hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 19. szám

Az intim és a bőbeszédű

„Ha figuratív új festészetünknek lenne aranycsapata, abban bizonyára bérelt helye volna Hajdú Kingának és Kósa Jánosnak. Mindkettőjük művészete a táblakép szűkre szabott keretei között teljesedik ki, és szigorú következetességgel azon belül építkezik. Az olaj/vászon, valamint a vállalt históriai tradíció közösségén túl útjuk merőben eltérő, Hajdú intim, szűkszavú ’miniatúrái’ mellett Kósa barokkosan bőbeszédű tablói állnak. A Volksbank galériájában kiállított munkáik ezúttal a kortárs magyar festészet sokszólamúságáról is tanúságot tesznek” – írta Révész Emese művészettörténész az Új művészetben megjelent cikkében a Kósa János–Hajdú Kinga házaspár kiállításáról.

A két művésznek a kilencvenes években nagy szerepe volt az ezredfordulón kiteljesedő technorealizmus előkészítésében. Képeik azonban nem szenvtelen vásznak. Rieder Gábor szerint Hajdú Kinga a giccs fenyegető kliséivel játszik, Kósa János pedig a régimódi allegóriák nyelvén beszél az őt körülvevő világról, a legvidámabb barakk történelmi abszurditásától az akadémikus művészképzésben tapasztalt anomáliákig.

Aknai Katalin művészettörténész a megnyitón hangsúlyozta: ez a kiállítás elsősorban Magyarországról szól. Kósa a közelmúltba lép vissza, Hajdú pedig a térbe, Balaton-felvidékre. A múlt kisszerű, követhetetlenül egymásra halmozott vizuális törmelékeit együtt szemlélhetjük a jelen fojtogató szürkeségét ábrázoló képekkel. A kiállítás október 19-ig tekinthető meg a Volksbank Istenhegyi úti galériájában.

Kérész Gyula

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia