Rendőrautó, tűzoltó szerkocsi, vegyi felderítő jármű sorakozott fel a napokban az Arany János Általános Iskola és Gimnázium udvarán. Szerencsére nem éles bevetés, csak szemléltetés céljából vonultatták fel járműveiket a rendvédelmi szervek munkatársai, akik látványos munkaeszközeikkel saját tevékenységüket igyekeztek bemutatni. Egyrészt a rendvédelmi szakmák iránt próbálták felkelteni a fiatalok érdeklődését, másrészt olyan fontos alapinformációkat kívántak eljuttatni az iskolásoknak, amelyek életeket menthetnek különböző veszélyhelyzetekben.
A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság, a Magyar Honvédség, a XII. kerületi rendőrkapitányság, a kerületi polgári védelem, a Közép-budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület, valamint a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság veszélyhelyzetfelderítő csoportja által felállított állomásokon más-más témában sajátíthattak el hasznos ismereteket a diákok. A rendvédelmi szervek az Arany János iskolában rendezett programmal már harmadszor tartottak közös bemutatót, s szeretnének további kerületi intézmények tanulóival is találkozni még ebben a tanévben.
z.
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.