![]() |
A metróban már sikeresen alkalmazott kiemelt kontrollra a hét valamennyi napján a legforgalmasabb időpontokban, reggel hat és kilenc, illetve délután három és hat óra között kell számítani. Ilyenkor a megállóban várakozó villamos minden ajtaja előtt két-két sárga mellényes BKV-alkalmazott áll. A zöld karszalagos biztonsági emberek csak elkérhetik a jegyet vagy a bérletet, a kék szalagos ellenőrök viszont ezek hiányában akár meg is büntethetik az utast.
A Moszkva téri ellenőrzéstől függetlenül a járműveken továbbra is fenntartják a szúrópróbaszerű ellenőrzéseket.
m.
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.