Pészah – a zsidó „húsvét”

A zsidó vallás az évben három olyan ünnepet tart számon, amelynek során a felnőtt férfiak egykor Jeruzsálembe mentek, hogy a Templomban közösen ünnepelhessenek. A három zarándokünnep (pészah, szukkót és sávuót) közül a legismertebb és mindmáig hazánk zsidósága körében leginkább ünnepelt a pészah, másképp – a pészah szó görög átírása nyomán – pászka-ünnep, vagy zsidó húsvét.

Az ünnep ideje és tartalma

Niszán hónap 15–22-ig tart, vagyis kezdőnapja március 26. és április 25. közé esik, de ez csak vasárnap, kedd, csütörtök és szombat lehet. Az ünnep időtartama nem mindenhol azonos, Izraelben hét, máshol nyolc nap. Ennek oka, hogy régen a Babilonban, Perzsiában élő zsidók számára nem tudták megbízhatóan hírül adni az újhold bekövetkezésének időpontját, így azok a biztonság kedvéért egy nappal meghosszabbították az ünnepet. Pészah 2015-ben április 3. és 11. közé esik. Az első és az utolsó két nap főünnepnek számít, míg a közbülső négy félünnep, ezek nem, vagy csak részben járnak munkaszünettel, s főként az ünnepi liturgia és a táplálkozás tekintetében különböznek a hétköznapoktól.
A pészah kettős gyökerű; egyfelől ősi pásztorünnepből eredhet, amikor a felserdült bárányok egyikét feláldozták; másfelől a kovásztalan kenyerek ünnepe, amely a tavasz beköszöntéről, az árpaaratás kezdetéről emlékezett meg. A bibliai időkben a két ünnep az egyiptomi szabadulás révén új jelentést kapott, majd eggyé vált, és ma a pészah elnevezés az ünnep mind a nyolc (illetve hét) napjára vonatkozik.
A héber pészah szó jelentése: elkerülés. Amikor ugyanis Isten tíz csapással büntette az egyiptomiakat, mert a fáraó nem akarta elengedni Izrael szolgasorban tartott népét, a tizedik csapásként az Úr angyala Egyiptomban megölt minden elsőszülöttet, legyen az állat vagy ember. Mivel azonban a zsidók – Isten parancsának megfelelően – egy-egy kiválasztott hibátlan egyéves hím bárány vérével kenték be házaik ajtófélfáját és szemöldökfáját, az Úr büntető angyala elkerülte az ő házaikat, és megkímélte fiaikat. Ezek után menekülésszerű gyorsasággal kellett elhagyniuk Egyiptom földjét, így még arra sem maradt idő, hogy a kenyérsütésre szolgáló tészta megkeljen. Erre való emlékezésként rendelte el az Úr, hogy az ünnep idején csak kovásztalan ételt szabad fogyasztani. Ennek köszönhető, hogy pészahot nemcsak a kovásztalan kenyerek, a tavasz és az árpa kalászba szökkenésének ünnepeként, de – legfőképpen – az egyiptomi kivonulás és a megszabadulás ünnepeként tartják számon.

