hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2007 - XXXVII. évfolyam 10. szám

Ballagás légüres térben

Azon kaptam magam, hogy letörlök mindent a magnószalagról, a klisés mondatokat, a fantáziátlan jövőről elmakogott reményeket, az elvárásoknak megfelelni akaró, keserves kínnal kinyögött válaszokat, a szókincs híján az érthetetlenségig túlbonyolított eszmefuttatásokat. És ugyanezt tettem a digitális képekkel is.

Miért? Mi történt?

Ellátogattam egy ballagásra. Hosszú évek óta először. Itt, Hegyvidéken, az egyik középiskolába. Az intézménynek nem adok nevet, a szóban forgó gimnázium csak egy a sok közül, amelyik híven tükrözi a mai magyar közoktatás szellemét. Sokáig kerestem az egyetlen szót, amivel a legjobban tudnám megfogni a látottakat, hallottakat. Otthon ugrott be a kifejezés: lélektelenség.

És vettem egy nagy levegőt. Nem csak azért, hogy végleg kiszellőztessem az előadás színhelyévé választott tornaterem egyetlen, kertre néző ajtaját eltorlaszoló emberzátony árasztotta cigarettafüstöt. Hanem azért is, hogy a lehető leggyorsabban elfelejtsem azt a két órát, ami lerombolta bennem a nosztalgiát, az édes emlékeket, amelyek végigkísértek oly sok éven át. A ballagás az életjárás titokzatos küszöbe, melyet illik átlépni annak érdekében, hogy egész emberré váljunk. Az első áldozás, az érettségi, az első csók, fiúknak (régi időkben) a bevonulás, a diploma, az (első) esküvő, az első gyerek – tessék, ezeken az emlékeken érzékenyedjünk el egy kicsit, és az se legyen szégyen, ha a szem könnybe lábad néhány pillanatra. Megesik velem is, ha a magam ballagására gondolok. Vagy a három fiaméra. Igaz, ez utóbbiakat a földkerekség egy távoli pontján éltem át. De akkor is, ESEMÉNYEK voltak. És kellemes emlékekké csapódtak le a múlt szőnyegén.

Ballagás légüres térben
Képünk csak illusztráció

S azért, hogy ez így is maradjon, szeretném elfelejteni:
– hogy a mostani ballagás kapcsán meglátogatott gimnázium bejáratainál vörösödő fejekbe fojtott hisztériával torlódtak az úrvezetők, mivel a show azt kívánta, hogy a „gyerek” méterekre a kaputól, kocsiból libbenjen ki, mert ebben a mai világban ez így sikkes…
– Hogy a főbejáratnál egyetlen transzparens, plakát, papír cetli, szalag vagy bohókás graffiti sem jelezte, odabent történés van készülőben, s a kapualjban nem állt egyetlen búcsúztató alsós diák, aki eligazította volna a belépő szülőket, vendégeket…
– Hogy a tornaterem egyetlen díszlete a seszínű elválasztó függönyök voltak, amelyeket spárgával az átellenes bordásfalhoz kötöztek, szirom formában. Négy összetolt, szegényes étkezőasztal, abrosszal leterítve, alkotta a díszfórum színhelyét. A kedélyeket néhány vízért kiáltó cserepes virág volt hivatott emelni. A függönyökön egyetlen utalás sem volt látható a ballagásra, az évre, az iskolára…
– Hogy a lógó kék pulóvert viselő „műszaki” alkalmazott szokás szerint elfelejtette behangolni a mikrofont és a hangfalakat, a tornaterem kétharmadában egy szót sem lehetett érteni az elmondottakból. Az egyetlen működő hangszóró a kijárat keskeny folyosójára volt fordítva, s bömbölt, az ott állók dobhártyájának vesztére…
– Hogy a ballagók – fáj leírni – úgy vonultak be, mint zavarodott, suta csapat, ének nélkül, vállakra tett kezek nélkül, beszélgetve, viccelődve. Nem „vándoroltak” végig a falak mentén, a jelképes tarisznyával az oldalukon, hogy elmondják szüleiknek, testvéreiknek, barátaiknak, immáron elindulnának az élet számukra kijelölt útjain. Helyette leroskadtak a terem közepére kirakott, kopott, kincstári csőszékekre, maguk mellé ejtve a méregdrága, cellofánba bugyolált virágcsokraikat. Kevés kivétellel, figyelemre sem méltatták azokat, akik a kedvükért odafáradtak…
– Hogy fájt a lelkem a bevonuló tizennyolc évesek láttán, akiknek a külső megjelenés kapcsán egyetlen törődési pont a hajuk színe és hossza. Mintha a nyiszlettség, a beesett-mellűség, vagy éppen a túlsúlyosság, a szabad levegőt alig látott, vérszegény bőr lenne a trendi… A testnevelés órák csökkentése? A magyar sportélet általános lezüllése? Ugyan mit várhatunk egy olyan országban, amelynek még sportvagy ifjúsági minisztere sincs?…
– Hogy a beszédek papírról keserves kínnal felolvasott, személytelen, időtlen közhelyek halmazából álltak, elhangozhattak volna bárhol, bármikor, bármely esemény alkalmával. Különösen az igazgatói „búcsúztató” hangzott úgy, mintha évek óta ugyanazt a szöveget használnák. Semmi aktualitás, semmi utalás arra, hogy 2007-et írunk…
– Hogy a felkérés ellenére senki sem énekelte a Himnuszt és a Szózatot, a háttérben nyekergő gépzene temetői hangulatot árasztott a sematikusnál is fantáziátlanabb, unalmas rendezvény elején és végén… 
– Hogy nem volt egyetlen egyéni gondolat, hogy senki sem volt képes szabadulni az orvos-mérnök-jogászközgazdász-informatikus hivatások ötszögétől, amikor jövőbeni terveikről faggattam gyereket, szülőt. És fájó az is, hogy legtöbbjük Európa nyugati országaiban képzeli el életét…
– Hogy szemét, szemét, szemét maradt a tornateremből kivonuló családok után, eldobott papír zsebkendők, kiürült ásványvizes palackok, cukorkasztaniolok, a kerti bejárat előtt eltaposott csikkek, hátrahagyott virágok…
– Hogy négy nyisszantás egy ollóval, s a függönyök a helyükre hullottak. Négy alsós raktárba cipelte a székeket. Néhány perc, s ha a szemetet nem számítjuk, senki sem mondhatta el, hogy ezen a helyen fiatalok életében sorsfordulat történt…
– Hogy a kérelem ellenére néhány vastagnyakú az iskola kertjében parkolt, és elmenetelünkkor végigszántottak a kivonuló tömegben, szén-monoxidot okádva ezüst limuzinjaikból, párnás ujjaikkal türelmetlenül dobolva fejük felett, a kocsijaik tetején…
…amikor egyikük rám dudált,az iskola kerítésén belül, betelt a pohár.

Ez volt az a pillanat, amikor megnyomtam a magnóm törlőgombját…

S. D. Gy.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia