hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 24. szám

Ajándék a beteg gyerekek gyógyításához

A hegyvidéki önkormányzatnál évek óta hagyomány, hogy nem nyomtatott üdvözlőkártyán, hanem elektronikus úton küldik el a karácsonyi jókívánságokat. A képeslapok árából tavaly óvodásoknak vettek játékokat, az idén pedig úgy döntöttek, hogy a Szent János Kórház gyermeksebészeti és traumatológia osztályát támogatják. Az osztály számára 400 ezer forint értékben a beteg gyerekek gyógyulását elősegítő eszközöket – a kórház által kért pulzoxymétert, vérnyomásmérőt, trachea tubust, vénakatétert – vásároltak, amelyeket Pokorni Zoltán adott át az orvosoknak.

Ajándék...

A polgármester meglátogatta és karácsonyra két könyvet ajándékozott annak a kisfiúnak, akit két hete az Alkotás utca és Csörsz utca kereszteződésében elütöttek a zebrán. A több műtéten átesett fiú már túl van az életveszélyen.

z.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Januártól kibővítve, heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia