Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az_otodik_evszak_vilaga

Az ötödik évszak világa

A Lívia-villa Pinczés József Ötödik évszak című kiállításával készült a magyar kultúra napjára (január 22.). Fodor Balázs művelődésszervező azzal indította köszöntőjét, hogy a születésnapját épp egy nappal korábban ünneplő festőművész alkotásai a 21. század termékei, ám a romantika, vagy a szimbolizmus, sőt a szürrealizmus korának parafrázisaiként értelmezve az ötödik évszak látomásos jóslatként, vagy már létező, ám csak a beavatottak számára érzékelhető párhuzamos valóságként is felfogható.
Az első teremben mindjárt egy meghatározó, nagyméretű olajkép fogadja az érkezőket, amely Arnold Böcklin A holtak szigete című festményének a parafrázisa, a háttérben egy felhőkbe vesző zsiráffal… A kép címe Az élők szigete, és tulajdonképpen e köré épül a kiállítás.
A művésztől megtudtam, hogy a zsiráf gyerekkora óta kedvenc állata, festői szemmel is gyönyörű, lenyűgöző, titokzatos. Úgy véli, most már csak a szépségükért vannak jelen a Földön, nem élnek szabadon, mert nincsenek meg az élőhelyeik, azok a magas fák, amiket hosszú nyakukkal legelhetnének a szavannán. A művész is ilyen, elvesztette népnevelő funkcióját, és akár a zsiráfok, ő is „rezervátumban” él, vigyázni kell rá. Állatmotívumok egyébként több képén is megjelennek, alapjaik személyes élmény, álomszerű belső tájak.
Lanczkor Gábor író, költő versben fogalmazta meg megnyitószövegét. Utalt arra, hogy megírása előtt nem állt módjában fizikai valójukban megnézni a kiállított képeket, postafiókjából töltötte le azokat egyenként, akkor még csak ikonnyi méretben, és rögtön szemet szúrt egy képcím, a Nature morte, ami nemcsak magyarul, de számos más nyelvben is csendéletté szelídült. Hozzátette, hogy ezek a képzőművészeti munkák nem kívánnak kitérni a halott természet elől. Szerinte „egy másik szabad fordítása a Pinczés-féle nature morténak ez lehetne: természetük szerint halottak ezek az álombeli nippek, zsiráfok, plüssállatok és utólag beazonosíthatatlan társaik, valahogy úgy, mint Caravaggio Gyümölcskosár című csendéletén a férges alma, fonnyadt levelű szőlő”.
Vajon miért az a címe a kiállításnak, hogy Ötödik évszak? A festő szerint a kontinentális éghajlat négy évszakának örök körforgásában az új évszakba lépést nagy várakozás és örömteliség előzi meg. Ötödik évszaknak hívott világa különböző médiumokon – zene, videoinstalláció ­– és a kimérten érzékeny romantika jellemezte festményein keresztül vizsgálja a kortárs képzőművészet transzparenciáját. Lanczkor ezt így fogalmazta meg: „Négy évszak közé/Úgy fészkeli be magát az ötödik,/Mint az álom hajszálgyökerei a gyerekkorba.”
A megnyitót még egy kuriózum színesítette. Herman Levente képzőművész gitárjátékával újabb dimenzióba emelte az est hangulatát: Baden Powell nyomán Bach a-moll prelúdiumának átdolgozását játszotta.

szd

 

A kiállítás február 5-ig tekinthető meg. Cím: Lívia-villa, XII., Költő utca 1/a.