hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Hegyvidéki Napok
A művelődési központ kertje mindig tele volt
Ízlelgessék a szavakat: bringóhintó, lajhár-busz, libegő, póni mesefogat, ládafi a, Csillagszemű, Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj. Joggal kérdezhetik: vajon Meseországban jártunk? Nem… Azaz egy kicsit talán mégis. Mert egyfajta varázsnak – a kisebbek szerint varázslatnak is – fontos dolga akadt május utolsó hétvégéjén a budai hegyekben. Az első ízben megrendezett Hegyvidéki Napok rendezvénysorozat ugyan a tavasz legszebb hónapjának közepén kezdődött, a gondosan összeállított programajánló mégis azt sugallta, a harmincegyedikére eső szombaton érdemes az egész napot a János-hegy környékén tölteni. Megfogadtuk a tanácsot, és fényképezőgéppel, kismagnóval a hátizsákban belevetettük magunkat a forgatagba.
A Hegyvidéki Napok keretében díszpolgárt avatott a kerület. Jankovics Marcell a Barabás Villában rendezett ünnepségen vehette át a címet. A kitüntetett hangsúlyozta: ez az elismerés sokat jelent a számára, mert érzi mögötte a barátságot és a szeretetet.
A közelmúltban elbírált felújítási pályázatok tapasztalatait foglalta össze Kovács Lajos Attila, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője a legutóbbi társasházi fórumon. Mint elhangzott, száztizennégy pályázat felelt meg a követelményeknek, s majdnem hatvanmillió forintot osztott szét az önkormányzat.
Pokorni Zoltán kezdeményezésére a kerület képviselő-testülete új pénzbeli támogatás bevezetéséről döntött. A kiegészítő lakbértámogatást azok a szociálisan rászoruló önkormányzati lakást bérlők vehetik igénybe, akik számára a lakbér és a lakásfenntartási költségek már a meglévő támogatási formák mellett is nehézséget okoznak.
Közel ötvenezer tő futómuskátli talált gazdára májusban. Az önkormányzatnak köszönhetően a palántákat ingyenesen vihették haza a polgárok, a növények szétosztásában segédkező kerületi bölcsődék és óvodák számára pedig gyűjtési akció zajlott. Az így befolyt adományokat az intézmények eszközvásárlásra fordítják.
Az idén először a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény is részt vett azon a nagyszabású rendezvényen, amelyen hazai múzeumok mutatták be kulturális kínálatukat az érdeklődőknek.
Az év legnagyobb kerületi napközis eseményének ad otthont a polgármesteri hivatal egész nyáron át. A Napközis Műhelyközösség Apró varázslatok című kézműves-kiállításán a hegyvidéki kisiskolások munkáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Benkó Dixieland Band, Omega, LGT, Laux & Cream Cheese, Laux Trió, Joe Laux’s Swing Police – megannyi formáció, amelyeket egyazon név köt össze. Egy rockés dzsesszdobosként megismert zenekarvezetőé, későbbi könyvés hanglemezkiadóé. Laux József, aki májusban ünnepelte 65. születésnapját, ma is aktív zenész.
A KOGART Alapítvány Andrássy úti palotájában július 20-ig látogatható Gulácsy Lajos festőművész gyűjteményes kiállítása. Eltekintve egy kisebb, négy évtizeddel ezelőtt Székesfehérvárott rendezett tárlattól, nyolcvanhat év óta először sikerült e tragikus sorsú művész szétkallódott alkotásait ilyen számban felkutatni és egy fedél alá hozni.
Néhány évvel ezelőtt az orchidea nem tartozott az otthon tartható növények közé. A virágboltban átlátszó dobozba zárva, egyesével lehetett megvásárolni a – borsos árú – virágfejeket. Manapság azonban már a hipermarketek polcairól is leemelhetjük a virágzó tövek széles választékát, ráadásul az áruk sem több, mint egy-két szál hazai, vágott rózsáé vagy liliomé.
Ki ne szeretné ropogtatni az enyhén megpirított tökmagot? Persze, a töknek nemcsak a magja értékes, hanem sok egyéb módon is hasznosítható a konyhában.
A Hegyvidéki Napok nyitányaként olimpiai emlékkiállítás nyílt a Csörsz utcai művelődési központban. A XII. kerületi Szabadidősport Központ kerületi olimpikonok olimpiai érmeit, egyéb emléktárgyait és róluk készült korabeli tudósításokat, fotókat állított ki.
Megérkezik a kemény szibériai tél
A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a helyi szervezeteknek, intézményeknek és a polgároknak is fel kell készülniük az Országos Meteorológiai Szolgálat által a hét végére előre jelzett sarkvidéki hidegre és hó-helyzetre.
Urbanizált vaddisznók a Hegyvidéken

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy vaddisznók jelennek meg az erdő közeli hegyvidéki utcákon, kertekben. Különösen az Irhás árok és a Normafa környékén nőtt meg érezhetően a hívatlan látogatók száma. A kellemetlen találkozások elkerülése érdekében mindenesetre az önkormányzat megtette az első szükséges intézkedéseket.

Változások a parkolásban – hat zóna a XII. kerületben

Január másodikán kezdi meg a 2012-re szóló lakossági várakozási hozzájárulások kiadását az önkormányzat, a tavalyi évhez hasonlóan érkezési sorrendben fogadják az ügyfeleket. Újdonság, hogy a képviselő-testület döntése értelmében a XII. kerület parkolási övezetét hat részre osztották. Az engedélyek kizárólag a lakhely szerinti parkolási zónában érvényesek.

Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Néhány hónap alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
hegyvidekujsag-ypsylonmedia