Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ormeny_kodexek_a_MOM-ban2

Örmény kódexek a MOM-ban

Nagy sikerű pályázatot hirdetett meg tavasszal a kerületi örmény kisebbségi önkormányzat és a Szentpéteri József Ötvös Iparművész Stúdió: örmény szakrális emlékeket idéző alkotásokat vártak a képzőművészetek iránt érdeklődő gyerekektől. Nemcsak a beérkező pályamunkák száma lepte meg a szervezőket, de azok magas színvonala is, igen nehéz volt köztük rangsort állítani.
A MOM Kulturális Központ kupolatermében kiállított művek méltatása során Fonti Krisztina alpolgármester külön hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a kisebbségek megismertessék másokkal saját kultúrájukat és hagyományaikat, hiszen ezzel saját identitásukat is erősítik. Az örmények és a magyarok kapcsolata egyes feltételezések szerint egészen a honfoglalásig nyúlik vissza, ezért is öröm, hogy sikerült felkelteni az ifjúság alkotókedvét, munkájuk gyümölcsével mindnyájan gazdagodtunk. „Bízom benne, hogy e kezdeményezés mintájára más kisebbségek hasonló programjaival is találkozhatunk majd a kerületben” – fűzte hozzá az alpolgármester.
Az örmény kódexek nagy szolgálatot tettek az egyetemes kultúrának – hangzott el a kiállítás megnyitóján. Egy tudós pap, Meszrop Masztoc az ötödik század elején, 405-ben megalkotta a 36 betűből álló örmény ábécét. Ezzel lehetővé vált a kódexek írása, és az örmények a Biblia, illetve a szertartáskönyvek örményre fordítása után lefordítottak olyan ókori műveket is, amelyek eredetije később megsemmisült a – történelem során oly gyakori... – könyvtárégetések során. Így ezeket a könyveket örményről fordították vissza különböző nyelvekre, ennek köszönhetően ismerhetünk több korábban elveszettnek vélt ókori kincset.
A rendkívül gazdag kiállítás érdekes kísérő programjaként – a gyönyörű hegedűszólók mellett – örmény nyelvű szakrálist dalt hallhatott a közönség, a megnyitót követően pedig a vendégeket olyan különleges csemegékkel kínálták meg, amelyek újdonságot jelentettek szinte mindenkinek: így például spenótos–fokhagymás–mazsolás piskótával, leveles tésztából készült húsos pitével, ropogós mogyorós korongokkal, fűszeres tojással töltött kiflikkel és diós-kakaós kockákkal. Az esztétikai élményt kiegészítő kulináris élvezet tette teljessé az örmény estet a MOM kupolatermébenOrmeny_kodexek_a_MOM-ban1

(Antal)