Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Tamasi-sikerek_a_Goethe_intezetben

Tamási-sikerek a Goethe Intézetben

Szép eredményeket értek el a Tamási Áron iskola tanulói az idén első ízben megrendezett német nyelvű nemzetközi disputaversenyen. Fehér Milán az országos elődöntőig jutott, míg Takács Réka a döntőben az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Sikerük értékét növeli, hogy rajtuk kívül valamennyi versenyző német tagozatos iskolából érkezett, míg a Tamásiban „csak” a nulladik középiskolai osztályokban folyik napi többórás nyelvoktatás.
Az iskolai válogatón a zsíradó bevezetéséről, míg a Városmajori Gimnáziumban megtartott budapesti vetélkedőn az állatkísérletek betiltásáról, valamint az internetes tartalmak civil szervezetek általi szűréséről vitáztak a résztvevők. A zsűri az adott téma ismeretét, a nyelvtudást, a kifejezőkészséget és az érvelés minőségét értékelte. Ennek alapján a Tamásiba járó diákok szerezték meg a továbbjutást jelentő első két helyet, megelőzve mások mellett a német és osztrák magániskolákból érkező versenyzőket.
A Goethe Intézetben nyolc tanuló részvételével megrendezett záró fordulót háromnapos felkészítés előzte meg, ennek során a többi között történelmi és etikai kérdésekről esett szó. Fehér Milán a legjobb nyolc között elbúcsúzott a további küzdelmektől, így a négyes döntőben Takács Réka képviselte a Hegyvidéket. „Az volt a feladatom, hogy érveljek az ÁVH aktáinak teljes megnyitása ellen – mesélte Réka. – Úgy érzem, nem vallottam szégyent, hiszen az egész országból mindössze két tradicionálisan német nyelven oktató iskola versenyzője tudott megelőzni.”
A két diák eredményével a szakemberek egybehangzó véleménye szerint a Tamási betört a németnyelv-oktatás élvonalába.

m.