Ünnepi készülődés

A vallásos zsidó családok már hetekkel pészah előtt megkezdik az ünnepi készülődést, a nagytakarítást; nemritkán a lakás kifestését is ekkorra időzítik. Kiforralják az edényeket, kitisztítják a szőnyegeket, sőt még a porszívó porzsákját is, nehogy egy morzsa kovászos étel, hómec is maradjon a lakásban. Az ünnep napja alatt ugyanis nemcsak enni, de birtokolni is tilos hómecnek számító táplálékot. Ezek főként: kenyér, péksütemény, kétszersült, kekszek, müzli, gabonaneműek (zabpehely, kukoricapehely, gabonapehely), cornflakes, liszt, búzadara, zsemlemorzsa, rizs, tészták, kukorica, hüvelyesek.
Aztán amikor már minden tiszta, niszán 13-án este a ház asszonya kenyérdarabokat helyez el a lakás különböző helyiségeiben, és megkezdődhet a hómeckutatás. A családfő a hagyomány szerint egy viaszgyertyával a kezében végigjárja a lakást, és a meglelt kenyérdarabkákat egy tollseprűvel vagy libatollal az erre a célra szolgáló fakanálra sepri. Végül a tollat és a fakanalat a hómeccel együtt egy kis zsákba kötözi, hogy másnap az egészet elégethessék. Tekintettel arra, hogy az összes hómecnek számító élelem megsemmisítése meglehetős pazarlás volna, régi szokás szerint ezeket az ételeket és alapanyagokat írásos szerződéssel el lehet adni, általában a nem zsidó szomszédnak, majd pészah után visszavásárolni – ilyeténképpen is meg lehet felelni a vallási előírásoknak anélkül, hogy a hómec ténylegesen elhagyta volna a házat.
Az ünnepet megelőző napon – ezt erev pészahnak nevezik – körülbelül délelőtt kilenc-tíz óráig lehet kenyeret fogyasztani, ezután az ünnep nyolc napján kenyér helyett mácót esznek. A mácó igen vékonyra sütött kovásztalan kenyér, közismertebb neve macesz, de gyakran nevezik – magáról az ünnepről – pászkának is. A macesz elkészítése szigorú szabályok szerint történik, amelyek egyaránt vonatkoznak az alapanyagokra és a sütési időre. Maceszt csak 14-én este, a vacsoránál lehet először fogyasztani.
Erev pészahkor minden elsőszülött férfinak böjtölnie kellene az elsőszülöttek tizedik csapástól való megmenekülésének emlékére. Ugyanakkor mentesül a böjt alól az, aki részt vesz egy szijjumon, vagyis éppen befejezi egy talmudi kötet tanulását. Ezért a régebben kialakult szokás szerint a Talmud tanulását úgy osztják be, hogy pészahra essék valamely kötet befejezése.

Széder

A pészah legfontosabb és a zsidó vallásos élet talán legmeghittebb szertartása az első két estén tartott széder. Általában családi körben kerül rá sor, ünnepi vacsora keretében, ami alkalmat ad arra, hogy az egész család megemlékezzék a zsidó nép megszabadulásáról. A széder szó – jelentése: rend – arra utal, hogy a vacsora szigorú rend szerint zajlik. Már az asztal elrendezése is csak pészahra jellemző. Az ilyenkor igénybe vett edények csak pészahkor használatosak. Az ünnepi étkészlet kiemelkedő darabja a szédertál, amely gyakorta díszes, nemritkán ezüstből készült edény, egyes darabjai a zsidó iparművészet remekei. A szédertálon helyezik el a vacsora szimbolikus kellékeit: sült húst (egy darab csontos hús a bárányáldozat emlékére), főtt tojást, harószetet (reszelt alma, fahéj, dió és bor keveréke; arra a vörösesbarna vályogra emlékeztet, amelyből Egyiptomban a szolgaság idején kellett készíteni a téglákat), keserűfüvet (rendszerint torma; a szolgaság keserűségét idézi) és kárpászt (valamilyen zöldség, rendszerint retek, petrezselyem vagy zeller).
Ezeken kívül a vacsora nélkülözhetetlen kellékei: még három egész pászka, amelyeket egymástól elválasztó asztalkendőbe burkolnak, bor (esetleg szőlőlé), sós víz, valamint az ünnepi gyertyák. Néhol szokás a család ékszereit is az asztalra tenni, az Egyiptomból kihozott kincsek emlékére.
A vacsora folyamán mindenkinek négy pohár bort kell elfogyasztania (lehet hígítani is), annak emlékére, hogy a szentírásban Isten négy igével fejezi ki az Egyiptomból való szabadulást „kivezetlek … megmentelek … megváltalak benneteket, … népemmé fogadlak titeket” (2 Móz 6,6-7). Azonban egy pohárral több bort szokás kitölteni, mint a széderen részt vevők száma; ez a pohár Élijáhu (Illés) próféta serlege. A hagyomány szerint Élijahu eljön majd, hogy bejelentse a messiás eljövetelét, a pohár bor ezért a prófétát várja. Előfordul, hogy vacsora után az ajtót is kitárják számára.
Az est lefolyását a házigazda, a családfő vezeti a Haggada (magyarul: elbeszélés) alapján. A könyv nevét arról a bibliai parancsról kapta, amely kötelezővé tette az atyák számára, hogy elmeséljék fiaiknak az egyiptomi megszabadulás történetét; a széder is ebből a parancsból eredeztethető: „Ezen a napon ilyen magyarázatot adj fiaidnak: ez annak emlékére van, amit az Úr értem tett, amikor kihozott Egyiptomból” (2 Móz 13,7-8). A Haggada, amellett, hogy tartalmazza a széder lefolyását, dalokon, imádságokon, olvasmányokon keresztül beszél a megszabadulásról.
Az asztalfőn a házigazda, az apa ül, tőle jobbra a legfiatalabb gyermek, akinek fontos szerepe van az elbeszélés során, neki kell kérdéseket intéznie a családfőhöz. A széder ideje alatt szokás bal oldalra támaszkodni, ez a felkönyöklés a szabadságot jelképezi, hiszen a szolgáknak nem volt szabad étkezés közben kényelembe helyezkedniük.
A széder a gyertyagyújtást követően a következő rendben zajlik:

• Kidus: ünnepi ima – az első pohár bor.
• Kézmosás.
• A kárpászt, a zöldséget sós vízbe mártják, és megeszik. A kárpász a tavaszra, míg a sós víz a szolgaság könnyeire emlékeztet.
• A családfő a középső pászkát előveszi, és kettétöri. Az egyik felét vászonkendőbe csomagolja, majd elrejti. Ezt a pászkadarabot hívják afikómánnak. Az est során a gyerekek feladata, hogy megkeressék az afikómánt. Nem kis buzgósággal kutatnak, hiszen a megtaláló ajándékot kap.
• A legkisebb gyermek négy kérdést tesz fel, ezek az est különösségére vonatkoznak: „Miben különbözik ez az éjszaka a többitől?” Ekkor kitöltik a második pohár bort, és a családfő elmeséli, miként szabadította meg az Úr Izrael népét Egyiptomból. A hosszas elbeszélésbe beleszövődnek a zsidó nép eredetéről szóló történetek is. Amikor az elbeszélő a tíz csapás felsorolásához ér, ujjával a borból egy-egy cseppet minden csapás említésekor kifreccsent. Ennek oka lehet az említett csapások távoltartásának vágya, illetve az együttérzés kifejezése a csapás sújtotta egyiptomiakkal; nem illendő mások szenvedéseit teli pohárral ünnepelni. Az elbeszélést követően éneklik a Hallél zsoltárok első részét (Zsolt 113-114).
• Kézmosás.
• Megtörik a felső és a középső pászka maradékát, és mindenki eszik belőle, miután a tormába és a harószetbe mártották. Ez a keserű rabszolgaságra, valamint a megszabadulás édességére emlékeztet.
• Két pászkadarab közé tormát kennek, és így eszik; ez az elpusztult jeruzsálemi Templomra emlékeztet.
• A vacsora. Rendszerint főtt tojással kezdik.
• Mindenkinek ennie kell a megtalált afikómánból, emlékezésül a pászkabárányra. Az afikómán után már nem lehet mást enni.
• Az utolsó poharak megáldását követően a hátralévő hallél zsoltárokkal (Zsolt 115-118) és ünnepi dalokkal zárul a széder.

