Dr. Csalay László

– Édesapám kutatóorvosként, a SOTE Kórélettani Tanszékének docenseként, édesanyám pedig kórházi belgyógyászként, majd radiológusként dolgozott. Mindketten igyekeztek lebeszélni arról, hogy háziorvos legyek, hiszen a szakmában akkoriban nem volt túl nagy presztízse ennek a munkának – mesélte a pályaválasztás nehézségeiről dr. Csalay László. – A pályafutásomat nem is háziorvosként, hanem belgyógyászként kezdtem: 1980-tól 1989-ig a Szent Rókus Kórház I. Belgyógyászati Osztályán dolgoztam. Ebben az időszakban a kórházi munka mellett megismerkedtem a háziorvosi szakma szépségeivel is, mivel időről időre körzeti orvosokat kellett helyettesítenem különböző Pest megyei településeken. Megszerettem ezt a munkát, mert – szemben a kórházi tevékenységgel – hosszabb távon tudtam követni egy-egy beteg életét, gyógyulását, és mélyebb személyes kötődések alakulhattak ki. 1989 óta dolgozom háziorvosként a Svábhegyen.

A szakmai életrajza szerint a gyógyítás mellett tanít és publikál is. Kiket oktat, miket ír?
– A medikusoktatásban 1985 óta veszek részt. Megalapítása, 1992 óta vagyok munkatársa a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének. Kezdetben a rezidensképzést vezettem, 1995 óta pedig az úgynevezett rövidített rezidensi programot, azaz a szakorvosok átképzését irányítom. Ami az írást illeti: az egyik társszerzője vagyok a Családorvoslás a gyakorlatban című tankönyvnek, és én szerkesztettem a 2003-ban, valamint 2006-ban megjelent Családorvosok kézikönyve című továbbképző köteteket. A Medicus Anonymus című családorvosi havi lapnak 1993 – a megalapítása – óta vagyok a főszerkesztője. Itt 2005-ig havonta jelentek meg publicisztikáim.

Ön nemcsak háziorvosi, hanem szakmai érdekképviseleti tevékenységéért is kiérdemelte a Batthyány-Strattmann Lászlódíjat…
– Aktív szerepet vállaltam a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának megszervezésében, alakulásakor – 1996-ban – ennek első alelnökévé választottak. Annak idején én szerveztem meg a szekció budapesti és XII. kerületi szervezeteit is. Kollégáimat kisebb megszakításokkal 1990-től 2007-ig képviseltem a kerület önkormányzatával folytatott megbeszéléseken, egyeztetéseken, segítettem az egészségügyi bizottság és iroda munkáját. Az utóbbi időben a kamarai feladataimat átadtam másoknak; már csak a Háziorvostani Szakmai Kollégium munkájában veszek részt. Több időt akarok fordítani a betegeimre és a családomra. Három hete született meg a negyedik gyerekem, s ez újabb örömteli feladatok elé állít.

Milyennek látja a háziorvosi munka presztízsét?
– Az elmúlt években az egész orvostársadalom presztízse csökkent. Ez jórészt a politikusok bűne. Egyszerűbb volt a szakmát lejáratni, mint tisztességesen megfizetni. A háziorvosoknak ráadásul saját maguknak kell megszerezni és megtartani a betegeik megbecsülését. Mögöttük nem állnak patinás és hírneves intézmények. Ha egy orvos, függetlenül attól, hogy milyen a szakmai előképzettsége és hány szakvizsgája van, kilép a kórházi státusból, azonnal „csak” körorvossá válik. Évek, évtizedek kellenek ahhoz, hogy egy háziorvos a saját szakmai és emberi presztízsét kivívja magának.

z.