Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Fogadalmat_tettek_a_teli_olimpiara_utazo_magyar_sportolok

Fogadalmat tettek a téli olimpiára utazó magyar sportolók

A MOM Kulturális Központban tett fogadalmat a phjongcshangi, XXIII. téli olimpiára utazó magyar olimpiai és paralimpiai csapat. A legutóbbi állás szerint 17 versenyző képviselheti hazánkat a február 9–25-ig tartó játékokon. A sportolókat és sportvezetőket Áder János köztársasági elnök, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, az olimpiai és Szabó László, a paralimpiai bizottság elnöke köszöntötte.
„A hó és a jég könnyen megtréfálja az embert. Kit így, kit úgy – kezdte köszöntőbeszédét Áder János. – Sallay András világbajnok, olimpiai ezüstérmes jégtáncosunk egy interjúban egyszer arról mesélt, hogy Regőczy Krisztinával együtt, még pályafutásuk kezdetén, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük. Nyitott pálya. Nem mindig tökéletes jégfelület. Kiszámíthatatlan időjárás. A pályát időnként ellepő hó. »Bizony, akkor nekünk is lapátolással kezdődött az edzés« – emlékezett az olimpiai ezüstérmes jégtáncos. Ma már méltóbbak a körülmények. Aki tehetséggel van megáldva, és szorgalommal dolgozik a sikerért, egészen más feltételek mellett készülhet a téli olimpiákon való méltó szereplésre. De az elődök példáját érdemes ma is emlékezetünkben tartani. Hiszen Magyarország téli olimpiai érmeit és tizenkét pontszerző helyét csupa csodálatra méltó hazai bajnok szerezte. Szorgalmas, kitartó, türelmes, bátor, küzdeni tudó, leleményes, becsületes sportemberek.”
A köztársasági elnök azt is felidézte, hogy amikor először rendeztek téli játékokat Európán kívül, Rotter Emília és Szollás László műkorcsolyapárosunk számára elérhetetlennek tűnt a tengerentúli szereplés. A Lake Placidbe szóló jegyet végül közadakozásból, a közönség támogatásával válthatták meg, és meg sem álltak hazánk első téli olimpiai dobogós helyezéséig, a bronzéremig.
„Ők már akkor bebizonyították, hogy az olimpiák különlegessége nem pusztán abban áll, hogy csak négyévente rendezik meg őket. Hanem abban is, hogy egy nemzet szurkol és aggódik minden olimpikonért” – fűzte hozzá Áder János.
A magyar téli olimpiai érmek „átlagéletkora” több mint 67 év, a legutolsó is immáron 38 esztendős. A köztársasági elnök abban bízik, hogy az elmúlt időkben dicső eredményeket elérő rövidpályás gyorskorcsolyázóink révén az idén nemcsak élményekben gazdagodunk, de „érmekben is megfiatalodhatunk”.
A XXIII. téli olimpiai játékok magyar küldöttségének legnagyobb reménységei valóban a korcsolyázók. A rövidpályásoknál Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence, gyorskorcsolyában Nagy Konrád, míg műkorcsolyában Tóth Ivett képviseli a magyar színeket.
A január 22-i állás szerint alpesi sízésben Kékesi Márton és Hozmann Szonja, sífutásban Kónya Ádám és Szőcs Emőke indul. A nemzetközi szövetségtől még jóváhagyásra vár néhány kvóta kérdése, s ha Szőcs Emőke nevezhet biatlonban, akkor Papp Ildikó jogosulttá válhat a sífutásban való részvételre. Alpesi sízésben Maróty Mariann, szabadstílusú sízésben Elizabeth Swaney, míg síugrásban Vörös Virág indul magyar színekben.
A március 9-én kezdődő téli paralimpián három hazai versenyző szerepel. A látássérült Balogh Zsolt csak árnyakat lát, úgy száguld a lejtőkön 60 km/órás sebességgel, Bocsi Bence pedig előtte síelve, a hátán lévő hangszóróval irányítja őt. Sífutásban és sílövészetben a kerekesszékes Lőrincz Krisztina lesz a téli paralimpia magyar résztvevője.

V. K.