hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 9. szám

Háziorvos, tanár, főszerkesztő…

Szakmai és közösségi munkájáért Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át dr. Csalay László XII. kerületi felnőtt-háziorvos. A szakember belgyógyászként kezdte pályáját, ám közel húsz éve mégis a családorvoslás mellett döntött – figyelmen kívül hagyva az orvos szülők ellenjavallatait.
Háziorvos, tanár, főszerkesztő
Dr. Csalay László
– Édesapám kutatóorvosként, a SOTE Kórélettani Tanszékének docenseként, édesanyám pedig kórházi belgyógyászként, majd radiológusként dolgozott. Mindketten igyekeztek lebeszélni arról, hogy háziorvos legyek, hiszen a szakmában akkoriban nem volt túl nagy presztízse ennek a munkának – mesélte a pályaválasztás nehézségeiről dr. Csalay László. – A pályafutásomat nem is háziorvosként, hanem belgyógyászként kezdtem: 1980-tól 1989-ig a Szent Rókus Kórház I. Belgyógyászati Osztályán dolgoztam. Ebben az időszakban a kórházi munka mellett megismerkedtem a háziorvosi szakma szépségeivel is, mivel időről időre körzeti orvosokat kellett helyettesítenem különböző Pest megyei településeken. Megszerettem ezt a munkát, mert – szemben a kórházi tevékenységgel – hosszabb távon tudtam követni egy-egy beteg életét, gyógyulását, és mélyebb személyes kötődések alakulhattak ki. 1989 óta dolgozom háziorvosként a Svábhegyen.

A szakmai életrajza szerint a gyógyítás mellett tanít és publikál is. Kiket oktat, miket ír?
– A medikusoktatásban 1985 óta veszek részt. Megalapítása, 1992 óta vagyok munkatársa a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének. Kezdetben a rezidensképzést vezettem, 1995 óta pedig az úgynevezett rövidített rezidensi programot, azaz a szakorvosok átképzését irányítom. Ami az írást illeti: az egyik társszerzője vagyok a Családorvoslás a gyakorlatban című tankönyvnek, és én szerkesztettem a 2003-ban, valamint 2006-ban megjelent Családorvosok kézikönyve című továbbképző köteteket. A Medicus Anonymus című családorvosi havi lapnak 1993 – a megalapítása – óta vagyok a főszerkesztője. Itt 2005-ig havonta jelentek meg publicisztikáim.

Ön nemcsak háziorvosi, hanem szakmai érdekképviseleti tevékenységéért is kiérdemelte a Batthyány-Strattmann Lászlódíjat…
– Aktív szerepet vállaltam a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának megszervezésében, alakulásakor – 1996-ban – ennek első alelnökévé választottak. Annak idején én szerveztem meg a szekció budapesti és XII. kerületi szervezeteit is. Kollégáimat kisebb megszakításokkal 1990-től 2007-ig képviseltem a kerület önkormányzatával folytatott megbeszéléseken, egyeztetéseken, segítettem az egészségügyi bizottság és iroda munkáját. Az utóbbi időben a kamarai feladataimat átadtam másoknak; már csak a Háziorvostani Szakmai Kollégium munkájában veszek részt. Több időt akarok fordítani a betegeimre és a családomra. Három hete született meg a negyedik gyerekem, s ez újabb örömteli feladatok elé állít.

Milyennek látja a háziorvosi munka presztízsét?
– Az elmúlt években az egész orvostársadalom presztízse csökkent. Ez jórészt a politikusok bűne. Egyszerűbb volt a szakmát lejáratni, mint tisztességesen megfizetni. A háziorvosoknak ráadásul saját maguknak kell megszerezni és megtartani a betegeik megbecsülését. Mögöttük nem állnak patinás és hírneves intézmények. Ha egy orvos, függetlenül attól, hogy milyen a szakmai előképzettsége és hány szakvizsgája van, kilép a kórházi státusból, azonnal „csak” körorvossá válik. Évek, évtizedek kellenek ahhoz, hogy egy háziorvos a saját szakmai és emberi presztízsét kivívja magának.

z.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia