletkoruk 56 év, ami azt jelenti, hogy tíz év múlva a többségük eléri a nyugdíjkorhatárt. Sokuk mégsem megy el pihenni, hiszen a nyugdíj nagyon alacsony, ráadásul nincs orvos-utánpótlás, a praxisok elértéktelenedtek.
A házi gyermekorvos szerint vonzóvá kell tenni a pályát, amit a párhuzamos ellátások megszüntetésével, az orvosi adminisztráció csökkentésével, illetve egy kiszámítható életpályamodell bevezetésével lehet elérni. Ami a Hegyvidéket illeti, az 58 508 lakosból jelenleg 8883 a 18 év alatti, őket a külső kerületekből bejelentkező több mint 1200 „beteggel” együtt tizenhárom gyermek-háziorvos lát el. Gondot okoz ugyanakkor, hogy csupán két rendelő működik egy-egy orvossal, a többi helyen három-négy szakember osztozik, ami korántsem ideális állapot.
A praxislétszám az országos átlag alatt van, 560-tól 1300-ig terjed. Dolowschiák Annamária szerint érdemes lenne internetes kapcsolatot kiépíteni a védőnői szolgálattal és a kórházakkal, így egyszerűbbé válna a betegküldés és a beutalások ügyintézése. A gyermekorvosok szorosan együttműködnek a védőnőkkel – hangsúlyozta –, hiszen igazi eredményt csak közös munkával lehet elérni. Példaértékűnek tartja a HPV oltás beadásának kerületi támogatását, illetve arra biztatja az önkormányzatot, hogy valamennyi rendelőre terjessze ki a már megkezdett nyílászárócsere-programot.
Ami a kórházi hátteret illeti, a gyermekorvosok hiányolják a megszüntetett Svábhegyi Szanatórium és a Budai Gyermekkórház pótlását, illetve rendkívül kevésnek tartják a János kórházban rendelkezésre álló, 23 gyermeknek fenntartott ágyat. Dolowschiák Annamária ezért is javasolja a háziorvosi rendelési idők meghosszabbítását, a szakszemélyzet számának növelését és ennek megfelelően a rendelők átalakítását.

Em.