„Át kell adni a helyet, nincs mese”

Szokott rajzfilmeket nézni?

– Csak a sajátomat. Folyamatban van két rajzfilmes munkám, az egyik III. Béla királyról szól. 2000-ben beadtunk egy tervet az Árpád-házi királyokról készítendő sorozatról, amely Az Árpádok emlékezete címet viselte. III. Béla nem egy tipikus rajzfilmhős, nem voltak csodák az életében, nagyon komoly uralkodó volt. Most sikerült az MTVA-nál annyi pénzt kapni, hogy a film felét megcsinálhattuk a kecskeméti rajzfilmstúdióban, és január közepéig, a következő pályázatig el kell készülnöm a második felének képes forgatókönyvével. A másik folyamatban lévő munkám egy egyedi rövidfilm, aminek csak az írója voltam, és a képes forgatókönyvét rajzoltam meg. Ha ez is elkészül, akkor gyaníthatóan befejeztem a rajzfilmes pályafutásomat.

Ennyire igénybe veszi az embert ez a munka?

– Igen, kínszenvedés tud lenni, ha több héten keresztül folyamatosan rajzolnom kell, mert a nyakcsigolyáim elmeszesedtek. Vannak még ígéreteim, amelyek a levegőben lógnak. Talán már karácsonyra megjelenik a Helikonnál Lázár Ervin Magyar mondák című könyve az illusztrációimmal, s a Méry Ratio Kiadó is tervez két kamaszoknak szóló kötetet a kommunizmusról és Trianonról. Ezeknek Száraz Miklós György az írója, Orosz István és én az illusztrátorai lennénk. Én választottam Trianont, mert mind a négy határon túli magyar területről vannak őseim, Orosz István illusztrálja majd a kommunizmusról szóló kötetet, ehhez a témához már csak a Tovariscsi konyec! plakát miatt is köze van. Általában nyáron szoktam elővenni az ilyen feladatokat, olyankor a közéleti szereplések alábbhagynak, irodai munka nincs, csak strand van, és rajzolás.

Melyik strandra jár?

– A Külker Parkba.

Azt hittem, a Balatonhoz.

– Nekem nincs telkem. Van fél házunk a Pasaréten, ahhoz tartozik egy kert, ami épp elég. Régebben mindig azt mondtam: miért nyírjak én két helyen füvet? A Balaton nagy vágyam volt, valamikor úgy gondoltam, oda fogok költözni, szőlőm lesz, és semmi mást nem csinálok, mint a terméssel törődök, de ehhez már késő van. Most már csak borban fogadom be a szőlőt…

Milyen helyet foglal el eddigi díjai között a Nemzet Művésze kitüntetés?

– A Kossuth-díjat úgy tekintettem, mint a lovaggá ütés szimbólumát, ez pedig eszerint körülbelül a grófi címnek felel meg.

Visszatért hát a nemesi felmenőkhöz?

– Valóban nemesi családból jövök, de ez igazából csak játék a szimbólumokkal. Nagyon fontos, hogy az embernek ne a szeretetotthon lebegjen a lelki szemei előtt, hanem jöjjön a szeretet az otthonába. Ez a díj ezt hivatott garantálni.

Sok elismerést tudhat maga mögött, nemcsak díjak, hanem akadályoztatás formájában is. Gondolok itt arra, amikor a Hanna-Barbera felvásárolta a János vitézt, csak hogy ellehetetlenítse a bemutatását, vagy arra, amikor nem engedték ki a cannes-i filmfesztiválra, hogy átvegye az önnek ítélt Arany Pálmát. Melyikre a legbüszkébb?

– Ha elkezdeném sorolni ezeket, egyre jobban belelovalnám magam. Még gondolkodom azon, hogy megírjam-e egyáltalán a szakmai önéletrajzomat, mert talán túl sokakról írnék rosszat, és kevesekről jót. Amikor az embernek ennyi díja van, akkor többé már nem ezek a fontosak. Jó érzés, hogy megvannak, de nem ácsingózom újabbakra. A fontos az, hogy a filmeket, a könyveket, amelyeket szeretnék, még megcsinálhassam, és a sikerek ebben segítenek. A bántó megnyilvánulások meg arra jók, hogy észhez térítsenek, és eszembe juttassák, hogy vannak, akik nem a javamat akarják. Ami sikerült nekem, a jóakaróimnak köszönhetem, ami pedig nem sikerült, azokat a rosszakaróimnak. De ha mindent megcsinálhattam volna, amit nem csinálhattam meg, akkor nem tudtam volna megcsinálni azt, amit megcsináltam.

És mi lesz a Biblia-filmjével, amiből csak egy rész készült el?

– Ha folyamatosan tudnék rajta dolgozni, úgy is húszéves munka lenne. Hol van nekem még húsz évem? Át kell adni a helyet, nincs mese. Viszont Kácsor Lóránt az Akadémia Kiadónál úgy gondolta, hogy a rengeteg képes forgatókönyvből és rajzból, ami a filmhez készült, érdemes egy Képes Bibliát megjelentetni.

Van kinek átadni a helyet? Milyen a mai magyar rajzfilm helyzete?

– Nem nagyon követem nyomon, de azt tudom, hogy sok a tehetséges fiatal. Duczki Tomeket például igen sokra értékelem, és Bucsi Réka is ott van munkáival az Oscar közelében. Az ő lehetőségeik lényegesen korlátozottabbak, mint a mieink voltak annak idején. Ma nem lennék szívesen fiatal rajzfilmes. A csúcsidő a hetvenes évek vége volt nálunk, amikor évente tizennyolc órányi rajzfilm készült. Ezek között volt egész estés is, és a tévében szinte minden áldott nap vetítettek új rajzfilmet. Erre akkor körülbelül öt-hat milliárd forintnyi összeget fordítottak. Most viszont ugyanerre körülbelül kétszázmillió forint van. Ráadásul a pályázóknak nagyon szigorú kritériumoknak kell megfelelniük.

Nem veszített sokat a népszerűségéből amiatt, hogy kultúrpolitikusnak állt?

– Egyszer egy alföldi polgármester azt mondta: „Milyen kár, hogy nem a mi emberünk!” Ez akkor furcsán hangzott, de a legtöbb ellenséget mégsem a másik oldalról szereztem magamnak, például akkor, amikor a Nemzeti Kulturális Alapot vezettem. Nagy sikerélményként könyveltem el az első NKA-elnökséget, de a másodikat már nem kellett volna elvállalnom. Viszont minden, ami nem sikerült nekem, utat nyitott ahhoz, hogy valami mást csináljak. Rábeszéltek például, hogy pályázzam meg a Duna Tv elnöki posztját, és hálás vagyok a sorsnak, hogy végül nem nyertem el, hiszen ha kiderül, hogy jó elnök vagyok, esetleg nem négy, hanem nyolc évig maradok ott, és akkor nem tudtam volna befejezni Az ember tragédiáját. Minden úgy volt jó, ahogy volt.

Juhász Zsófia