Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Fiatalok_a_fuggoseg_kuszoben

Fiatalok a függőség küszöbén

A dohányzás visszaszorulóban van, az alkohol- és drogfogyasztás ugyanakkor egyre komolyabb probléma a fiatalok körében – hangzott el a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és az Áldozatvédelmi Szakmai Együttműködési Rendszer ülésén. A kerületi rendőrkapitányság, a Hegyvidéki Önkormányzat, a kormányhivatal és az oktatási intézmények munkatársai, valamint családsegítéssel foglalkozó szakemberek osztották meg tapasztalataikat egymással a rendezvényen.

„Az elmúlt évben kábítószeres ügyekben folytatott nyomozások száma megegyezik az előző évivel. Legtöbbször – éves szinten mintegy ötven esetben – kábítószer birtoklása miatt rendelünk el nyomozást, terjesztés miatt viszont ritkábban kell eljárást indítani. Tavaly mindössze két ilyen eset volt, ezekben is kisebb tételeket ismeretségi körben árusítottak a gyanúsítottak” – ismertette a fővárosi összehasonlításban kedvező statisztikákat Sztanyó István, a XII. kerületi rendőrkapitányság vezetője a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és az Áldozatvédelmi Szakmai Együttműködési Rendszer novemberi ülésén.
A rendőr alezredes arról is szólt, hogy az eljárás alá vont személyek 80%-a 15 és 25 év közötti, a probléma tehát elsősorban a fiatalokat érinti. Hozzátette, hogy a Hegyvidéken leggyakrabban előforduló kábítószer a marihuána, az olcsóbb és kiszámíthatatlan hatású, emiatt rendkívül veszélyes dizájnerdrogok, szerencsére, kevésbé népszerűek.
A kábítószeres bűncselekmények száma kifejezetten alacsony a többi bűncselekménytípushoz viszonyítva. Ezzel együtt a rendőrök nem dughatják homokba a fejüket, hiszen tudják: egy valamirevaló parti nem zajlik le úgy, hogy ne kerülne elő kábítószer kedélyjavítás céljából.
„Fontosnak tartjuk, hogy a rendőrség kapcsolatban legyen a gyerekekkel foglalkozó intézményekkel, és az információkat időben megosszuk egymással. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy egy-egy ügyben eredményesen tudjunk fellépni, és hatékony bűnmegelőzési tevékenységet folytassunk” – hangsúlyozta a rendőrkapitány.
A XII. kerületi iskolák vezetői arról beszéltek a fórumon, hogy a rendőrség munkatársai rendszeresen járnak intézményeikbe bűnmegelőzési foglalkozásokat tartani, amelyeken kiemelt téma a drogprevenció. Az iskolák falai között, tapasztalataik szerint, nincs jelen a drog, ám sejtik, hogy a fiatalok egy része rendszeresen jár olyan helyekre, ahol kábítószert, vagy nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt. A hétvégi kicsapongások hatása időnként jól látszik a hétfő reggelente holtfáradtan beeső diákokon.
Több intézményvezető is kiemelte: az érzelmileg elhanyagolt gyerekek – akiknek szülei túl kevés időt tudnak velük tölteni, vagy elváltak, netán alkoholproblémákkal küzdenek – a leginkább veszélyeztetettek a drogfüggőség szempontjából. Nagy-Malcsiner Nikolett, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kék Golyó utca 19/c szám alatt működő Fogadó Pszichoszociális Szolgálatuk – ami a függőségektől szenvedőknek és hozzátartozóiknak nyújt segítséget – minden hónap első és harmadik keddjén 17 órától csoportos foglalkozásokat tart azoknak a fiataloknak, akiknek egyik vagy másik szülője szenvedélybeteg.
A Hegyvidéki Egészségügyi Központ vezetője, Dezső Tünde elmondta, hogy tizennyolc hegyvidéki iskolában hét védőnőjük dolgozik, főként pályakezdők, akiknek a diákok – mivel korban közel állnak egymáshoz – könnyebben megnyílnak, mint az idősebbeknek. Felméréseik azt mutatják, hogy a dohányzás visszaszorulóban van az iskolások körében, ugyanakkor egyre többen szívnak füves cigarettát, és az alkoholfogyasztók száma is folyamatosan emelkedik.
„A droghasználat mértéke átlagon aluli a hegyvidéki fiatalok körében, de a probléma jelen van, amivel foglalkoznunk kell” – összegezte az elhangzottakat az ülés vezetője, Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester. Mint mondta, az iskoláskorúak egyre fiatalabban szoknak rá az alkoholra, a kábítószerekre. Bár a tizenévesek többsége alkalmi fogyasztó, nagymértékben ki vannak téve annak a veszélynek, hogy később szenvedélybeteggé válnak, ezért a függőség kockázatairól a gyerekekkel, a szülőkkel és a pedagógusokkal egyaránt beszélni kell.
Az Áldozatvédelmi Szakmai Együttműködési Rendszer működése kapcsán is a felvilágosító munka fontosságát emelte ki Fonti Krisztina. Megemlítette, hogy az összes – tehát nem csak a kábítószerekkel kapcsolatos – bűncselekményt vizsgálva az idősek válhatnak legkönnyebben sértetté. Szűnni nem akaró probléma a trükkös lopás, amelynek elkerülése érdekében évek óta rendszeresen tartanak tájékoztató előadásokat a nyugdíjasok ellátására szakosodott intézményekben, és a továbbiakban is arra törekednek, hogy minél több időshöz juttassák el a felkészítésükhöz szükséges ismereteket.
Az alpolgármester kitért rá, hogy a fiatalok, akik idejük jelentős részét online közösségi oldalakon töltik, sokszor a virtuális térben, vagy az ott kialakuló kapcsolatok következményeképpen válnak különböző túlkapások, például zaklatások, fenyegetések, szexuális visszaélések áldozataivá. Emiatt indította el két évvel ezelőtt a helyi önkormányzat a Hegyvidéki ONvédelem Programot, aminek keretében a pedagógusoknak továbbképzéseket, a szülőknek interaktív fórumokat hirdetett. „Kortárs mentorokat” is képeztek a középiskolások körében, akik hiteles módon tudnak hasznos tanácsokat adni fiatalabb diáktársaiknak az internet biztonságos használatáról.

d.