E sorok írója fiataloknak tart hetente önképzőkört egy belvárosi helyiségben, ahol a közelmúltban feltűnt egy mindig „útban lévő” Continental írógép. Ha sokan voltunk, az éppen legerősebb rakta arrébb. A ma már muzeálisnak számító darab éveken át a Tusnádi utca 18-as számú házban kattogott egy igen szerény életet élő szalézia nővér ujjai alatt.

Vadas Éva 1911-ben született, és eredetileg a Zeneakadémiára készült, zongora szakra. Közben megtetszett neki a Szociális Missziótársulat munkája, így 1935-ben letette a fogadalmat. 1948-ban ismerkedett meg azzal az úttal, azokkal a célkitűzésekkel (valamint magával a későbbi alapítóval is), amelyekből kialakult a Bokor közösség. A Bulányi György piarista szerzetes-tanár által létrehozott bázisközösségi mozgalom a rendszerváltásig működött. Alapvetően katolikus volt, de nyitott és kritikus gondolkodása egyetemessé tette. Az egyén, a család, a közösség, az egyház, a társadalom, az emberiség, az élővilág gondjaira egyaránt válaszokat keresett. Számos tagja szenvedett hosszú ideig börtönben az ötvenes években.

Éva, dacára nehéz életkörülményeinek, sokszor napi hatnyolc órát gépelt a Bokor közös ség részére. Ez évtizedekig így ment: napi feladatok, munka, az önként vállalt munka, hitéleti teendők, az emberi kapcsolatok ápolása. Egykor volt börtöntársait is rendszeresen látogatta (meggyőződéséért ugyanis kétszer őt is elítélték).

Vadas Évának a Bokor-irodalmon kívül szinte egyetlen hagyatéka ez az írógép, amelyet a rendszerváltás után magával vitt az újból megnyílt Szociális Missziótársulat Krisztina körúti rendházába. Élete végén már ő is számítógépen dolgozott, de régi gépe haláláig a szobájában volt. Onnan került abba a bizonyos belvárosi terembe, majd nemrég a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteménybe – remélhetően végleges helyére.

Kertész István