hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Majdnem húszezren látogattak ki a két nap alatt Fitparádé programjaira
Majdnem húszezren látogattak ki a két nap alatt Fitparádé programjaira
Jó hangulatú Fitparádéval nyitotta meg kapuit a Csörsz utcai sport-, szabadidő- és rendezvényközpont. A kétnapos kavalkád során fitnesz- és testépítő-programok, úszóversenyek és vízi bemutatók, egészségügyi szűrések és állapotfelmérések várták az érdeklődőket, akik zsúfolásig megtöltötték a Sportmaxot. A parádé egyik sztárvendége Timea Majorova fitneszvilágbajnok volt.
Az őszi időszakban több mint 200 millió forint jut kátyúzásra, nagyfelületű aszfaltozásra, járdaépítésre, illetve támfalak és lépcsők felújítására a kerületben. Jövőre az önkormányzat az utóbbi évekhez képest nagyságrendekkel több pénzt szán az utak rekonstrukciójára.
Nagyszabású zöldfelület- és parkfejlesztésbe kezdett az önkormányzat. A program keretében átépítik és megemelik az úttesteken létesített zöldszigeteket, kerületszerte modern játszószereket helyeznek ki, illetve a Rege úti parkban elkészül egy ötven méteres kötélpálya.
Nem szabad cigarettára gyújtani a kerület játszóterein január elsejétől – erről határozott legutóbbi ülésén az önkormányzati képviselő- testület. A tilalom megszegői akár harmincezer forintos bírságot is fizethetnek. Elvi döntés született arról, hogy kerületi közterületfelügyelet jöhet létre.
A Hegyvidéken működő egyházi gyülekezetek tagjai, illetve hívő és nem hívő emberek egyaránt közelebb kerülhetnek egymáshoz a Biblia Napján, november 29-én. A művelődési központban létrejövő találkozó ötletgazdája Lovas Pál alpolgármester.
A reformáció hónapja alkalmából Fabiny László püspök kifüggesztette Luther Márton 95 tételét a Magyarországi Evangélikus Egyház északi egyházkerülete székházának kapujára. A hitújító tézisei így mindenki számára szabadon elérhetők.
THE – Tudományos, Hasznos, Emberi. E néven indult roadshow, amelynek első állomása az Arany János Gimnázium volt. A THE program célja, hogy népszerűbbé tegye a fiatalok körében a műszaki és természettudományi pályákat. A rendezvényeken a középiskolások tudományos előadásokat hallgathatnak, látványos természettudományos kísérletekbe kapcsolódhatnak be és megismerhetik a saját korosztályukhoz tartozó kutatók, mérnökök sikertörténetét.
Egyelőre még bontanak, de hamarosan az építkezés is megindul a Tamási Áron iskolában. Az utóbbi évtized legnagyobb hegyvidéki oktatási beruházásának keretében új ökocsarnokot kap az intézmény. A munkálatok idejére az alsós osztályok a nemrégiben felújított Dobsinai utcai iskolaépületbe költöztek.
Bár az utóbbi napokban több alkalommal elérte a tájékoztatási küszöbértéket a levegő szállóporkoncentrációja, egyelőre nem kellett elrendelni szmogriadót Budapesten. A levegő tisztaságának javítása érdekében a főváros vezetése a kétütemű és dízel járművek közlekedésének önkéntes visszafogására, valamint a szén- és olajtüzelésű fűtőberendezések használatának korlátozására szólította fel a polgárokat. Nem javasolják az avarégetést sem ezekben a hetekben.
Angyal Júlia mindig vonzódott a történelemhez, a régi korok művészetéhez. Erről tanúskodnak Marokkóról, Petráról, Szantoriniról, Provence-ról, Erdélyről, valamint a magyar honfoglalás millecentenáriuma tiszteletére készített sorozatai. Nem meglepő tehát, hogy az idén külön aktualitással író reneszánsz világ is megmozgatta fantáziáját.
A Reneszánsz Éve alkalmából Mátyás és kora címmel történelmi vetélkedőre invitálta a kerületi általános iskolák tanulóit a Jókai Klub. Az interneten lebonyolított előfelmérőn legjobban szereplő csapatok a verseny döntőjében szakértő zsűri előtt adtak számot tudásukról.
Családias hangulat, exkluzív környezet és tapasztalt szakorvosi gárda várja betegeit, vendégeit novembertől.
Befulladtam! Ezt a szót csak az ismeri, aki kruppos, allergiás vagy asztmás. Félelmetes érzés. A levegő nem jut be a tüdőbe, s a lélegzés, ami addig természetes volt, a világ legnehezebb feladatává válik. S mert levegő nélkül legfeljebb két percet lehet kibírni, az asztmás roham egyértelműen halálfélelemmel párosul.
Ha lehet szerencséről beszélni korunk egyik legfenyegetőbb kórja, a rák esetében, akkor nekünk, kerületieknek ebből egy kicsivel több van. Túl azon, hogy a Kékgolyó utcában található hazánk egyik legfelkészültebb rákkórháza, az Országos Onkológiai Intézet, közvetlen közelében, a Ráth György utcában működik a Magyar Rákellenes Liga.
Mindannyiunk számára egyre fontosabbá válik egy vagy több idegen nyelv ismerete. Ez alól a hazai sztárok sem kivételek, az ő érvényesülésükhöz ugyanúgy elengedhetetlen a nyelvtudás, mint bárki másnál.
A hideg téli hónapokban eszegessünk sült gesztenyét, olajos magvakat, diót, mogyorót és társaikat – egyrészt ilyenkor van szezonjuk, másrészt egészséges, finom rágcsálnivalók!
Tizenkét csapat tizenkét órán át rúgta a labdát az Arany János Gimnáziumban első alkalommal megrendezett maratoni focigálán. Végül az öregdiákokból álló Rutin Csigák vihette haza a vándorkupát.
Két esztendő alatt két osztályt ugrott a Hegyvidék SE férfi nagypályás labdarúgócsapata, amely jelenleg a Budapest-bajnokság első vonalában szerepel. Szezonkezdetkor a vezetők a biztos bennmaradást tűzték ki célul, a lendület azonban, úgy tűnik, kitart a magasabb osztályban is, hiszen jelenleg a tizenhat csapatos ligában a negyedik helyen áll az együttes.
Megérkezik a kemény szibériai tél
A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a helyi szervezeteknek, intézményeknek és a polgároknak is fel kell készülniük az Országos Meteorológiai Szolgálat által a hét végére előre jelzett sarkvidéki hidegre és hó-helyzetre.
Urbanizált vaddisznók a Hegyvidéken

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy vaddisznók jelennek meg az erdő közeli hegyvidéki utcákon, kertekben. Különösen az Irhás árok és a Normafa környékén nőtt meg érezhetően a hívatlan látogatók száma. A kellemetlen találkozások elkerülése érdekében mindenesetre az önkormányzat megtette az első szükséges intézkedéseket.

Változások a parkolásban – hat zóna a XII. kerületben

Január másodikán kezdi meg a 2012-re szóló lakossági várakozási hozzájárulások kiadását az önkormányzat, a tavalyi évhez hasonlóan érkezési sorrendben fogadják az ügyfeleket. Újdonság, hogy a képviselő-testület döntése értelmében a XII. kerület parkolási övezetét hat részre osztották. Az engedélyek kizárólag a lakhely szerinti parkolási zónában érvényesek.

Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Néhány hónap alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
hegyvidekujsag-ypsylonmedia