Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Segitseg_tarsashazaknak

Segítség társasházaknak

Tizenhárom társasház összesen ötmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Hegyvidéki Önkormányzat vis maior pályázatán februárban. A lakóközösségek többsége a gázalapvezeték felújítása miatt fordult az önkormányzathoz, ezenkívül a vízalapvezeték cseréjéhez, az elektromos rendszer helyreállításához és födémjavításra kértek segítséget.
Előbbi korántsem véletlen, és nem is a karbantartás hiányára vezethető vissza. A tapasztalatok szerint ugyanis a közterületi gázvezeték-felújításokat követő nyomáspróbán a lakóházak régi típusú vezetékei sok esetben már nem felelnek meg a követelményeknek. Az életveszély megszüntetése érdekében a gázművek a javítás elvégzéséig felfüggeszti szolgáltatását, azaz elzárja a gázt a lakásokban.
Ilyenkor különösen nagy segítség lehet a vis maior pályázat, amely folyamatos, azaz egész évben (november 30-ig) be lehet adni a támogatási kérelmeket. Ezeket először a szokásos társasházi felújítási pályázat keretében bírálják el – tavaly nyáron erre a célra több mint egymillió forintot osztottak szét a házak között –, az ezután beérkező pályázatok a következő év elején juthatnak támogatáshoz.
Amennyiben a kár, az előre nem látható, rendkívüli esemény november 30-a után történt, a pályázat beadásának feltétele, hogy az esemény bekövetkeztét követő 60. napon belül a társasház ezt írásban jelezze az önkormányzatnak. Ebben az esetben a támogatás a munkálatok elvégzése után is biztosítható. November 30-a után és a társasházi felújítási pályázat kiírását megelőzően esedékes vis maior kérelmeket a polgármesterhez kell benyújtani.
Pályázni a váratlan közműfelújítások, rendkívüli káresemények, épületszerkezetek gyors romlását okozó hibák elhárításával összefüggő helyreállítási munkákra lehet. A támogatás mértéke, a társasház méretétől függően, lakásonként legfeljebb 40 000–55 000 forint, de nem haladhatja meg az összköltség harminc százalékát, illetve a másfél millió forintot. A részletes jelentkezési feltételek a www.hegyvidek.hu honlapon olvashatók.

mm.