hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

A befizetett pályázati díjat az Önkormányzat 8 napon belül készpénzfizetési csekken vagy átutalással visszafizeti.
Általános forgalmi adóval terhelte meg a kormány az új áfa-törvényben a bérlakások díjait; ennek súlyos szociális következményeire Pokorni Zoltán polgármester hívta fel a figyelmet az Országgyűléshez benyújtott indítványával. A parlament ezzel a módosító indítvánnyal megegyező kiegészítéssel fogadta el néhány napja a törvénytervezetet. Így ugyan az év első három hónapjában az önkormányzatoknak még be kell fizetniük a lakbérek húsz százalékát az államnak, utána viszont megszűnik ez az át nem gondolt intézkedés.
Senki sem szereti, ha szemét hever az utcákon, parkokban, ha az erdő szélén hegyekben áll a háztartási hulladék – mégis gyakran előfordul az ilyesmi. Hogyan lehet kiutat találni ebből a helyzetből? A megoldási lehetőségekről Kovács Lajos alpolgármesterrel beszélgettünk.
Tisztelgés a márciusi ifjak emléke előtt
Az önkormányzat részéről dr. Gaál Szabolcs Barna jegyző, Lovas Pál és Kovács Lajos alpolgármesterek,
valamint Pokorni Zoltán polgármester helyezték el az emlékezés koszorúját
Hegyvidék polgárai méltósággal, békésen ünnepeltek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulóján. Pokorni Zoltán polgármester ünnepi beszédeiben párhuzamot vont a jelen és a múlt között, és kiemelte: véleménye szerint az utóbbi napokban közelebb kerültünk március 15-e értékeihez. A megemlékezés részeként átadták a Brunszvik Teréz-díjat, valamint a „XII. kerület Sportjáért” kitüntetéseket.
Jelentősen megváltoztak a rokkantnyugdíjazás szabályai. Az újonnan kialakított rendszerben kétféle ellátás, rokkantsági nyugdíj és rehabilitációs járadék folyósítható.
Nem függesztik fel a második világháborús polgári áldozatok emlékművével kapcsolatos építkezéseket – erről döntöttek a helyi önkormányzati képviselők a legutóbbi ülésükön. A testület elfogadta a kerület idei költségvetését, valamint egyetértett azzal, hogy megfelelő előkészítés után egyesülhet a Városmajori Gimnázium és a Kós Károly iskola.
A EuroSkills informatikai verseny országos döntőjének a Hegyhát úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon adott helyet, amely a vendéglátásért cserébe értékes számítástechnikai eszközöket kapott a szervezőktől. A gépeket az értelmileg sérült gyerekek fejlesztéséhez is használni tudja majd az intézmény.
Alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak, akit májustól gyorshajtáson érnek. A legkisebb kiszabható bírság 30 ezer forintra emelkedik, de a sebességhatárok jelentős túllépése esetén a büntetés a 300 ezer forintot is elérheti.
Egy decemberi kormányrendelet értelmében májustól a közutak kezelői – Budapesten a kerületi és a fővárosi önkormányzatok – is mérhetik az autók sebességét. A főutakon várhatóan az egyre több jogkört kapó közterület-felügyelet üzemelteti majd a traffipaxokat.
Néhány éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy óra alatt, tanári felügyelet mellett legózzanak a gyerekek. Ma éppen ezt teszik a Budai Középiskola diákjai, akik pedagógiai programjuk keretében használják a dán építőjáték iskolai taneszközcsomagját.
A társasházak 2008-as adózási szabályairól tartott előadást Szederháti Anita, az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának osztályvezetője az önkormányzat által rendezett közös képviselői fórumon. Az alábbiakban a társasházak adóköteles jövedelmeit mutatjuk be.
Szakmai találkozóra hívta a budai régió könyvtárostanárait és közkönyvtárosait a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, valamint a Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet. A rendezvényen a bibliotékák mindennapi működéséről és fejlesztésük lehetőségeiről esett szó, illetve mód nyílott a személyes tapasztalatcserére is.
A hegyvidéki önkormányzat által – idén először – meghirdetett program arra ösztönzi a kerületben megszülető gyerekek szüleit, hogy fát ültessenek, amely együtt cseperedik a kicsikkel. A tavasszal induló program keretében a helyi faültetési tervben szereplő növényekből lehet választani. Az ültetés ideje – a fák életciklusához alkalmazkodva – minden év tavasza és ősze lehet.
Megkezdődtek az építési munkák a Nagyenyed utcában. A lebontott lakóházak helyén egy üveghomlokzatú, modern irodaház készül, üzlethelyiségekkel, étteremmel és egy nagy befogadóképességű mélygarázzsal. A Krisztina Palace elnevezésű komplexumot egy év múlva adják át.
A kerületünkben élő Giró-Szász András rendszeres vendége a közéleti témájú televíziós műsoroknak – a Századvég Politikai Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatóját az utóbbi hetekben a népszavazás kapcsán kérdezték a szokásosnál is gyakrabban. A politikai szakértő tőlünk ezúttal főként személyes kérdéseket kapott, de azért arra mi is kíváncsiak voltunk, hogyan értékeli a március 9-i referendum eredményét, illetve a hegyvidéki polgárok kiemelkedően magas részvételi arányát.
Rendezvénysorozattal búcsúztatja a tavaszt a kerület. A Hegyvidéki Napok három napján rengeteg gyermek-, kulturális és sportprogram közül választhatnak az itt élők, de részt vehetnek a hagyományos egészségügyi szűréseken is, vagy megtekinthetik a közbiztonsági bemutatókat.
A Budai Rajziskola fotószakos növendékeinek válogatott munkáiból nyílt kiállítás a Barabás Villában. A tárlat érdekessége, hogy a kiállítóteret a bemutatott művek kontextusába helyezve hoz létre részleteiben és összességében egyaránt értelmezhető művészi üzenetet.
Ad magára az olyan kerület, amelyik zeneiskolát működtet, és saját szponzorálású zenekart is a magáénak mondhat. A XII. kerület ilyen. Szorosan a Solti György Zeneiskolához kötődő, mégis független szerveződésként itt működik az Artisjus- és KÓTA-díjas Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar, amelynek zenei vezető karnagyával, Gémesi Gézával beszélgettünk az együttes múltjáról és jövőjéről.
Aligha van olyan kezdő és haladó háziasszony, háziúr széles e hazában, aki ne találkozott volna Lajos Mari és Hemző Károly szakácskönyveivel, akár a 99/33, vagy újabban a 66-os sorozatból. A pár évtizedek óta Hegyvidéken él, itt alkotja a szakácstudomány immár klasszikus kézikönyveit. Lajos Marival beszélgettünk.
Az egy- és kétforintosok jótékony célú gyűjtésében segédkezett a XII. kerületi önkormányzatnak a CIB Bank helyi fiókja, ekként is jelezvén, hogy a pénzintézet nemcsak szolgáltatásaival, hanem egyéb tevékenységeivel is a Hegyvidék mindennapjainak részévé kíván válni. A társadalmi szerepvállalásról és a bank kerületi tevékenységéről Mészáros Károly fiókigazgatóval beszélgettünk.
Életének 84. évében elhunyt Kovács K. Zoltán, az 1947-es országgyűlés képviselője, a KDNP XII. kerületi vezetőségi tagja.
Százötven éves a Jókai iskola, s a jubileum alkalmából iskolatörténeti kiállítás nyílt a svábhegyi Német Közösségi Házban. A tárlaton a jelenkor diákjainak helytörténeti kutatómunkáiból összeállított tablók, makettek mellett archív fotók és antik taneszközök illusztrálják az intézmény másfél évszázados történelmét.
A kerti munkák közül bizonyosan nem a leglátványosabb vagy legkedveltebb a lemosó permetezés elvégzése, mégis egyike a leghasznosabbaknak. Kora tavasszal alapozhatjuk meg az egész éves kórokozó- és kártevőmentességet.
A helyes táplálkozás, amellett, hogy biztosítja a szervezet energia- és tápanyagszükségletét, szerepet játszik az egészség megőrzésében és a betegségek megelőzésében is. Változatosan, az arányokat betartva étkezzünk, s jegyezzük meg: nincs jó vagy rossz étel!
Reggel méreg, délben étek, este orvosság – tartja a retekről a népi bölcsesség, de a mondást nem kell szó szerint értelmezni. Az apró kis zöldség, amellett, hogy igen finom, gyógynövénynek sem utolsó.
Bár pályafutása során több bronzérmet is szerzett a világversenyeken, mégsem lehet azt mondani: örök harmadik. Kulcsár Gergely a magyar sport kivételesen nagy egyénisége, akit nemcsak versenyzői kvalitásai, hanem sportszerűsége is a kortársai fölé emelt. A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-bizottsága most életműdíjjal jutalmazta a kiváló sportembert.
A Testnevelési Egyetem látta vendégül a „Peking téged vár” címmel tavaly útjára indított országos olimpiatörténeti vetélkedő budapesti versenyének tizenöt résztvevőjét. A vetélkedősorozat célja az olimpiai eszme terjesztése és népszerűsítése.
Megérkezik a kemény szibériai tél
A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a helyi szervezeteknek, intézményeknek és a polgároknak is fel kell készülniük az Országos Meteorológiai Szolgálat által a hét végére előre jelzett sarkvidéki hidegre és hó-helyzetre.
Urbanizált vaddisznók a Hegyvidéken

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy vaddisznók jelennek meg az erdő közeli hegyvidéki utcákon, kertekben. Különösen az Irhás árok és a Normafa környékén nőtt meg érezhetően a hívatlan látogatók száma. A kellemetlen találkozások elkerülése érdekében mindenesetre az önkormányzat megtette az első szükséges intézkedéseket.

Változások a parkolásban – hat zóna a XII. kerületben

Január másodikán kezdi meg a 2012-re szóló lakossági várakozási hozzájárulások kiadását az önkormányzat, a tavalyi évhez hasonlóan érkezési sorrendben fogadják az ügyfeleket. Újdonság, hogy a képviselő-testület döntése értelmében a XII. kerület parkolási övezetét hat részre osztották. Az engedélyek kizárólag a lakhely szerinti parkolási zónában érvényesek.

Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Néhány hónap alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
hegyvidekujsag-ypsylonmedia