Bár 1994 óta törvény írja elő, az elmúlt három év adatai szerint a lakossági fogyasztók alig öt százaléka tett eleget felülvizsgálati kötelezettségének. A telken, illetve lakáson belül futó vezeték és a gázmérő állapotáért a tulajdonos tartozik felelősséggel, a rendszeres karbantartással pedig elkerülhetők lennének a gázszivárgás vagy a szén-monoxid visszaáramlása miatt bekövetkezett balesetek. 2002 és 2006 között közel háromszáz baleset történt, ezek több mint hetven százaléka emberéletet követelt.
Annál is inkább szükség van az ellenőrzésekre, mivel Budapest mintegy kétmillió gázmérőjének akár tizenöt százaléka is öregebb harmincévesnél. Annak érdekében, hogy a lakosság minél nagyobb része végeztesse el az ellenőrzést, a Magyar Épületgépészek Szövetsége szakmai koordináció keretében biztosítja az együttműködő vállalkozások szakmai minősítését, egyben szavatolja, hogy ezek a vállalkozások tíz évig megőrzik a fogyasztóval is aláíratott felülvizsgálati jegyzőkönyv másolatát.
mm
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.