hvujsag-banner-hvonkormanyz

lapszamok_banner_kicsi

banner_kiadvany

hvujsag-banner-htv

hvujsag-banner-hegytortenet

Norabanner

Archívum 2008 - XXXVIII. évfolyam 9. szám

Jól gazdálkodik közterületeivel az önkormányzat

Az erőforrások hatékony felhasználásnak köszönhetően közterület-használati és parkolási díjakból tavaly több mint kétszázmillió forint folyt be az önkormányzat kasszájába.

Minden bevétel jól jön, hiszen az utóbbi évek kedvezőtlen forrásmegosztása és a kormányzati megszorítások miatt jelentősen lecsökkent a kerület által igénybe vehető központi támogatások összege.

A közterület-használati díjak zömét kerületen kívüli cégek és magánszemélyek befi zetései teszik ki, a parkolás mellett az építkezésekkel kapcsolatos közterület-foglalásokból származik a legnagyobb bevétel. Amennyiben közterületen történik, engedély- és díjköteles az építőanyag és a konténer lerakása, a kiszolgálóbódék telepítése, a munkagépek tárolása, az állványzat kiépítése, valamint a felvonulási terület használata. Elsősorban a közművállalatokat érinti, hogy útfelbontással járó munkálatok esetén a kitermelt és sokszor hetekig az utak mellett hagyott föld után is közterület-használati díjat kell fizetni.

Jól gazdálkodik
Az építkezésekkel kapcsolatos közterület-használat díjköteles

Számottevő az óriásplakátok kihelyezéséből származó bevétel is. A jellemzően tűzfalakon megjelenő nagyméretű reklámok felszerelése építésiengedély-köteles, míg a felület tulajdonosát használati díj fizetésére kötelezik. Nem támogatja ugyanakkor a kerületi önkormányzat a tulajdonában levő közterületeken az építőmunkával kapcsolatos állványokon a reklámtábla, reklámháló, molinó stb. elhelyezésére irányuló kérelmek teljesítését.

m.

Kutyapiszok-kampány a Bumerángban

Váczi János alpolgármester május 9-én a NEO FM Bumeráng című reggeli műsorában ismertette a kutyapiszok elleni kampány főbb pontjait, céljait. Az interjút letöltheti innen.

Hegyvidéki Napok 2012
Idén is lesz Hegyvidéki Napok, melyet immár ötödik alkalommal rendezünk meg. Minden kedves érdeklődőt gazdag programkínálattal várunk, 2012. június 1-3. között. A részletes programért kérjük kattintson ide.
Száz új, különleges tervezésű kutyapiszokgyűjtő kuka a Hegyvidéken
A Hegyvidéki Önkormányzat múlt hónapban indított, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű, kutyapiszok elleni kampányának első szakasza sikeresen lezárult.
Próbálja ki ügyfélszolgálatunkat a honlapon!
Ismeri az első magyar online önkormányzati ügyfélszolgálatot? Ha nem, itt az ideje, hogy kipróbálja! Heti 27 órában várjuk hívásaikat!
Csatlakozzon a hegyvidékiek facebook-közösségéhez!

Egy év alatt a világháló második legnagyobb budapesti kerületi közösségévé vált a naponta friss tartalmakat szolgáltató Hegyvidék több mint kerület - csoport.

hegyvidekujsag-ypsylonmedia