hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 21. szám

Advent előtt kerületi Biblia-nap

November utolsó szombatja a Biblia Napja lesz a kerületben. E napon a kézműves-foglalkozásoktól a fi lmvetítéseken át a színházi előadásig sokféle érdekes, bibliai témájú programmal találkozhatnak az érdeklődők a Csörsz utcai művelődési központban.

A Biblia Évének idei, országos programsorozatához a kerület is csatlakozik: november 29-én egész nap Biblia-tárgyú programok várják az érdeklődőket a hegyvidéki önkormányzat és a Barankovics Akadémia Alapítvány szervezésében, míg a megvalósításról a katolikus, a református és az evangélikus egyház kilenc hegyvidéki gyülekezete gondoskodik.

A nap első programjain a szervezésben részt vevő egyházközösségek délelőtt 10 órától öt-öt percben bemutatják tevékenységüket, ezt követően pedig megnyitnak egy tárlatot, amelyen a munkájukat illusztráló fotók, dokumentumok láthatók majd, továbbá – kapcsolódva a központi témához – muzeális értékű családi Bibliákat állítanak ki a vitrinekben.

A szentíráshoz kötődően interaktív foglalkozásokat is tartanak. A középiskolások Bibliaismereti vetélkedőn mérhetik össze tudásukat, míg a kisebbek kézműves-foglalkozásokon formálhatják meg különböző technikákkal az ó- és újszövetségi történeteket és azok szereplőit – például felrajzolhatják a Noé által összegyűjtött állatokat egy előre megfestett, nagyméretű bárkára.

Aki szeret rajzolni, annak érdemes mielőbb elkezdenie az alkotást, hiszen a szervezők már meghirdették a Mit üzen nekem a Biblia? című rajzpályázatot, amelyen óvodások, kisiskolások (1–4. osztály), felső tagozatosok (5–8. osztály), középiskolások (9–12. osztály) és felnőttek egyaránt indulhatnak. Minden munkát, amit november 10-ig leadnak a művelődési központban, kiállítanak, a legjobbak alkotóinak pedig jutalmakat adnak át a Biblia Napján. (A rajzpályázat részletes ismertetése 2008. október 7-i számunkban olvasható.)

Ha valaki csak beszélgetni, ismerkedni szeretne a kerületi egyházközösségek tagjaival, ehhez kellemes körülményeket találhat a teaházban vagy a „bibliai büfében”. Ám a találkozáshoz a kötetlen diskurzusok mellett a szervezett közösségi programok is alkalmat nyújtanak: együtt hallgathatunk gospel- és kamarazenei előadásokat, nézhetünk mozifilmet. A mozidélután kínálatában olyan alkotások szerepelnek, mint a Legyetek jók, ha tudtok, az Árnyékország, a Tűzszekerek, valamint a Karol: az ember, aki pápa lett című film.

Kora esti programként Tóth-Máthé Miklós A zsoltáros és a zsoldos című kamaradarabja ajánlható, amely Szenczi Molnár Albert zsoltárköltő és műfordító életének egy részletét dolgozza fel. A Biblia Napjának zárásaként Udvardy György katolikus, Szabó István református és Fabiny Tamás evangélikus püspök közösen gyújtja meg az adventi koszorú első gyertyáját.

z.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia