Egy kerületi lap irányítása semmivel sem jelent kisebb munkát más műfajú kiadványok szerkesztéséhez képest, mégis, a szakma ritkán figyel fel a helyi szinten nyújtott teljesítményekre. Meglepte, hogy idén önt jelölték a MÚOSZ Aranytoll-életműdíjának egyikére?
– Meglepődtem, és rendkívül megtisztelő a számomra, hogy a kollégáim Aranytoll-kitüntetésre javasoltak. Büszke vagyok a díjra, hiszen ezzel igen jó társaságba kerültem: előttem már több kitűnő újságíró kapta meg ezt az elismerést. Helyi lap munkatársa tudomásom szerint korábban még nem kapott Aranytollat – ez jó jel arra, hogy ma már a lokális kiadványokra is nagyobb figyelmet fordít a szakma. Helyi újságokra véleményem szerint mindenütt szükség van, mert ezek mutatják be szűkebb pátriánk múltját, jelenét és jövőjét, s erősítik egy közösség lokálpatriotizmusát. Úgy vélem, egy jó helyi lap olvasmányos, de nem „bulvár”, emellett képes független maradni. Ez utóbbi elérése talán a legnehezebb, hiszen rendszeresen előfordul, hogy helyi érdekcsoportok befolyásolni kívánják az újság tartalmát – nemcsak politikai, hanem más szempontok mentén is.

Hogyan lett önből sajtómunkás, illetve a Hegyvidék újság főszerkesztője?
– Az újságírás és a sajtótörténet fiatal korom óta érdekel. Újságírói gyakorlatot először az országos sporthivatal sajtóosztályán szereztem, míg a sajtótörténetben az egyetemen mélyültem el – a doktori disszertációmat is e témában írtam. Amikor 1990-ban pályázatot írt ki a XII. kerületi önkormányzat a Hegyvidék főszerkesztői pozíciójára, elhatároztam, jelentkezek rá, mert már régóta vágytam arra, hogy kialakíthassak egy lapot a saját szakmai elképzeléseim szerint. Az elképzeléseimet sikerült is realizálni, s fel tudtam állítani egy jól működő szerkesztőséget, ahová az újságírók mindig szívesen jártak beszélgetni. Évente négy-öt fi atalt mindig alkalmaztam: öröm volt segíteni nekik, úgy, ahogy egykor engem is segítettek az idősebb kollégáim. 

A fiatalok szakmai fejlődését főiskolai tanárként is segítette néhány évig. A hallgatóival igyekezett megismertetni a helyi lapok világát?
– Az esztergomi Vitéz János főiskolán sajtótörténetórákat adtam, melyekre félévente negyvenötven hallgató járt. Amikor évfolyamdolgozatokat írattam, sokszor a helyi lapok világából merítettem a témát: általában arra kértem a fiatalokat, hogy mutassák be, milyen lap működik ott, ahol élnek, adjanak képet arról, milyen feltételek mellett, miféle produktumot hoznak létre a szóban forgó szerkesztőségek. A hallgatók igen tanulságos tapasztalatokat osztottak meg velem, amiket az érdekvédelmi munkám során is jól tudtam hasznosítani – tíz évig ugyanis a MÚOSZ helyi lapok szakosztályát vezettem.

Tavaly végleg megvált a főszerkesztői székétől a helytörténeti gyűjtemény igazgatói tisztségéért cserébe. Miért döntött a váltás mellett?
– Tizenhat év egy munkahelyen sok idő: ez alatt az ember egy kicsit elfásul, elfárad. Ezért határoztam úgy, hogy megpályázom a kerületi helytörténeti gyűjtemény és galéria igazgatói posztját. Izgalmas feladatot jelentett, s jelent ma is a helytörténeti gyűjtemény működtetése: az önkormányzattól kapott Beethoven utcai épületben helytörténeti gyűjteményt hozhattunk létre a megőrzött tárgyi emlékek bemutatására, emellett könyvtárat, kézirattárat, fotótárat alakíthattunk ki a meglévő és folyamosan bővülő, digitalizált formában is őrzött dokumentumainkból. A legújabb kiállításunk május 11-én nyílik a madarak és fák napja alkalmából, és a hegyvidék természeti értékeit, főleg az erdőket mutatja be – azt, hogy milyenek voltak régen a budai kirándulóhelyek, és hogyan néznek ki ma. Mi tehát nemcsak az épített és tárgyi, hanem a természeti értékeket is igyekszünk dokumentálni, megörökíteni az utókor számára.

K. D.