hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 21. szám

Felavatták Lengyel Balázs síremlékét

A tavaly elhunyt író, rendező, irodalomkritikus, Lengyel Balázs Farkasréti temetőben található nyughelyén családja és pályatársak emlékeztek a huszadik század egyik meghatározó gondolkodójára.

Zsidó hagyomány, hogy legalább két követ helyeznek a sírra, így védve a testet a sivatag vadjaitól és az időjárás viszontagságaitól. Minden ember arra vágyik, hogy élete munkája ne menjen veszendőbe. Lengyel Balázsnak sikerült maradandót alkotnia, pályáját a sírjára helyezett öt kavics jelképezi.

Az első kő az általa alapított Újhold című folyóiratnak, a második a nyugatos klasszicizmus melletti kiállásának és továbbvitelének, a harmadik Kassák Lajos elismertetéséért végzett tevékenységének, a negyedik az ellenfelet mindig tiszteletben tartó kritikai képességének, míg az utolsó kavics emberségének állít emléket. „Lengyel Balázs nemcsak azt kutatta, milyen titokzatos forrásokból, kiismerhetetlen működésből támad fel a vers, s nemcsak azt ismerte, hogyan ér a szépség villámcsapása, hanem ennél is többet tett. Valamit tudott a létezés vulkáni mélységeiről” – emelte ki beszédében Balla Zsófia költő.

A síremlék Gera Katalin szobrászművész alkotása
A síremlék Gera Katalin szobrászművész alkotása

Személyes emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel, majd az 1946-os Újhold beköszöntőjét idézte fel Ferenc Győző. Mint mondta, Lengyel Balázs neve összeforrt a lap történetével, amelyet 1948-ban betiltottak. A további időszakban 1972-ben megjelent könyve, majd egy Újhold-szám szerkesztése, illetve a nyolcvanas években az Újhold-évkönyvek sorozata jelentette számára az igazi megszólalási lehetőséget.

mm.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia