Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Viragzik_a_teltemeto2

Virágzik a téltemető

Ahogy a növény neve is mutatja, a téltemető a tavasz közeledtével bontja ki ragyogó sárga szirmait. Nem őshonos a főváros területén, de ma már vadon is előfordul a Budai-hegység erdeiben.

A magyar téltemető név nagyon találóan jelzi a növény legszembetűnőbb jellegzetességét, szokatlan virágzási idejét. Az elnevezés azonban nem teljesen hungarikum, ugyanis a tudományos név – Eranthis hyemalis – egyszerre foglalja magában a tavaszi virág és a tél szavak görög megfelelőjét.
A források kevés eligazodást adnak arról, hogy a védett növény pontosan hol őshonos, de egy bő száz évvel ezelőtt készült feljegyzés segít betekinteni hazai elterjedésébe. A Növénytani Közlemények 1908. áprilisi számában megjelent egy beszámoló a téltemető budapesti előfordulásairól. A szerző visszatekintve megállapítja, hogy a növény mindössze három példányban fellelhető a Magyar Nemzeti Múzeum növénytárában, s ebből kettő nem tekinthető megbízhatónak. A harmadikat 1832-ben gyűjtötték a Városligeti-tó partján.
A beszámoló írásának időpontjára a téltemető több helyen megjelent és elterjedt az országban, de számunkra a legfontosabb, hogy a Hármaskúthegyen találtak több száz példányt. A Hármaskúthegy – ahogyan azt korábban lapunkban is megírtuk – a mai János-hegy és Normafa közötti terület, nevét a közelben lévő Disznófő- és Hangya-forrásról, valamint a Szarvas-kútról kapta. Ezek közül kettő mára elapadt, csak a Disznófőben csörgedezik még némi víz, ezzel együtt a Hármaskúttető és Hármaskúthegy nevek feledésbe merültek.Viragzik_a_teltemeto1A téltemető azonban ma is megtalálható ugyanott. Egy kútvölgyi olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy az idén a szokásosnál is korábban kinyílt ez a növénycsoport, amelyet családja már generációk óta szemmel tart.
A múlt századi beszámolóhoz visszakanyarodva, az még egy – igaz, csak hivatkozásból ismert – budapesti előfordulást említ, szintén a XII. kerületből, ez pedig a „János-hegy alja”. Közelebbi meghatározás nincs, de a rendelkezésre álló információk és a növény igényeinek ismerete alapján feltételezhető, hogy valamelyik párás, nyirkos völgy lehetett a termőhely, ahol gyökeret vert.
A botanikai nyomozás azonban itt még nem ért véget. Az előző írást is jegyző Kerékgyártó Árpád két évvel később, 1910-ben a következő címmel jelentetett meg cikket a Növénytani Közleményekben: Az Eranthis hyemalis Salisb, a Jánoshegyen.
A téltemető újabb lelőhelyének megtalálását így írja le: „Midőn az Eranthis 1908 tavaszán a Hármaskúthegyen feltűnt, az Új Idők-ben Lyka »Számadó juhász« álnév alatt tárczát írt, melyben felemlíti, hogy a Jánoshegy csúcsa alatt, közel a messzelátóhoz virít a budai hegység ez új növénye. Lyka említette lelőhelyet mindenki egynek vette a hármaskúthegyivel, jóllehet annak helyrajza nem tökéletesen vágott az utóbbi viszonyaival. Az idén, április 17-én növénygyűjtés közben Madarász Ottó gimnáziumi tanuló találta a Jánoshegy Budakeszire néző lejtőjén. Véletlenül vettem észre a gyűjteményéből jelentéktelen voltuk miatt kiselejtezett virágok között. A lelőhelyre olyan pontosan emlékezett, hogy a legközelebbi kirándulásom alkalmával rövid keresés után reá akadtam. A jánoshegyi vendéglőtől a Szépjuhásznéhoz a Budakeszi felé eső lejtőn lekanyargó turistaút baloldalán virít 50-60 példány az út és a batárárok között. Az egyes példányok kicsinyek, alig néhány közöttük jelentékenyebb. Valószínűleg ez utóbbi lelőhely lesz az, melyről Lyka tárczájában megemlékezett. Az Eranthis 1908-ban felfedezett lelőhelyén terjedést mutat. 1909-ben átterjedt a turistaút másik oldalán fekvő határdombra, az idén az Erzsébet-emlék felé növekedett területe. Példányai évről-évre erőteljesebbek. Feltűnő, hogy kevés példány virágzik. Magvát egyetlen virág sem érlelheti meg, mert az útról feltűnő volta miatt még előbb leszakítják. 1909-ben áprilisban virágzott, az idén február 27-én nyitotta első virágját a korai langyos időjárás miatt. Mindkét lelőhelyén fák árnyékában, az előbbi a gerinczen, az utóbbi a hegy északnyugati lejtőjén ütött tanyát.”
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a téltemető azóta is teszi a dolgát, s büszkék lehetünk, hogy a kerület helytörténete nemcsak épített értékekben gazdag és érdekes, hanem olyan növényekben is, amik évszázadok óta jelen vannak közvetlen környezetünkben.

(Barta)