A rendelkezésre álló mintegy nyolcvanmillió forintból a kerületi kezelésű utak jelentős részét kátyúmentesítik. A munkálatok szeptemberben kezdődtek és december közepéig tartanak. Régi adósságát törlesztette az önkormányzat az Árnyas út rendbetételével, de kijavították az úthibákat a korábban kevesebb figyelmet kapó Hegyhát utca teljes szakaszán is. Hamarosan befejeződik a kátyúzás az Ágnes úton, valamint megújul a golfpálya, a Pipiske és a Csíz utca, a Melinda és a Farkasvölgyi út.
![]() |
| December közepéig 80 millió forint jut kátyúzásra |
A háromezer négyzetméternyi útfelületet meleg kátyúzással javítják ki, így az aszfaltfoltok legalább három-öt évig kitartanak. A munkálatok helyét az úthibák jellege, az észlelés vagy bejelentés ideje, valamint a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület ajánlása alapján határozzák meg.
m.
Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.
Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató „Hegyvidék – több mint kerület” - csoport.