Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kotelezo_a_parlagfu_elleni_vedekezes

Kötelező a parlagfű elleni védekezés

Még nem szórja pollenjeit a parlagfű, a gyomnövényt azonban már irtani kell. Ennek elmulasztása esetén a jegyző július 1-jétől közérdekű védekezést rendelhet el, aminek költségeit – a kormányhivatal által kiszabott bírság mellett – az érintett telektulajdonosoknak kell állniuk.

Magyarországon minden negyedik embert érint valamilyen formában az allergia, a parlagfűtől pedig a lakosság húsz százaléka szenved. A gyomnövény legtöbbször a gondozatlan mezőgazdasági és ipari területeken jelenik meg nagy mennyiségben, itt, a XII. kerületben szerencsére csak elvétve bukkan elő az allergén növény. A parlagfű visszaszorítása érdekében hozott szigorú jogszabályok azonban mindenkire érvényesek, így a Hegyvidéken is be kell tartani az előírásokat.
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény értelmében a földhasználóknak, földtulajdonosoknak minden évben június 30-ig kell elvégezniük a parlagfű-mentesítést, megakadályozva a virágbimbók kialakulását, és ezt az állapotot folyamatosan fenn kell tartaniuk a vegetációs időszak végéig. Ennek ellenőrzését belterületen az önkormányzat jegyzője, valamint a Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága végzi hivatalból vagy bejelentés alapján.
Amennyiben egy telken nem tesznek eleget a parlagfű elleni védekezési kötelezettségnek, akkor az önkormányzat jegyzőjének közérdekű védekezést kell elrendelnie, és ennek költségét az ügyfélnek kell megtérítenie. A mulasztónak emellett növényvédelmi bírságot is fizetnie kell, aminek kiszabására a Kormányhivatal Növény- és
Talajvédelmi Igazgatósága jogosult. A bírság a fertőzött terület méretétől és mértékétől függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet.
„Az elmúlt hetekben már érkeztek bejelentések a parlagfű megjelenése miatt” – mondta el lapunknak az önkormányzat környezetvédelmi ügyintézője, Péter Mihály. Mint hozzátette, a korábbi években egyetlen alkalommal sem bukkantak a kerületben jelentős méretű, parlagfűvel borított területre, és eddig az idén sem találtak nagy mennyiségben csírázó parlagfüvet. Tapasztalataik szerint legtöbbször megbolygatott talajon, építkezéseknél fordul elő a növény, de ott sem tömegesen. A bejelentések sok esetben tévesek: az emberek gyakran összetévesztik a parlagfüvet más gyomnövénnyel, leginkább a fekete vagy fehér ürömmel.
A parlagfű – ahogyan a hozzá hasonlatos fekete, valamint a ritkább fehér üröm is – a meleg éghajlatot, a száraz talajt, nyáron pedig a nedves időjárást igényli. Ahhoz, hogy a három növényt biztonsággal meg tudjuk különböztetni, elsősorban a leveleket kell alaposabban szemügyre venni: a parlagfű leveleinek mindkét oldala és szára ugyanolyan zöld színű, ellenben a fekete üröm levelének fonákja ezüstösen csillog, szára pedig (innen a nevében a „fekete” jelző) sötétlila. A fehér üröm a fénylő, selymes szőröktől ezüstös szürke színű.
Az erősen allergén parlagfű legintenzívebb növekedési időszaka júliusra esik. Porzós virága már július elején-közepén megjelenik, a termős virágok egy-másfél héttel később. Ez utóbbiak beporzását a szél végzi. Az allergiások életét megkeserítő virágporszóródás nagyrészt július végén és augusztusban zajlik, ezután kisebb mennyiségben egészen a fagyok beálltáig tart. A pollenek a szél útján több mint száz kilométeres távolságra is képesek tömegesen eljutni.
A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a rendkívül csapadékos tavalyi esztendő után ez év elején elegendő vízmennyiség állt rendelkezésre a talajban a parlagfű csírázásához, ami április elején el is kezdődött. A tavaszi hónapokban azonban az átlagosnál lényegesen kevesebb csapadék hullott, emiatt a kiszáradó talajban csökkent a parlagfűkelés intenzitása. A száraz tavaszt követő csapadékos időjárás ismét segíti a növény intenzív növekedését és tömeges kelését.
A parlagfű jelenleg is csírázik, fejlettsége azonban eltérő, szikleveles és tizenkét-tizennégy leveles egyedek is megfigyelhetők az országban. A legfejlettebbek jelenleg 30-35 centiméter magasságúak, később azonban akár a 150 centis magasságot is elérhetik. A minisztérium szakvéleménye szerint a parlagfű elleni hatékony védekezés érdekében évente legalább háromszori, alacsony tarlómagassággal elvégzett kaszálásra van szükség.

d.