Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hopp-Parade

Hopp-Parádé: világsztárok karnyújtásnyira

Lelkes közönség, kiváló hangulat, igazi ugróidő, nagyszerű versenyzők. Minderre szükség volt ahhoz, hogy több csúcs is szülessen a szokás szerint a Hegyvidéki Napok részeként a Sirály sétányon megrendezett Hopp-Parádén. A jamaikai Damar Forbes 8,16 méteres ugrásával beállította a két évvel ezelőtt született versenyrekordot, míg Virovecz István 7,74 méterrel az eddigi legjobb magyar eredményt érte el.

Három évvel ezelőtt talált végleges otthonra a Sirály sétányon a Hopp-Parádé. Magyarország legnagyobb szabadtéri ugrógálája lehetőséget ad a legjobb hazai atlétáknak, hogy együtt versenyezzenek a nemzetközi elittel. A szlogent – „Világsztárok karnyújtásnyira” – valóban szó szerint kell érteni, hiszen a nézők rendhagyó módon közvetlenül a pálya, az ugrógödör mellett foglalhatnak helyet, így közelről láthatják az atléták legapróbb rezdüléseit is.
A verseny az atlétikát, a tömegsportot, a mindennapi mozgást és az egészséges életmódot népszerűsíti, hozzájárul ahhoz, hogy minél több gyerek válassza az ugrósportokat – foglalta össze „küldetésüket” Spiriev Attila sportigazgató, arra utalva, hogy a Hopp-Parádéhoz csatlakozva az önkormányzat kölyök atlétikai programot szervezett. Erről is beszélt Fonti Krisztina alpolgármester, aki elmondta, hogy a bemutatóversenyt a minden évben több ezer tanuló részvételével megtartott Hegyvidéki Diákolimpia keretében rendezték meg.
Az iskolák sikerrel illesztették be a testnevelésórák gyakorlatsorai közé az atlétikai készségeket fejlesztő mozgásokat, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a Hopp-Parádén kiválóan teljesítenek a XII. kerületiek. „A gyerekek számára óriási élményt és külön motivációt jelent, hogy egy versenyen indulhatnak a nagyokkal, akiket bemelegítés közben is megfigyelhetnek. A profi atléták és edzőik pedig meggyőződhetnek az iskolások ügyességéről a Gesztenyés kertben” – tette hozzá Fonti Krisztina.
Szintén a Hopp-Parádé adott helyet a Magyar Atlétikai Szövetség által egy évvel ezelőtt életre hívott Szuper Liga-sorozat női távolugró számának. Ezt az erdélyi Halai Erika nyerte, megelőzve két rendkívül fiatal indulót, az egyéni csúcsot ugró Bajnok Esztert és Krucsai Zsanettet.
Egészen a hatodik sorozatig semmi sem dőlt el a férfiak versenyén, ekkor azonban a világbajnoki nyolcadik jamaikai Damar Forbes 8,16 méterre repült, amivel beállította Godfrey Khotso Mokoena két évvel ezelőtti rekordját. A többiek ezt már nem tudták túlszárnyalni. Az ezüstérmet a zürichi Eb-hetedik lengyel Tomasz Jaszczuk szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára az idei orosz fedett pályás bajnok, Vasiliy Kopeykin állhatott fel. Kiválóan szerepeltek az egyéni csúcsig jutó hazai ugrók: Virovecz István a Hopp-Parádék történetének legjobb magyar eredményével, 7,74 méterrel a negyedik, Szabó László pedig a hatodik helyen zárta a viadalt.
A helyezések értékét növeli, hogy a pálya akkreditációja az idén is megtörtént, így az eredmények a nemzetközi ranglistára is felkerülnek – emelte ki a díjakat átadó Váczi János. Ahogyan az alpolgármester fogalmazott, a telt házas Hopp-Parádé ismét megmutatta, mekkora közösségépítő erő rejlik a sportban.

-os