Az est központi része a Haggada, amelyről egy zsidó hittankönyv így ír: „A széder-adó házigazda hangosan mondja a Haggadát, s a többiek vele zümmögik a melódiákat. Egyébként az egész szertartás célja az, hogy érdeklődést keltsen a gyermekekben s figyeljenek a Haggada szövegére, az apa magyarázataira, s hogy a szokatlan szertartások láttán kérdezzenek, illetve a házigazda feleljen nekik.” A szigorú rend ellenére érvényesül a széder családias örömünnep jellege, a résztvevőkben erősíti a közösségtudatot, a gyermekek számára játékos-komoly módon bensőséges tanítást nyújt, hozzásegíti őket, hogy élményszerűen átélhessék őseik sorsát. Mindezt megerősíthetik helyi szokások is; például régebben egyes helyeken szokás volt vándorruhát ölteni és csomóba kötött macesszal a vállon átugrani egy dézsa vizet, a Vörös-tengeren való átkelés emlékére.
Az Újszövetség utolsó vacsorája is valójában széderest volt. Jézus jobbján a legfiatalabb apostol, János ült. Jézus és tanítványai az előírt rend szerint hálaadást mondtak, kovásztalan kenyeret és bárányhúst ettek, bort ittak, zsoltárokat énekeltek. A szédervacsora pászkája és bora lesz Jézus teste és vére az oltáriszentségben, illetve úrvacsorában. Ezért is előképe a pészah a keresztény húsvétnak.

Ünnepi ételek

Egykor Izrael fiai bárányhússal ünnepeltek, ma azonban a széder alkalmával nem szoktak azt enni, mivel a Templom lerombolása óta nem áldoznak bárányt. A vacsora mindazonáltal ünnepi (például: húsleves maceszgombóccal). A zsidó szakácskönyvek általában külön fejezetet szentelnek a pészahi étrendnek, tekintettel arra, hogy bizonyos alapanyagok hómecnek számítanak, így azokat nélkülözni kell (például: bab, borsó, lencse stb.). Hagyományos pészahi étel a cékla- vagy cibereleves, valamint a különböző macesz és burgonya alapanyagú ételek, például a hremzli (maceszlisztből és tojásból készült, olajban sült, de nem kelesztett étel).

*

A második este kezdődik az ómerszámlálás. Ómernek nevezik az árpakévéket, amelyeket egykor a jeruzsálemi Templomban bemutattak áldozat gyanánt. Ezek segítségével számolták a napokat, hétszer hetet, összesen negyvenkilencet. Az ötvenedik napon, sziván hónap 6-án kezdődik sávuót, a hetek ünnepe, görög nevén: pentekosté – ebből az ünnepből ered a keresztény pünkösd.

Porogi András

Részlet a Haggadából

Dícsértessék a Mindenható, áldassék Ő, legyen áldott, ki Tórával ajándékozta meg Izraelt.

Négyféle gyermekről szól az Írás: a bölcsről, a gonoszról, a jámborról, és arról, aki még kérdezni sem tud.

Mi a kérdése a bölcs gyermeknek?: Mit jelentenek az előírások, törvények és rendeletek, melyeket az Örökkévaló Istenünk megparancsolt? És te felelj néki kimerítően az ünnepi törvények szellemében, az első rendelkezéstől az utolsóig: a peszách áldozat elfogyasztását nem követi utóétel.

A gonosz gyermek miről kérdez?: Mire való tinektek ez a szertartás? Igen, azt kérdi: „tinéktek” és nem azt, hogy „nekem”. És azzal, hogy így kivonta magát a közösségből, megtagadta Istenét. De te se hagyd ám magad, vágj vissza néki: ezért hozott ki engem az Örökkévaló Egyiptomból, bizony engem és nem téged, mert ha te is ott lettél volna, alig hiszem, hogy kiszabadultál volna.

Hát a jámbor hogyan kérdez? Így: mi ez? Neki csak annyit mondj: erős kézzel vezetett ki minket az Örökkévaló Egyiptomból, a szolgaság házából.

A gyermeknél pedig, ki még kérdezni sem tud, indítsd el te a beszélgetést és idézd az Írás szavát: beszéld el fiaidnak azon a napon mondván: ez okból tette ezt velem az Örökkévaló, mikor kivonultam Egyiptomból.

  (Kohn Zoltán fordítása)