hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 23. szám

Biblia-nap a Hegyvidéken

Nyüzsgő tömeg, könyvárus asztalok, mobiltelefonáló, sürgő-forgó egyháziak – ha nem is csendes, mégis ünnepi hangulat fogadta A Biblia Napja a Hegyvidéken elnevezésű programra érkezőket a kerületi művelődési központban. A sikeres rendezvény végén fellobbant az adventi koszorú első gyertyalángja.
*
Pokorni Zoltán polgármester gyújtotta meg az első adventi gyertyát
A katolikus, a református és az evangélikus egyház a Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére 2008-at a Biblia Évének nyilvánította. A nem titkolt szándék az volt, hogy az egyháztól elidegenedett hazai közéletben és az emberek mindennapjaiban utat találjon magának a szentírás üzenete. Ehhez kapcsolódva kilenc közösség – hat katolikus és három református – összefogott, s az önkormányzattal közösen Biblia-napot szervezett a Csörsz utcai művelődési központban november 29-én. A rendezvény védnöke Pokorni Zoltán polgármester és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke volt.

Lovas Pál, aki ezúttal nem alpolgármesterként, hanem mint a városmajori egyházközség tagja vett részt az eseményen, köszöntőjében hangsúlyozta: a rendezvény elsődleges szerepe – a közösségépítő funkció mellett – a hit erősítése, mivel ez az egyik pillére az összetartó családnak, s így a magyar nemzetnek is.

A kilenc keresztény közösségnek sikerült olyan programot öszszeállítania, amelyben kicsik és felnőttek is megtalálhatták a maguk ízlésének és hitük mélységének megfelelő elfoglaltságot. A gyülekezetek tagjai azonban nemcsak szervezték az eseményeket, hanem aktívan részt is vettek bennük. A zugligeti Báthory László cserkészcsapat kamarazenekara Camerata di Báthory címmel adott koncertet, volt Biblia-ismereti vetélkedő és kézműves-foglalkozás is.

A nap folyamán végig vallásos tartalommal átszőtt, mégis világiakhoz szóló filmeket vetítettek, s külön érdekesség volt, hogy a mozikat az egyes plébánosok, illetve lelkészek ajánlása alapján válogatták össze. A sorozat a Legyetek jók, ha tudtok című olasz filmmel kezdődött, a későbbiekben pedig sorra kerültek olyan híres alkotások is, mint a Miszszió, vagy éppen a Tűzszekerek. A színházrajongók sem maradtak program nélkül, hiszen az Evangélium Színház társulata bemutatta Tóth-Máthé Miklós A Zsoltáros és a Zsoldos című egyfelvonásos történelmi játékát, amely a XVII. századba repítette vissza a nézőket. A darabban Szenczi Molnár Albert református hitvitázó ütközteti nézeteit egy katolikus zsoldos kapitánnyal. Vitájukban a reformáció és az ellenreformáció ismert és kevésbé ismert tézisei villannak fel.

A rendezvényen lehetőség nyílt megkóstolni a bibliai édességeket, aki pedig a forgatagban egy kis nyugalomra vágyott, a látottakon- hallottakon kívánt elgondolkodni, esetleg a Bibliába nyugodt körülmények között beleolvasni, azok számára rendelkezésre állt egy „csendes szoba” is, ahol halk zene mellett mindezt megtehették.

Amint lapunk is beszámolt róla, előzetesen a szervezők bibliai témájú rajzpályázatot is kiírtak valamennyi korosztály számára. A beérkezett pályaműveket szakértő zsűri bírálta el, a legjobbakat értékes könyvajándékokkal jutalmazták. Az elkészült alkotásokat – akár kaptak díjat, akár nem – kiállították a művelődési központban.

Azonban a Biblia Napja nem csupán szórakozást jelentett, voltak olyan események, amelyek a szentírás üzenetéről szóltak közérthető formában. Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke beszélgetett dr. Szabó István református, dr. Udvardy György katolikus és Fabiny Tamás evangélikus püspökkel a Bibliáról. Az ünnepi hangulat megkoronázását az este 8 órai adventi gyertyagyújtás jelentette, melynek során a három püspök áldást mondott. A résztvevők közösen énekelték el az „Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő” című dalt, miközben meggyulladt a hatalmas adventi koszorú első gyertyalángja.

A Biblia Napja a Hegyvidéken programsorozatot az országos rendezvényekhez hasonlóan nagy érdeklődés kísérte. A siker jól példázza, hogy napjaink szekularizált világában az embereknek igenis szükségük van a Biblia tanítására és a közösségre, ahol azonos gondolkodású emberek közös munkájukkal, törekvéseikkel szebbé és jobbá teszik környezetüket s általa saját lelküket is.

B. A.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia