hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 10. szám

Az ezüst is szépen csillog

A győztes mindent visz, tartja a mondás. Sokan kudarcként élik meg az ezüstérmet, bánkódnak az elszalasztott lehetőség miatt, később azonban megértik, hogy a sport lényege mégiscsak a részvétel, a küzdelem maga. Jobbak mindig, mindenkinél vannak, de az, aki mindent megtett a győzelemért, tiszta lelkiismerettel örülhet a második helynek is.

Különösen igaz ez az olimpiai játékokra, ahová kijutni már önmagában is érdem, a dobogó bármelyik fokára felállni pedig nagyon keveseknek adatik meg. Mégis, az ezüstérmesek elismertsége csak töredéke a győztesekének; ők azok, akik bár dicsőséget szereztek a hazának, mégsem foglalhatják el méltó helyüket a sport Parnasszusán. Holott sokszor csak egy ezredmásodperc, egy milliméter, egy karcsapás vagy egy aprócska pont, esetleg a bírók ténykedése választotta el őket a hőn áhított aranytól.

Az „ezüstösöket” gyűjtötte csokorba Siker vagy kudarc az olimpiai ezüstérem? című interjúkönyvében Jocha Károly, a Hegyvidék lap sportrovatának állandó szerzője, aki aprólékos munkával felkutatta Magyarország még élő nyolcvanhat olimpiai második helyezett sportolóját. Közülük nyolcvanhárom vállalkozott arra, hogy egy-egy interjú erejéig viszszaemlékezzen pályafutása legfontosabb pillanataira, meséljen a sporthoz fűződő viszonyáról, és persze arról a bizonyos versenyről, amely után a nyakába akasztották az ezüstérmet.

Hosszú idő elmúltával persze mindannyian, Wichmann Tamástól Balogh Gáborig, szép eredménynek tartják a második helyet, valahogyan úgy, ahogy Schmitt Pál a kötet előszavában írja: „Ma már elérkezett az idő, hogy a döntőbe jutást is meg kell becsülnünk, és felettébb örülnünk kell minden elért, tisztes helyezésnek.”

m.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia