Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Moka_es_munka_a_haz_napjan

Móka és munka a Ház Napján

A tizedik alkalommal megrendezett Ház Napja ünnepség során ismét megnyitották kapuikat a Kiss János altábornagy utca 55–57–59. alatti épületek. Az ott lakók hagyományaikhoz híven színes programokkal várták a látogatókat.
„Mindig csinosítunk, alakítunk rajtuk valamit… – jegyezte meg Vargáné Szilágyi Erzsébet közös képviselő, miközben a nem mindennapi épületeteket csodáltam. – Fantasztikus lakóközösségünk van, ezért is tekintünk ünnepként erre a napra!”
A Medgyaszay István tervei alapján épült házak történetét bemutató kiállítás, házi koncert és lakoma fogadta az érdeklődőket, akik egyúttal betekintést nyerhettek az építészet gyakorlati világába. Többekkel együtt Kovács Lajos hegyvidéki alpolgármester is kipróbálta a csipkés és a parkettás vakolást.
„Olyan, mint amikor az ember megtanulja a borkészítés fortélyát: egyszerűnek tűnik, ám a valóságban messze nem az. Elképesztő, mekkora fizikai munka és szaktudás kell a vakoláshoz! – mondta az alpolgármester, aki azt is elmesélte, hogy különösen kötődik a Kiss János altábornagy utcához, hiszen valamikor ott lakott. – Ezek a házak a Hegyvidék emblematikus épületei. Szeretem, mert olyan hangulatot árasztanak, ami egyben kerületünk sajátossága is.”
A rendezvényen Varga Péter, a Ház Napja kezdeményezés megálmodója különleges ajándékkal lepte meg szomszédjait: „Az volt a célunk, hogy az itt élő lakótársak megismerhessék egymást, valamint az általuk otthonnak választott épület megépítésének történetét. Így erősíthetik kötődésüket a városi házakhoz, és támogathatják azok megújulását. Ezért írtam meg a Városi házak története című kiadványt, amelyből minden lakónak eljuttatunk egy példányt.”

B. Mimi